Színes programmal rukkolhat elő a nyugati megye három

Gabi

Tereskére hivatalos a Romhány, Nógrádsápon nyerne a Dejtár, a Keszeg ellen is győzne a Bernece.

A következő hétvégén a huszadik fordulóval folytatódik a soros idény a nyugati megye háromban. Szombaton egy, vasárnap pedig öt meccset rendeznek meg. Egy mérkőzést elhalasztottak, míg egy találkozó elmarad, mert nem áll ki egy csapat. Lássuk, mire számítunk mi a közelgő összecsapások kapcsán!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 20. forduló:

2021. március 27. (szombat), 15.00:

Rétság VSE (9.)-Csitár SE (14.)

A házigazdákra tekinthetünk az egyetlen szombati mérkőzés esélyeseiként, a mostanában látott végkifejletek alapján kijelenthető, Havay Zoltán legénységének állhat a zászló. A látogatók immáron négy meccs óta nyeretlenek, ráférne már tehát némi sikerélmény a szebb folytatásban reménykedő brigádra. A messze a mezőny legkevesebb lejátszott találkozójánál tartó hazaiak egyaránt behúzták az előző két fellépésüket, a télen visszatérő embereik egyértelmű erősítést jelentenek, és biztosak lehetünk benne, hogy a későbbiekben is fog még zsebre pár diadalt a lehetőségeihez képest a tabellán minél előrébb vágyódó armada. Fel kell kötniük a gatyát a nehéz túra elébe néző csitáriaknak, kijelenthető, hogy a legjobb formájukra lesz szükség ahhoz, hogy feltartóztassák ellenfelüket, apait-anyait beleadva viszont akár rágós falatnak falatnak is bizonyulhatnak. Összességében kitartunk azon vélekedésünk mellett, miszerint előzetesen több sansszal ruházhatjuk fel a rétságiakat, résen kell azonban lenniük, ha nem akarnak hoppon maradni a nem feltartott kezekkel ringbe szálló vendégekkel szemben.

2021. március 28. (vasárnap), 15.00:

Tereske KSE (6.)-Romhány SE (3.)

A forduló legkiemelkedőbb találkozójának keretein belül csaphatnak össze a gárdák, férfias küzdelemre van kilátás, ahol kis dolgok dönthetnek. Közös a társulatokban, hogy egyaránt kényszerszünettel töltötték az előző hétvégét, ahogy ugyancsak elmondható mindkét csapat kapcsán, hogy még hibátlan tavasszal. A minél feljebb igyekvő tereskeiek már három bajnoki fellépésüket is behúzták ebben a naptári évben, ráadásul mindezt kapott gól nélkül tették, egyben van tehát Babicz András garnitúrája. A határozottan valamilyen színű éremben gondolkodó romhányiak két nyertes csörténél tartanak ebben az esztendőben, ezzel együtt joggal főhet a fejük, mivel nem egy ízben önhibájukon kívül maradtak mérkőzés nélkül. Ezúttal egy abszolút ki-ki meccsen képviseltethetik magukat az együttesek, a kezdősípszó előtt nem lehetne egyik oldalt sem esélyesként megjelölni. Talán az ismerősebb környezet valamelyest a házigazdák malmára hajthatja a vizet, ne legyen azonban kétségünk afelől, hogy idegenben is a győzelem lebeg majd a romhányi szemek előtt. Szóval nyugodt szívvel megállapítható, hogy kiegyenlített viaskodásban dőlhetnek el az érdemi kérdések, kellőképpen megizzaszthatják a másikat az egyaránt a felsőházban fellelhető armadák.

Nógrádsáp SE (16.)-Dejtár SE (4.)

Ezzel a párosítással a papírforma szerint már könnyebb dolgunk van, komoly meglepetésként könyvelhetnénk el, ha így vagy úgy, de nem tennék zsebre a pontokat a látogatók. Az utolsó előtti pozícióban megtalálható nógrádsápiak vállalható vereséggel hangoltak, és ugyan nyilván ezúttal otthonukban köszörülnék ki a rajtuk esett csorbát, ez a törekvés enyhén mondva sem ígérkezik egyszerű módon megvalósíthatónak. A vendégek be nem tervezett pihenővel estek túl az előző körön, feltöltődve készülődhetnek tehát aktuális küldetésükre, a napnál is világosabb ambícióval, mindenáron elbánnának alsóházi riválisukkal. A nógrádsápiak csupán csak a saját pályájukba kapaszkodhatnak bele, kérdés, ez a tényező mit jelent majd a mérkőzés folyamán. A dolgok jelenlegi állása szerint nem tudjuk elképzelni, hogy megbotolhatnak a jó szériában lévő látogatók, akik amennyiben valós tudásukat teszik le az asztalra, akár egy könnyedebb sikert is előhúzhatnak a cilinderből. Jókora kalapemeléssel illethetnénk Hanusz Péter csapatát, ha bármilyen téren meg tudná fricskázni másfajta kávéháznak minősíthető ellenlábasát.

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) (5.)-Keszegi SE (10.)

Ennek a mérkőzésnek is megvan a favoritja, otthonukban illene nyerniük az egy héttel ezelőtt önbizalomnövelő győzelemmel előrukkoló házigazdáknak, akik mostani fellépésükön is hasonló végkifejletben gondolkodnak. Persze gyorsan hozzá kell tenni, vélhetően egy feltüzelt vetélytárssal nézhetnek farkasszemet, a már eléggé várt sikerrel melegítő vendégek ugyanis evés közben jön meg az étvágy alapon megráncigálnák a felsőházhoz tartozó ellenfelük bajuszát. Befolyásolhatja majd a játéktéren történő eseményeket, hogy a keszegiek éppen milyen napot fognak ki, ne feledjük, az odavágón képes volt egy meglepetésre Miklián Norbert együttese. Bár a berneceieknek összességében nem igazán ment eddig ebben a naptári évben, egy huszáros folytatással reális sanszuk lehet rá, hogy akár egy érmet is zsebre tegyenek, ahhoz viszont, hogy learathassák igyekezetük gyümölcsét, mellébeszélés nélkül be kell húzniuk az ilyen és ehhez hasonló küldetéseiket. Tehát úgy véljük, minden adott lehet a hazaiak számára egy hárompontos manőverhez, mégsem intézhetjük el egy kézlegyintéssel a csínytevésben bízva ringbe szálló látogatókat, akik adott esetben képesek lehetnek egy bravúrra.

Kétbodony SE (8.)-Legéndi SE (11.)

Harcos birkózásban ugorhatnak egymásnak a középmezőnyben fellelhető társulatok, szerintünk teljes mértékben háromesélyesnek tűnik ez a kilencven perc, nüanszokon múlhat, melyik brigád örülhet a lefújáskor. A lelkiállapot terén sem itt, sem ott nem lehet probléma, jól sikerült fellépéseket tudhatnak maguk mögött a mind pozitív, mind negatív értelemben bármire képes legénységek. A kétbodonyiak idegenben gyűjtöttek skalpot, a szemszögükből már igen csak vágyott diadalt elérő legéndiek pedig otthonukban tudtak végre győzni. Vérmesebb reményekkel már egyik gárda sem rendelkezhet, a házigazdák számára reális célnak néz ki, hogy ott maradjanak a felsőház tagjai között, a vendégek viszont leginkább a becsületükért munkálkodhat majd az előttünk álló időszakban, illetve hogy lehetőségeikhez képest előrelépjenek még egy-két pozíciót. Ismét oda lyukadtunk ki, hogy kiegyenlített csatározásnak nézünk elébe, nagy kérdésnek tűnik, éppen melyik résztvevő milyen napot fog ki, talán az ismerősebb helyszín lehet az az adalék, ami elbillentheti a mérleg nyelvét, egyébként sem ide, sem oda nem tudjuk letenni a voksunkat a labda útjára indulása előtt.

Nagyoroszi HBB SE (13.)-Ipolyszögi SE (12.)

Ahogy általában lenni szokott, ezúttal is tarkítja egy alsóházi viaskodás az aktuális fordulót, a tabellán éppen egymás mellett tanyázó gárdák mérhetik össze tudásukat ezen a nyíltnak ígérkező találkozón. Ezt a menetet is nagyjából úgy tudjuk felvezetni, mint az előzőekben kivesézett meccset, nincs egyértelmű esélyes, akármi előfordulhat. A házigazdák az elmúlt hétvégén úgy döntöttek, nem állnak ki, így egy hét szünet után küzdhetnek újra pontokért. A vendégek fiaskóval hangoltak, rájuk férne már valamilyen jó eredmény, hiszen a mögöttünk hagyott három erőpróbájukon rendre alulmaradtak. Vélhetően sokat nyomhat majd a latba, hogy otthonukban fogadhatják vetélytársukat a nagyorosziak, akik ha valamiképpen nyerni tudnának, egyúttal felzárkóznának a másik oldal nyakára. Erről persze hallani sem akarnak a látogatók, akik garantálható módon mindenképpen a győzelemben bízva vágnak neki a csörtének. Mint az elhangzott gondolatokból kiderül, megjósolhatatlannak érezzük ezt a mérkőzést, pusztán azt lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy férfias párbajban dőlhetnek el az érdemi kérdéseket.

Őrhalom SE-Egyházasdengeleg FE 3-0 (játék nélkül)

A ‘dengelegiek lemondták a meccsen való részvételt, ezért az őrhalmiak játék nélkül kapják meg a pontokat.

A Felsőpetény SE-Patak SE mérkőzést későbbi időpontra halasztották.

Szabadnap: Érsekvadkert SE II.

Next Post

Így néz ki a tizenhatodik forduló válogatottja a megye egyben

Rovatunkban egy csapattá verbuváljuk az adott pontvadászat aktuális körében legjobb teljesítményeket jegyző játékosokat. Az előző hétvégén a tizenhatodik körrel folytatódott az aktuális szezon a megye egyben. Ahogy azt már korábban megszokhatták a minket követők, a tavaszi idényben is minden forduló után össze fogjuk állítani a pontvadászat soros mérkőzéseinek válogatottját, mely […]
error: Content is protected !!