Nagy csaták tarkítják a keleti megye hármat

Gabi

Kazárra hivatalos az Ipolytarnóc, Magyargécre látogat a Karancsalja, nagy csata várható Héhalomban.

A mostani hétvégén a tizenhatodik fordulóval folytatódik a keleti megye hármas szezon. Szombaton három, míg vasárnap két mérkőzésre kerül sor. Két meccset elhalasztottak, a Kálló pedig nem áll ki a játék nélkül pontokat szerző Felsőtold ellen. Nézzük meg, mire számítunk mi az aktuális program kapcsán!

NEXT Therm Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 16. forduló:

2021. március 20. (szombat), 15.00:

Kazár KSE (10.)-Ipolytarnóc SE (2.)

Egyáltalán nem lefutott összecsapásnak vághatnak neki a gárdák. A párharc egyik érdekessége, hogy a közelmúltban fordított szereposztásban már találkoztak a felek, akkor egy kissé csalóka végkifejlettel lepergő meccs után a mostani vendégek örülhettek. Az imént említett adalék mellett elmondható, ugyan jókora helyezésbeli különbség van a résztvevők között, ne feledjük, egy héttel korábban már elő tudtak rukkolni egy remek skalpszerzéssel az evés közben jön meg az étvágy alapon még inkább kedvet kapó házigazdák. A ‘tarnóciak pihenéssel töltötték az előző hétvégét, így vélhetően várhatja már újabb erőfelmérőjét az egy küldetésével korábban csak ikszelő brigád. Maradjunk annyiban, egyáltalán nem számíthatnak egyszerű menetre a még a végső elsőségről sem lemondó látogatók, a legjobb formájukkal kell előrukkolniuk, ha le szeretnék gyűrni a lehetőségeihez mérten a tabellán minél előrébb vágyódó másik oldalt. Az biztos, hogy a hazaiak joggal támaszkodnának a számukra ismerős környezetre, ez az adalék a Koncsik-alakulat mellett szól, ezzel együtt valamelyest esélyesebbnek érezzük a perpillanat ezüstérmes pozícióban fellelhető armadát.

Magyargéci Zöld Sasok SE (6.)-Karancsalja MSE (3.)

A forduló rangadóján ugorhatnak egymásnak az egyaránt győzelemmel melegítő társulatok, igazi ki-ki meccsel van dolgunk, ahol kis dolgok dönthetnek.Lelkiállapot terén jelenleg sem itt, sem ott nem lehet probléma. Ugyan a hazaiak önhibájukon kívül nem tudtak játszani az előző hétvégén, korábban simán nyertek idegenben. Hasonlóképpen cselekedtek a két rosszul sikerült fellépés a legutóbbi fordulóban Karancs-völgyi rangadót behúzó látogatók is, akik számára kiváltképp jól jöhetett ez a diadal Canossa-járásuk után. Nem titok, a dobogó legalsó fokáért folytatott küzdelem kapcsán fontos viaskodással állunk szemben. Az valószínűsíthető, hogy a harmadik helynél már egyik gárda sem érhet el jobb eredményt, a bronzérem megkaparintása viszont joggal motiválhatja a csapatokat. Ebben a külön versenyben perpillanat ugyan ötpontos előnyt birtokolnak a karancsaljaiak, árnyalja a képet, hogy egy meccsel többel rendelkeznek. Egy hazai siker azt jelentené tehát, hogy igen közel kerülne egymáshoz a két gárda, kellő tét színezi tehát ezt a csatát. Szerintünk előzetesen nincs favorit, ugyan a saját pályájuk egyértelműen a magyargéciek malmára hajthatja a vizet, egyáltalán nem volna meglepő, ha nem üres kezekkel konstatálnák a lefújást a vendégek.

Karancskeszi KSE (15.)-Doboskút SK Nógrádsipek (13.)

Ezt a csörtét is férfias küzdelem jellemezheti, a sötétben tapogatózunk az esélyesebb oldal megjelölését illetően. A tavaszi idényt győzelemmel indító hazaiak regionális rangadón maradtak alul legutóbbi erőpróbájukon, így lenne mit kiköszörülni azon a bizonyos csorbán. Ehhez viszont lesz egy-két határozott szavuk a vendégeknek is, ne legyen kétségünk afelől, hogy Csordás Tibor a három pontban bízva küldi csatába övéit. A ‘sipekiekkel kapcsolatos érdekesség, hogy már túlestek egy sikeres bajnokin ebben a naptári évben, idestova három héttel ezelőtt. Kisebb kérdés, a nem elhanyagolható szünet milyen hatással volt a masszív középcsapat státuszért igyekvő gárdára. Mivel mindkét legénység a tabella leghátsó traktusában foglal helyet, kiemelkedő tétről nem beszélhetünk a párbaj kapcsán, alsóházi helyosztón képviseltethetik magukat a felek, ahol leginkább a becsületük a tét. Talán még azt mondhatjuk el, hogy egy tipikusan olyan mérkőzéssel van dolgunk, ahol sokat nyomhat a latba az ismerősebb környezet, talán ez a tényező billenheti el a mérleg nyelvét a karancskesziek irányába, ezzel együtt az sem volna ördögtől való cselekedet a látogatóktól, ha le tudnák gyűrni ellenlábasukat.

2021. március 21. (vasárnap), 15.00:

Héhalom SE II (5.)-Ecseg SE (8.)

A hétvége legkomolyabb pikantériájával rendelkező találkozójának keretein belül mérhetik össze tudásukat a gárdák. Igazi presztízspárbajra van kilátás, ahol tényleg szó szerint bármi előfordulhat. Vélhetően nem kisasszonyparti vár az érintettekre, sőt… Megvan a kellő előélete ennek a derbinek, talán sokan emlékeznek rá, még az első fordulóban egy erőszakos események miatt félbeszakadó mérkőzésen voltak érdekeltek a társulatok. A balhé után komoly pénzbüntetést és pályabezárást kapó ecsegieknek kellett egy kis idő, míg túltették magukat a történteken, arra viszont mérget vehetünk, ezúttal újult erővel szeretnék megfricskázni regionális riválisukat. Aktuális formák sem itt, sem ott nincs gond. A héhalmiak egy bravúros idegenbeli döntetlen után egy fordulóval ezelőtt győztek, míg a vendégek két sikeres küldetéssel melegítettek. A házigazdák még nem mondtak le róla, hogy odaférkőznek a dobogóra, ahhoz azonban, hogy ne csak vágyálom legyen ambíciójuk, mindenképpen be kellene húzniuk ezt a menetet. A látogatók is előreléphetnek még pár pozíciót, amennyiben viszont most kikapnak, el kell köszönniük a vérmesebb reményektől. Kicsivel esélyesebbnek gondoljuk a vendéglátókat, gyorsan hozzátennénk azonban, maximális fordulatszámon pörögve a Mihalik János fémjelezte másik oldal is képes lehet egy jó eredmény kiharcolására.

Ludányhalászi SE (16.)-Feláldozhatók SE (Karancsság)(9.)

Pusztán a papírformára támaszkodva, ezen párosítás felvezetőjével könnyebb dolgunk lehet. Alapjáraton véve azt mondanánk, jóval közelebb lehetnek majd az üdvösséghez az acélosabbnak tetsző és a tabellán jóval előrébb megtalálható látogatók. Az persze garantálható, hogy az előző körben akkori ellenfelük ki nem állása miatt játék nélkül pontokat szerző ludányiak ezúttal a játéktéren, apait-anyait beleadva próbálják meg növelni bajnoki egységeik számát, kellő elhivatottsággal pedig le is arathatják igyekezetük gyümölcsét. A vendégek jelenleg masszív középcsapatnak minősíthetőek, a bármire képes gárda az előző hétvégén esett túl a tavaszi nyitányon, nem túl sok sikerrel, pont nélkül zárt a kétarcú brigád. Ezúttal joggal készülhetnek úgy a karancsságiak, hogy most képesek lesznek nyerni, a realitások talaján maradva kijelenthető, nekik állhat a zászló, és amennyiben jobbik arcukat húzzák elő a cilinderből, felülkerekedhetnek a sereghajtón. A házigazdák elsősorban a lelkesedésükre támaszkodhatnak, illetve a saját pályájukra, összességében viszont bravúrként jegyezhetnénk fel, ha meg tudnák megtréfálni favoritnak nevezhető vetélytársukat és nem üres kezekkel fejeznék be soros fellépésüket.

Kálló SE-Cserhát TSE Felsőtold 0-3 (játék nélkül)

A kállóiak nem állnak ki, ezért ellenfelük meccs nélkül kapja meg a pontokat.

A Mátramindszent SE-Cered VSE és a Somos-Építők KC II-Varsány SE mérkőzéseket későbbi időpontra halasztották.

Next Post

A papírforma lesz középpontban a nyugati megye háromban?

Csitáron sem lassítana az Érsekvadkert II, szomszédvári rangadót vív a Dejtár, Legéndre látogat a Felsőpetény. A következő hétvégén a tizenkilencedik kört fogják lebonyolítani a nyugati megye háromban. Szombaton egy, vasárnap pedig öt meccset rendeznek meg. Két találkozót elhalasztottak. Lássuk, mire számítunk mi a közelgő összecsapások kapcsán! Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, […]
error: Content is protected !!