,,Szeretném, ha nem állna meg az élet ebben a kis faluban”

Gabi

A nyugati megye háromban szereplő legéndi csapat sorsát jó ideje lelkiismeretesen egyengető Bujnyik János tervei szerint még jó darabig segítené szeretett egyesületét.

Mindig jellemző volt az amatőr labdarúgásra, hogy bizonyos településeken egy-egy fociszerető személy tartotta életben a csapatot, aki ha az előbb-utóbb elköszönt, egyúttal el is tűnt az adott helyről a világ lépnépszerűbb sportja. Mostani anyagunk éppen egy ilyen emberről szól, nevezetesen arról a Bujnyik Jánosról, aki több, mint húsz éve segíti szeretett faluja, Legénd futballját. A nyugati megye háromban szereplő egyesületnél betöltött szerepe kapcsán kérdeztük riportalanyunkat.

– Mikor csöppent bele a legéndi fociéletbe?

– Tízéves korom óta futballoztam, anno a néhai Nézsai TSZ SE-nél kezdtem Nógrádsápon – mondta Bujnyik János. Ott fociztam ifista koromig, majd valamiért megszüntették az ifjúsági csapatot, amikor visszament az egyesület Nézsára. Aztán egyéni vállalkozó, kocsmáros lettem és segítettem a nógrádsápi egyesület továbblépését. Volt egy baráti társaság, támogattuk a Gyapjú SE-t, amit kellett, megvettünk. Utána megszűnt a nógrádsápi vállalkozásom és hazaérkeztem Legéndre, ahol jó ideje nem volt futball. Leültünk az akkori polgármesterrel, és az egyik nagyon régi jó barátommal, Ponicsán Pállal, aki sajnos már nem él. Azt mondtuk, akkor csináljuk meg!

– Azt ezt követően évek során változatosan szerepeltek a megye háromban.

– Összeszedtük az összes máshol focizó legéndit. Nagyon jól ment a társaságnak. Az újjáalakuló csapatról szóltak akkoriban a hírek. Aztán sajnos elkezdtek kiöregedni a helyi emberek. Az elején még megvolt az utánpótlás, de aztán oda lyukadtunk ki, hogy már nincsen. Biztos, hogy össze lehetne szedni öt-hat legéndi fiatalt, akiket be lehetne illeszteni a mostani csapatba, de erre még nem volt idő. Le kellene velük ülni, de tudjuk, hogy ez a fiatalság már teljesen más szemlélettel él. Nekik nem annyira fontos a foci, mint például anno nekünk. Este tíz órakor mentünk haza a pályáról, sokszor csak akkor láttak meg a szülők. Persze nem volt telefon, internet és számítógép.

– Van olyan időszak, amely kiváltképp közel áll a szívéhez?

– Mind szép pillanat volt, amit a fociban töltöttem. Nagyon nem szeretnék egy emléket sem kiemelni. Amiben tudok, nagyon szívesen segítek és ott vagyok a fiúkkal. Mondhatom, vannak olyan barátaim, akik azért vannak az egyesületnél, mert én is. Szívből jönnek a srácok, csinálják a dolgukat, ha pedig valami probléma van, azt megbeszéljük.

– Azért kiemelendő a regnálása alatti 2013-as esztendő, amikor sok-sok évtized után újra érmet tudott szerezni a csapat.

– Az életem legnagyobb szezonja volt! Akkortájt vettem át az elnökséget. Rajtunk múlott, hogy “csak” harmadikok lettünk, de a “ha” szónak nem látom értelmét. Vagy megcsináljuk vagy nem. Elfogadtuk, hogy bronzérmesek lettünk és nagyon örültünk. A legszebb az volt benne, hogy utoljára 1976-ban volt dobogós gárda Legénden. Az akkori csapattal le is ültünk közösen egy udvarra, elfogyasztottunk egy tál ételt. Jó volt látni az öregek szemén a büszkeséget, hogy ezek a fiatal gyerekek gondolnak az idősebbekre. Szerintem az életben csak egyszer van ilyen élmény! Aztán 2015-ben is harmadikok lettünk, de a két évvel korábbi eredmény teljesen más!

– 2016-ban aztán abba kellett hagynia az aktív játékot.

– Abban az évben február 13-án volt egy szívkatéterezésem, így muszáj volt befejeznem. Nehéz volt, de túl vagyok rajta. Nem azért hagytam abba, mert ezt akartam tenni, hanem mert ezt kellett meglépnem, egészségügyi okok miatt. Volt egy időszak, amikor azt mondtam, teljesen elköszönök, de én nem vagyok ilyen ember. Sosem tudtam focizni, de szerettem, és ha valaki végigjárta a ranglétrát, nem tudja abbahagyni. Aki ilyet mond, hazudik, mert valamilyen szinten kötődni fog a sporthoz. Ha nem focistaként, akkor vezetőként, edzőként vagy háttérmunkásként. A lényeg, hogy a csapat közelében maradjon. Sajnos azóta volt két újabb műtétem, de ha tudok, megyek és segítek a csapatnak, ha kell, akkor a háttérből, ha kell, a kispadon ülve. Aki szívvel csinálja ezt az egészet, nem tudja azt mondani, hogy “oké, volt egy szívműtétem, akkor itt leteszem a lantot és csinálja más.” Én nem ilyen ember vagyok és sosem voltam ilyen! Nem tudnám cserbenhagyni a barátaimat és a játékosaimat. Nagyon nagy dolog kellene ahhoz, hogy ne segítsek a csapatnak. De akkor is leülnénk, és elmondanám, mi a probléma, sajnos eddig bírtam. Addig viszont, amíg két lépést előre tudom tenni a két lábamat, ott leszek a fiúk mellett!

– Mi motiválja, hogy rendületlenül segítse szülőfaluja csapatát?

– A sport szeretete! Ahogy az is, hogy én is játszottam. Bár sosem fociztam komoly szinten, csak alacsonyabb osztályban. Tudom a képességeimet, és hogy nem volt bennem több. Viszont szeretném, ha nem állna meg az élet ebben a kis faluban. Mint tudjuk, sajnos nagyon sok településről eltűnt a futball, ha kiesett egy-egy ember. Ezeken a helyeken nem tudnak vasárnap délutánonként elmenni az emberek a focimeccsre, szotyizgatni, kiabálni, ahogy esténként a vendéglátó egységekben azt sem tudják megbeszélni, milyen volt a mérkőzés. Pedig ezek jó dolgok. Hétfőn mindenki nyugodtabban indul dolgozni. Persze, ha nyer a csapat, akkor boldogabb a hét kezdése, míg ha veszít, annyira nem, de legalább minden vasárnap van egy ilyen program, ami szerintem megfizethetetlen.

– A mögöttünk hagyott időszakban nem sikerült megismételni ezeket a bravúrokat. Vajon valamikor még képesek lehetnek hasonló teljesítményre?

– Szerintem igen! A mostani csapatban is több van. Az elején jól ment, aztán jöttek a sérülések. Aztán a Kétbodony elleni meccsen valami elszakadt, amire a mai napig nem jöttem rá. Tudjuk, ha nem jönnek az eredmények, idegesebbé válnak az emberek. Nem úgy állnak hozzá a dolgokhoz. Velünk is ez történt. Nem is akarok ezzel foglalkozni. Nem vagyok lecsüggedve! Az biztos, jelenleg olyan minőségű játékosaink vannak, akik szerintem bármelyik más csapatnál megállnák a helyüket. Mindig azt mondom, ha a csapat egy család, akkor van egy csapatod! Ha nem tud a brigád összeállni, lehet bárki az edző, nem tud mit csinálni.

– Meglátása szerint mennyit változott a futball a mögöttünk hagyott húsz esztendőben?

– Általánosságban látom, hogy teljesen más már a labdarúgás. Másként állnak hozzá. Mintha annyira nem viselnék szívükön a focisták ezt a sportot, mint régen. Ezelőtt húsz évvel abszolút másként nézett ki a futball. Az a baj, hogy nincs már meg az utánpótlás. Nehéz csapatot fenntartani. Anyagilag sem egy olcsó szórakozás. Nincs háttér. Egy ember kevés. Kellenek a segítők. Szerintem hat-hét fix háttéremberre lenne szükség. Például, ha hétfőn szól valaki, hogy szükség van húsz labdára, kell egy személy, aki szerdára elintézi. Kiemelném, hogy egy ideje nagyon sokat segít a szövetség. A nagy részét átvállalják az anyagi dolgoknak.

– A legalacsonyabb osztályban van valamilyen negatív hatása a koronavírusnak?

– A faluban is megéreztük. A foci kapcsán azt mondom, amíg a metróba vagy egy nagyobb áruházba be tudunk menni ezer számra, nem értem a nézők nélküli mérkőzéseket. Ráadásul megye háromban nem lehet megcsinálni. Maximum, ha fel van húzva egy kétméteres fal. Azt sem értem, miért nem mehetünk tornaterembe. Egy zsúfolt bevásárlóközpontban jóval nagyobb az esélye, hogy elkapjuk a koronavírust, mint a saját játékostársaktól. Egyébként, ami rajtunk múlott, megtettünk a vírus ellen. Voltak olyan játékosok, akik azt mondták, mivel kisgyermekük van, vagy voltak betegek a családban, inkább egy ideig nem jönnének. Ezt el kell fogadni.

– Visszatérve a mostani együttesre. Mi a terve a folytatás előtti hetekre?

– Egyelőre a tereskeiekkel beszéltem le két edzőmérkőzést. Nem szeretnék még egyszer abba a hibába esni, mint a mostani szezon előtt, hogy lekötöttünk egy csomó felkészülési meccset, amiken jöttek a sérülések. Azt a mai napig nyögjük. Három olyan ember van, akivel nem biztos, hogy számíthatok majd tavasszal. Szerintem azonban nem lesz rossz a csapatunk, mert már van három érkezőnk is.

– Milyen változásokra került sor az állományban?

– Mindig vannak jelentkezők, akik szeretnének itt focizni. A minap is találkoztam egy acsai fiatalemberrel. Leültünk, mindent megbeszéltünk, úgy néz ki, át tudjuk őt igazolni. Ő Verner Sándor, aki legutóbb Bercelen volt. Rajta kívül egyébként Nógrádsápról is igazoltunk két játékost, Barnoki Zoltánt és Horváth Istvánt. Persze olykor vannak távozók is. Most például Kovács Richárd jelezte, hogy vissza szeretne menni Bercelre, ott fejezné be pályafutását. Ezt elfogadtam. Nagyon sajnálom, hogy elmegy, mert egy jó képességű, rutinos focistáról van szó. Bízom benne, megtalálja még számításaim. Sokat köszönhetek neki. Rajta kívül Durucz Ferenc jelezte, lehet, hogy visszavonul. Bár ez még a későbbiekben fog eldőlni. Takács Jánost megkeresték Kétbodonyból, de még nem tudom, mi lesz vele. Örülnék, ha maradna.

– Mit vár a tavaszi szezontól?

– Az eddigieknél jobb eredményeket! Ahogy mondtam, ebben a csapatban sokkal több van. A három új igazolással pedig szerintem ez ki is fog jönni és jobbak leszünk! Bízok benne, mindenki átgondolta és fejben összerakta a dolgokat. Aki úgy érzi, hogy volt valamilyen bizonyos hibája vagy valamit nem jól csinált, remélem, értékelje, hogy legközelebb jól csinálja. Én csak előrenézek, hátra nem! Azt mondom, ha a középmezőnyben tudunk végezni, az nekünk már egy jó szereplés lesz.

Next Post

Így néz ki az őszi szezon álomcsapata a megye kettőben

Öt együttesből kerültek be kiválasztottak az alkalmi tizenegybe. Még egy kis időnek el kell telnie, amíg ismét útjára indul a labda a megyei másodosztály 2020/2021-es kiírásában. Addig is, az idényből már lepergő mérkőzéseken nyújtott teljesítmények alapján összeállítottuk az őszi szezon szerkesztőségi álomcsapatát. Nézzük meg, szerintünk, hogyan fest a bajnokság válogatottja […]
error: Content is protected !!