Az Erdőkürt SK is bedobta a törölközőt

Gabi

Kilenc év után szűnt meg a csapat.

Az elmúlt időszakban sajnos rendszeresen napvilágot láttak olyan hírek, amik arról szóltak, hogy innen-onnan eltűnt a foci. Mostani anyagunkban is egy negatív történésről kell beszámolnunk. A nógrádi labdarúgás vérkeringéséhez még 2011-ben csatlakozó Erdőkürt SK nem nevezett be a következő idény küzdelmeire, így kilenc év után megszűnt a csapat. A szomorú fejlemények kapcsán a gárdát a mögöttünk hagyott szezonokban játékos-edzőként segítő Hegedűs Gábort kérdeztük.

– Miért döntöttek úgy, hogy nem neveznek a következő idényre?

– A napokban derült ki, hogy sajnálatosan többen eligazolnak, és olyanok is vannak, akik úgy határoztak, abbahagyják a játékot – mondta Hegedűs Gábor. Így kevés játékos maradt volna a következő szezonra. Utánpótlásunk nincs, az eddigi években egyre fogyatkozott a helyi játékosok száma, más falvakból érkezett focistákat igazoltunk, ők egészítették ki a csapatot. Személy szerint úgy érzem, a kezdeti lelkesedés is csökkent, egyre nehezebb volt kiállni.

– Összességében az elmúlt évekre visszatekintve milyen élményekkel búcsúzik?

– Mindent összevetve pozitívan gondolok vissza az előző esztendőkre. Voltak szép eredményeink, a játék szeretete sok mindenen átlendítette a csapatot. Hullámvölgyeink is voltak: büntetések, csapaton belüli összezördülések, egy-egy „keményebb” meccs. Csapatkapitányként és edzőként is arra törekedtem, hogy összerázzam a fiúkat, és ütőképes csapatként tudjunk kiállni minden héten.

– Mit gondol, később még lehet visszaút?

– Úgy gondolom, nem bocsátkoznék feltételezésekbe, nehéz ezt előre megmondani. Abban az esetben látok reményt az újrakezdésre, amennyiben több lelkes erdőkürti fiatal kötelezné el magát a csapat mellett.

Next Post

Íme a nógrádi érdekeltségű edzőmeccsek hétvégi programja

Pályán lesz az SBTC, a BSE, több megye egyes és jó pár alacsonyabb osztályú csapat is. A mostani hétvégén már szó szerint beindul a nagyüzem a különféle nógrádi érdekeltségű edzőmérkőzések tekintetében. Mint az alábbi listában látható, NB III-as csapataink közül az SBTC a szlovák harmadosztályú Rimaszombatot, míg a BSE a […]
error: Content is protected !!