Szerintünk így néz ki az ősz idény álomcsapata a keleti megye háromban

Gabi

Öt gárdából kerültek be a kiválasztottak az első félév szerkesztőségi tizenegyébe.

Ahogy az elmúlt években már megszokhatták olvasóink, weboldalunk minden félszezon után összeállítja az adott bajnokságok álomcsapatát. Most a március 21-én folytatódó keleti megye három őszi felének véleményünk szerinti legjobbjait tartalmazó tizenegyet ismertetjük, mely alkalmi együttesbe öt alakulatból kerültek be a kiválasztottak.

Next Post

Íme a nyugati megye három téli átigazolási adatbankja

Több csapatnál elvétve történt mozgás, pár helyen viszont azért akadt jövés-menés. Február 14-én véget ért a téli átigazolási időszak, a különféle bajnokságok csapatai az említett határidőig szerezhettek új játékost más kluboktól. Mostani összeállításunkban a nyugati megye hármas mezőnyben szereplő gárdáknál bekövetkező változásokat nézzük meg. Lássuk, milyen jövés-menés volt a bajnokságban résztvevő […]
error: Content is protected !!