Sírból mentett pontot a Csitár

Gabi

A 93. percben egyenlített a Felsőpetény ellen a háromgólos hátrányt ledolgozó Ferencz-alakulat.

Pénteken Csitárra volt hivatalos a Felsőpetény a nyugati megye háromban. Változatos ütközetre volt kilátás, nem volt favoritja a huszonegyedik körben letudott csörtének. Az első félidő a remekül kezdő vendégekről szólt. Már a tizedik percben betalált Laczkovszki Zsolt brigádja, majd a játékrész derekán a duplázó Tabics növelte övéi lépésfórját. A pihenő előtt még Szalai is bevette a kaput, úgy tűnt, minden eldőlt.

A házigazdák viszont nem így gondolták! Bár egy darabig nem változott az állás, a mérkőzés utolsó szakaszához érve jött a fordulat. Kovács István kétszer is megrezgette a hálót, így nyílt kérdésekkel vághattak neki a véghajrának a felek.

Már a hosszabbításban járt a küzdelem, konkrétan a 93. minutumban, amikor Bolyós egyenlített, egyúttal pedig hozzásegítette nem mindennapi feltámadást bemutató csapatát a három-hármas döntetlenhez. Jár a kalapemelés a csitáriaknak, hiszen a szünet után felvonultatott megalkuvást nem tűrő teljesítményüknek köszönhetően képesek voltak a sírból pontot menteni.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 21. forduló:

Csitár SE-Felsőpetény SE 3-3 (0-3)

Csitár, zárt kapuk mögött. Vezette: Szakal T. (Horváth S., Garamvölgyi L.)

Csitár SE: Janusek – Antal L. (Kelemen Z., 88.), Bolyós, Petrovszki, Mizser – Chikán (Tamás P., 68.), Kovács I., Seidel (Hegedűs, 68.), Bangó B. (Széles, 80.) – Ábrahám Á., Kovács A. Edző: Ferencz Gábor.

Felsőpetény SE: Szabó Sz. – Parádi, Belovai, Kocsis, Rendi – Garai M. (Laczkovszki, 73.), Sulyán, Sógor, Szalai – Garai G., Tabics. Játékos-edző: Laczkovszki Zsolt.

Sárga lap: Petrovszki

Gól: Kovács I. (71., 84.), Bolyós (93.), ill. Tabics (10., 25.), Szalai (42.)

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat

Ferencz Gábor: – Két ellentétes félidőt játszottunk. A második előtt arra kértem a csapatomat, hogy próbáljunk fordítani a null-hármas állásból. Egy demoralizáló góllal szépítettünk, majd Kovács István gyorsan duplázott, így tovább zárkóztunk. A sérülésekkel tarkított véghajrában megpróbáltuk bedarálni az ellenfelet, dr. Bolyós győzelemmel felérő góljával pedig egyenlítettünk a vége felé. Le a kalappal a fiúk előtt! Mindenki a megfelelőt nyújtotta küzdeni akarásból, nagyon jót harcoltunk. Nagyon szépen meg szeretném köszönni a felsőpetényiek sportszerű hozzáállását. Ők is hozzájárultak, hogy igen küzdelmes legyen a mérkőzés. Szerintem a második félidőben kifutották magukat, nekünk pedig a rutinunkkal sikerült bedarálnunk őket. Gratulálok az ellenfélnek és további sok sikert nekik! Mi pedig próbáljuk a vasárnapi meccsre összedrótozni magunkat. Sajnos két meghatározó emberünk is megsérült.

Laczkovszki Zsolt: – A legtartalékosabb kerettel mentünk focizni focizni Csitárra, jómagam voltam az egyetlen cserénk. Nem a megszokott posztjaikon szerepeltek a játékosaim, de ennek ellenére megfelelően teljesítettek. Az első félidőben három-nullra vezettünk. A másodikban sok helyzetet kihagytunk, majd a végére elfáradtunk és kiegyenlített az ellenfél. Úgy gondolom, a játékvezető indokolatlanul hosszabbított bő tíz percet, mert hármat mutatott, amiből tíz lett, és elég volt ahhoz, hogy kiegyenlítsen a Csitár. Problémát okoz a besűrített tempó, meg a vírushelyzet is, de amint láttam, a Patak már egy hét alatt meggyógyult hirtelen, és már nem félnek játszani a vírus miatt. Ennek viszont örülök! Készülünk a következő meccsre. Hajrá, ‘Petény!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Kétgólos hátrányt ledolgozva szerzett pontot a Nógrádsáp

Hiába volt nyeregben az Ipolyszög, végül döntetlenre mentették a meccset a vendégek. Pénteken a Nógrádsápot fogadta az Ipolyszög a nyugati megye háromban. Ugyan a vendégek remek diadallal hangoltak, mégis ellenfelük vághatott neki esélyesként a huszonegyedik fordulóban megrendezett összecsapásnak. Az első félidőben nem is igazán látszódott úgy, hogy borulhat a papírforma, […]
error: Content is protected !!