,,Lelkiismeretesen teszik a dolgukat a fiúk”

Gabi

A nyugati megye három második helyén telelő Érsekvadkert kettő játékos-edzője, Gubik Ákos szerint a kulcs, hogy élvezetből próbálnak futballozni.

Nem lehetett panasz az érsekvadkerti tartalékcsapat őszére, a nyugati megye hármas mezőny második helyén telelhet a 2020/2021-es szezonnak nehézkes nyár után nekivágó társulat. A jelenleg tíz győzelemmel, két döntetlennel, illetve egy vereséggel álló csapat eddigi szereplése kapcsán Gubik Ákos játékos-edzőt kérdeztük.

– Az ismert nyári problémák után nem igazán fordulhatott meg a fejében, hogy ilyen jól sikerült mérleggel vonulhatnak majd a téli szünetre. 

– Igen, voltak problémák, majdhogynem úgy volt, hogy meg is szűnünk, de szerencsére ifistákkal tudtunk erősíteni – kezdte Gubik Ákos. Nem voltak kitűzve célok. Örülök, hogy lelkiismeretesen teszik a dolgukat a fiúk. Hajtanak, küzdenek a pályán. Erre az eredményre én sem számítottam, de természetesen nagyon örülök neki.

– Minek lehet köszönhető az eddigi jó szereplés?

– Szerintem korábban is egy masszív, aránylag jó kis csapat voltunk. Nagyon sok ember nem ment el, a mag megmaradt, hozzájuk csatlakozott egy-két ügyes ifista. A jó kedv, a baráti társaság nem változott, ahogy a csapat lelke sem, Megyünk, csináljuk, élvezetből próbálunk futballozni, nem görcsösen. 

– Bár otthonukban nem rózsás a helyzet, hazai környezetben még veretlenek.

– Nem gondolom, hogy többet jelent a hazai pálya. Ott is tudtunk gyengén focizni, ahogy idegenben is erős ellenféllel szemben nagyon jól. Nyilván azért, amikor otthon játszunk, van pár szurkolónk, akik elég jól tudnak buzdítani. Sajnos most a pandémia miatt egy ideig nem számíthatunk majd rájuk, hacsak nem oldja fel a kormány a tilalmat. 

– Van olyan játékos, akit külön meg tudna említeni teljesítménye miatt?

– Nem nagyon, de nem is szeretnék. Egységesen vannak jól elől, középen és hátul. Van hiba itt is-ott is, ezeket megpróbáljuk kiküszöbölni. Úgy gondolom, a csapatnak tudhatóak be ezek az eredmények. 

– Mi a véleménye az előző évek után igen csak megugró csoportlétszám kapcsán?

– Én mindenféleképpen örülök neki. Nem szeretném, hogy kihalóban lennének a csapatok, de azért sajnos minden évben előfordul, hogy valamelyik klub megszűnik. Szerencsére jönnek is a helyükre. Masszív, erős ez a mezőny, ahogy a keleti is. Remélem, így is marad, és egy színvonalas, jó bajnokságot tudunk játszani.

– Kik lehetnek a legfőbb riválisok az érmekért folytatott küzdelemben?

– Egyértelműen a Patak, aztán a Bernece, a masszív Romhány, illetve a Dejtár. Mondhatnám a Felsőpetényt és a Tereskét is, szóval nagyon szoros, nehéz megmondani. Egy jó tavaszi szezonnal bárki megelőzhet bárkit. Aki pedig jó helyen állt, de a folytatásban mégsem úgy megy majd, ahogy szeretné, vissza is lehet csúszni. Nincsenek akkora különbségek. Az első hat-hét helyezett szerintem odaérhet a dobogóra.

– Terveznek valamilyen felkészülést?

– Mivel az elmaradt meccseket le kell játszani a tavaszi szezon kezdete előtt, nem igazán lesz időnk edzőmérkőzésekre. Néha összejövünk, mozgunk, játszunk.

– Mit gondol a kissé szokatlan februári meccsdömpingről?

– Szerintem most azok a csapatok, akik tavaly valamiért visszamondták a mérkőzéseket a pandémia miatt, utólag belátják, lehet, hogy nem kellett volna. Ha maradnak ezek a nagy hidegek, nem hiszem, hogy túlzottan jó lesz a pályák alkalmassága. Benne van, hogy fagyos pályánkon kell majd játszanunk, ami hozzávezethet sérülésekhez. Ha pedig egy kicsit enged a talaj, mély lesz, ami a pályáknak nem kedvez. Nem örülök a korai kezdésnek, de le kell játszani a meccseket. Ezért szerettünk volna mi tovább játszani november végén, mi nem álltunk volna lenne, hanem letudtuk volna az őszből hátralévő összes találkozónkat. Egyeztetünk, amit tudunk, megpróbálunk elvinni a balassagyarmati vagy a diósjenői műfűre. Ha ez nem sikerül, akkor marad a saját pályánk, ott lejátsszuk, lesz, ami lesz alapon.

– Legjobb esetben mi sülhet ki a gárdából tavasszal?

– ha a maximumot kell mondanom, akkor bízunk benne, hogy az első három hely valamelyikét sikerül megkaparintanunk.

Next Post

Új elnöke van az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság Társadalmi Elnökségének

Sági László került a testület élére. A közelmúltban említést érdemlő váltásra került sor az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Társadalmi Elnökségének élén, az előző időszak során az említett testületet kis híján öt éven át vezető hajdani SBTC-ikon, id. Répás Béla ugyanis egészségügyi állapota miatt a továbbiakban már nem vállalta a tisztség […]
error: Content is protected !!