Sima sikerrel tért vissza a Patak

Gabi

Négy góllal múlta felül a Kétbodonyt Bella Sándor együttese.

Pénteken a Kétbodonyt fogadta a két hét szünet után ismét pályára lépő Patak a nyugati megye háromban. Favoritként várhatták a huszonegyedik körben esedékes mérkőzés kezdősípszavát a hazaiak. Mindkét gárda igen megtépázott garnitúrával vette fel a kesztyűt.

Támadólag fellépve vetették bele magukat a küzdelembe a házigazdák, de egy darabig csak meddő fölényig jutottak, mígnem nem sokkal a szünet előtt megszerezték a vezetést a kapura veszélytelen, védekezésre berendezkedő másik oldallal szemben.

A második felvonásban tovább növelték lépésfórjukat a vendéglátók, nem is akárhogy: két, ezúttal a mezőnyben szerepet kapó hálóőrük is betalált, előbb Szekeres, majd Pincze tudott eredményes lenne. Az ezúttal nem a középpályán, hanem hálóőrként bevetésre kerülő kétbodonyi játékos-edző, Bartyik nem tudta hatástalanítani a próbálkozásokat. A hajrához érve még Szabó László jutott dupláig, ami egyúttal azt jelentett, végül négy-nullás arányban nyertek a patakiak.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 21. forduló:

Patak SE-Kétbodony SE 4-0 (1-0)

Patak, zárt kapuk mögött. Vezette: Chikán P. (Kovács M., Rácz D.)

Patak SE: Oláh R. – Szabó Z., Paulicsek (Szekeres, 46.), Mócsány, Horváth B. – Kürtössy, Krausz, Németh L., Majer F. – Szabó L., Pincze. Edző: Bella Sándor.

Kétbodony SE: Bartyik – Németh, Szorcsik, Filiczki, Majoros – Farkas, Majer Á., Tóth J., Hanzel – Lichy, Székely. Játékos-edző: Bartyik Róbert.

Sárga lap: Majer Á.

Gól: Szabó L. (42., 76.), Szekeres (55.), Pincze (69.)

Jók: Paulicsek, Mócsány, Németh L., Majer F., ill. senki

Bella Sándor: – Az elmúlt hetek rávilágítottak arra, hogy ennek a bajnokságnak már nem lehet komoly értéke! Meccsek maradnak el, amikről azt sem tudni, mikor lehet egyáltalán pótolni azokat. Aki meg pályára lép, azoknál meg nagy esély van, hogy megtizedelt kerettel tud csak kiállni. Ez a mai meccs is hűen tükrözi mindezt, a vendégek tizenegy fővel, kapus nélkül, mi tizenketten, három kapussal készültünk. A vendégcsapatnál már az első félidőben megsérült egy játékos, így ők a meccs további részében tíz emberrel folytatták, nálunk pedig a második félidőben a másik két kapusom volt a csatárkettős! Természetesen a csapat érdemét senki sem vitatja, hiszen a pályán lévő játékosok becsülettel tették a dolgukat, hab a tortán, hogy mindkét kapusom egy-egy remek gólt is szerzett. Minden tiszteletem a Kétbodony csapatának, egy sportszerű, igazi barátságos hangulatú “sörmeccset” játszottunk.

Bartyik Róbert: – A tisztes helytállás volt a célunk. Tartalékosan, kapus nélkül tudtunk elutazni pataki sportbarátainkhoz, ahol még két sérülés is nehezítette a dolgukat. Tulajdonképpen a harmincadik perctől kettős emberhátrányban játszottunk. Szeretném megköszönni annak a tizenegy embernek, aki eljött. A sérültjeinknek mielőbbi gyógyulást kívánok. Ha valaki tudja, hogyan kell levenni a rontást, az legyen szíves írjon rám privátban, megbeszéljük…

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Hat gólig jutott az Érsekvadkert II

A Rétságot hagyta helyben Gubik Ákos gárdája. Pénteken a Rétságot fogadta az Érsekvadkert tartalékcsapata a nyugati megye háromban. Favoritként tekinthettünk a házigazdákra, de nem mehettek biztosra a bármire képes ellenfelükkel szemben. Nagy elánnal kezdett az éllovas, már az első negyedórában érkezett a vezetőgól Mácsiktól. Nem sokáig tarthatott azonban az öröm, […]
error: Content is protected !!