Mészárolt a Romhány

Gabi

Tizennégy gólt szerezve intézték el a Nógrádsápot a jó napot kifogó vendégek.

Az előző hétvégén Nógrádsápra volt hivatalos a Romhány a nyugati megye háromban. Leginkább egy kérdés volt a tizenhetedik fordulóból előrehozott mérkőzés előtt, nevezetesen az, hogy hány góllal nyernek a toronymagas esélyesnek számító vendégek.

Nem is bízott semmit a véletlenre Seres István brigádja, már az első percben betalált a favorit. Ugyan ezt követően hamar egyenlítettek a házigazdák, nem sokáig örülhettek, gyakorlatilag egy félidő alatt eldöntöttek minden kérdést a látogatók, akik hétszer vették be a kaput a pihenőig, az időközben még egyszer eredményes, ámbár nem sok vizet zavaró másik oldallal szemben.

A második játékrészben sem állt le a magabiztos lépésfórt birtokló csapat, egyre inkább sörmeccs hangulata lett a párbajnak. Ennek az lett a vége, hogy tizennégy-kettes sikert arattak a pardont nem ismerő romhányiak, a hazaiak pedig még amiatt is bosszankodhattak, hogy az egyik emberük piros lapot kapott.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, a 17. fordulóból előrehozott mérkőzésen:

Nógrádsáp SE-Romhány SE 2-14 (2-7)

Vezette: Kalmár P. (Szolik M., Keresztes L.)

Nógrádsáp SE: Miklián – Horváth I., Lepsényi, Csámpai, Tar – Baltringer, Németh (Moravetz, 34.), Urbán Zs. (Dudás, 70.), Pap – Barnoki, Kovács N. Edző: Hanusz Péter.

Romhány SE: Oláh A. (Nagy R., 46.) – Jávor, Kovács G., Hornyák (Ivanics, 46.), Marsicki B. – Marsicki R., Kohári, Nagy B. (Paróczi, 46.), Tomis (Nagy S., 80.) – Hegedűs (Seres M., 88.), Mudroncsik. Edző: Seres István.

Sárga lap: Németh, Csámpai, ill. Hornyák

Piros lap: Kovács N. (59., Nógrádsáp SE)

Gól: Kovács N. (6.), Barnoki (36.), ill. Mudroncsik (1., 77., 86.), Hegedűs (15., 20., 37., 49., 69.), Csámpai (18., öngól), Nagy B. (29.), Kohári (45.), Tomis (60.), Marsicki R. (83.), Marsicki B. (89.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Hanusz Péter: – Katasztrófa! Katasztrófa! Katasztrófa! Gratulálok a Romhánynak, és kívánok nekik feljutást, úgy hallottam, fel akarnak majd menni.

Seres István: Jókora felfordulást okoz ez a vírus! Sikerült nyélbe ütni a halasztott mérkőzés helyére egy másik, később rendezendőt. Mi már több meccset hagytunk ki. Az elején Őrhalom ellen, amit mi kértünk, most ők tovább halasztották. Majd kettőt egymás után a soros ellenfeleink kérvényeztek. A Rétság, ami elég indokolt volt, hiszen betegség miatt léptek. A Felsőpetény, ami elég zavaros volt! Majd a Kétbodony is lemondta létszámhiány miatt. Viszont időben léptünk, így egyelőre nem növekedett tovább a kihagyott mérkőzéseink száma. Hovatovább, kerestük a Kétbodonyt, és kértük, játsszuk le a halasztott meccset. Mindenek előtt persze az egészség, de az élet nem állhat meg. A csapat döntött és a játék mellett voksolt. Jól tettük. Erőben nem voltunk a legjobbak, hiszen kihagytunk, de a játék beindult. Persze voltak hibáink, amit gyorsan javítani kell, de ez ma belefért. Túl sokat nem is mondanék a mérkőzésről, hiszen nagy sportértéke nem volt. Köszönöm a hazaiaknak, hogy beleegyeztek a cserébe, és kitartást nekik a folytatáshoz. Hajrá, Romhány!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Döntetlent hozott a rangadó

Hiába vezetett két góllal az Ipolytarnóc, képes volt talpra állni a Mátramindszent. Az előző hétvégén az őszi idény egyik leginkább várt derbijére került sor a keleti megye háromban, az éllovas, a szezonban még veretlen Mátramindszent a második helyen álló, pusztán egy vereségnél tartó Ipolytarnócot fogadta. Abszolút kiegyenlített csatára volt kilátás, […]
error: Content is protected !!