Második csapatot alapított a Héhalom SE

Gabi

A következő szezonban a legalacsonyabb osztályban áll rajthoz a rögtön bajnoki címben gondolkodó együttes.

Az elmúlt hetekben folyamatosan beszámoltunk egyesületek megszűnéséről vagy újjászületéséről. Mostani anyagunkban egy újonnan létrejövő csapatról lesz szó. Az előző időszakban a megye egyes klubok közül csupán az Érsekvadkert SE döntött úgy, hogy a legalacsonyabb osztályban is elindít egy garnitúrát. Nemrégiben megszületett a Somos-Építők KC koprodukció, míg a legfrissebb ilyen jellegű kezdeményezés, hogy a következő idényben a Héhalom SE is rajthoz állít egy második számú alakulatot a megye háromban.

Mint egy illetékes héhalmi vezetőtől megtudhattuk, helyi származású, saját nevelésű emberekben gondolkodnak, akik ilyen-olyan okok miatt nem férnek a két vonallal feljebb lévő társulat keretébe. Kiemelten szeretnének számítani továbbá a mögöttünk hagyott években remekül teljesítő ifjúságiaktól kiöregedő, korábban túlkoros labdarúgókra.

Fontos információ, azért is hívták életre ezt az új armadát, hogy a későbbiekben lehetőség szerint ne kelljen eligazolnia az imént említett csoportokba tartozó falubéli focistáknak, hanem a jövőben is a településen tudjanak futballozni. Ráadásul az sincs kizárva, hogy egy-egy olyan ember is új erőre kaphat majd a szóban forgó társaságban játszva, aki ugyan alapvetően a megye egyes állományhoz tartozik, a kettes számú brigádban mondjuk kellő szerephez juthat egy sérülés után.

Sőt, az az játékos, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt majd a tartalékcsapatban, később akár az “egyes” számú legénységnél is szerelést ölthet. Ugyancsak lényeges kiemelni, határozott ambíciókkal vág neki a közelgő szezonnak a Héhalom “kettő”, egyértelműen a bajnoki cím és a feljutás lesz  az egyébként a rutinos szakember, Károly József által vezetett gárda célja.

Next Post

Hogy nézhetnek ki a következő szezon nógrádi mezőnyei?

Megpróbáltuk összeszámolni, melyik bajnokságban hány csapat küzdhet majd a minél jobb eredményekért. Rögtön a legelején le szeretnénk szögezni, mostani írásunk nem hivatalos helyről érkező hírek alapján született, hanem a különféle osztályok csapataitól származó információkból kiindulva. Magyarul: felvettük a nógrádi egyesületekkel a kapcsolatot, hogy afelől érdeklődjünk, melyik mezőnybe neveztek a következő […]
error: Content is protected !!