Remek diadallal rukkolt elő a Csitár

Gabi

A Bernecét tréfálta meg Ferencz Gábor komoly bravúrt végrehajtó együttese.

Vasárnap a tizenharmadik fordulóból korábban elhalasztott találkozón Balassagyarmaton nézett egymással farkasszemet a Csitár és a Bernece a nyugati megye háromban. Előzetesen toronymagas favoritnak számított a tabellán jóval előrébb tanyázó Ordasi-alakulat, ezzel együtt viszont sejthető volt, hogy nem adják olcsón a bőrüket a télen megerősödő házigazdák.

Az esélyesebbnek gondolt oldal lépett fel támadóbban, fölényükkel azonban nem sokra mentek. Lelkesen tették a dolgukat a csitáriak, ráadásul az első félidő derekán alaposan leforrázták ellenfelüket, miután Kovács Attila parádés góljával megszerezték a vezetést. A rutinos támadó mintegy negyven méterről tüzelt a léc alá a kapujából kinn álló hálóőr fölött.

Ahogy a szünetig, a második felvonásban sem voltak képesek válaszolni a berneceiek, mentek előre, de elhalt minden akciójuk, így alsóházi riválisuk végül egy-nullás sikernek örülhetett. Bravúros diadallal jelentkezett Ferencz Gábor legénysége, megilleti a dicséret a komoly meglepetéssel előrukkoló brigádot.

 

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Csitár SE-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) 1-0 (1-0)

Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya, zárt kapuk mögött. Vezette: Varga P. (Horváth S., Kiss D.)

Csitár SE: Janusek – Petrovszki, Tóth G., Tótok, Mizser (Seidel, 34.) – Csábi, Kovács I. (Tamás P., 80.), László L., Chikán (Baráz, 88.) – Ábrahám Á. (Kelemen A., 92.), Kovács A. (Hegedűs, 90.). Edző: Ferencz Gábor.

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Marót – Tóth M. (Szabadkai, 46.), Szorcsik, Forgács (Gulis, 83.), Repiczki – Dombi (Sasvári, 71.), Petényi (Együd, 46.), Kiss I. (Sági, 46.), Huzián – Gáspár (Molnár, 85.), Kutnyik. Edző: Ordasi István.

Sárga lap: Chikán, Seidel, ill. Marót, Kutnyik

Gól: Kovács A, (23.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Ferencz Gábor: Megküzdöttünk az elemekkel. Szerintem mindkét csapat kevés edzőmeccsel a lábában lépett pályára. Kihatott az együttesekre a hosszú pihenő és voltak sérülések is. Szerintem annak köszönhető a győzelmünk, hogy a körülbelül három-három helyzet közül mi egyet belőttünk, és mintha egy picivel mi jobban szerettük volna a sikert. Itt szeretném megköszönni a csapatnak a fegyelmezett taktika betartását. Szenzációsan lett levezényelve a védelem és a középpálya, a megbeszéltek hellyel-közzel történő betartásának köszönhetően pedig be tudtuk gyűjteni a három pontot. A végén a taktikai cseréknek köszönhetően szinte mindenki játéklehetőséget kapott. Köszönöm a fiúknak ezt a magatartást és hozzáállást! Remélem, folytatni tudjuk ezt a lendületes játékot. Meg szeretném köszönni a Szokolyi Alajos SE közreműködését, hogy le tudtuk játszani műfüvön a meccset. Próbáltuk meleg teával is kiszolgálni a vendégeket. A csitári pályán valószínűleg nem tudtuk volna megrendezni a találkozót, rendezett körülmények között, szerintem ezt így lehetett a legjobban megoldani ebben a járványhelyzetben. 

Ordasi István: – Akaratgyenge, lassú, pontatlan játékunknak és a kritikán aluli helyzetkihasználásunknak ez lett a eredménye.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Megye hármas csapat ellen nyert a Mátraverebély

Sikeres fellépéssel indította az évet Pál-Balázs Tamás legénysége. Vasárnap edzőmérkőzésen találkozott a keleti megye hármas Karancsalja és az egy osztállyal följebb szereplő Mátraverebély. A harmadokra bontott gyakorló meccsen friss szerzeményük révén a házigazdák szerezték meg a vezetést, ezt követően viszont feltámadtak a vendégek, végül pedig négy-kettőre nyertek. Felkészülési mérkőzés: Karancsalja […]
error: Content is protected !!