Kötelező győzelemmel lépett az élre az Érsekvadkert II

Gabi

Nyolc gólt elérve hagyták helyben az Őrhalmot a vendégek.

A mögöttünk hagyott hétvégén Őrhalomra volt hivatalos a biztos győzelem tudatában az Érsekvadkert tartalékcsapata. Csak az lehetett kérdés a nyugati megye hármas mezőny tizedik fordulójában megvívandó mérkőzés előtt, hogy hány góllal nyernek az idényben még veretlen látogatók.

Negyedóráig állták a sarat az egy darabig még lelkesen iparkodó hazaiak, majd kapituláltak. Hamarosan beszedte második gólját is a sereghajtó, többször viszont nem találtak be a jó pár lehetőséget elrontó vendégek a pihenőig.

A fordulást követően aztán fokozatosan növelték a különbséget a játékos-edzőjüket, Gubik Ákost nélkülöző ‘vadkertiek, végül pedig könnyed, nyolc-nullás csapást mértek a sereghajtóra. Szabó László és Medvik Ferenc egyaránt triplázott.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 10. forduló:

Őrhalom SE-Érsekvadkert SE II 0-8 (0-2)

Vezette: ifj. Szakal T. (Szűcs M., Szabó T.)

Őrhalom SE: Homolya – id. Vígh L. (Deme, 46.), Antal R., Kürtössy, Gál – Oláh J., Vidó, Keresztúri, Koleszár – Gilyen (Bilák, 65.), Stefanik (Tupi, 27.). Edző: Varga József.

Érsekvadkert SE II: Barna – Pálfi, Herczeg, Farkas, Varga V. – Bella (Hustyava, 65.), Pádár, Szabó L., Beluczki (Őszi, 60.) – Medvik, Sipos. Megbízott játékos-edző: Beluczki Tamás.

Gól: Farkas (16.), Szabó László (26., 60., 89.), Medvik (54., 62., 81.), Pálfi (74.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Varga József: Az első félidő nem volt rossz. A második félidőre elfogyott az erő. A sok vereség ellenére tartja magát a csapat és folytatja a játékot. További sok sikert az Érsekvadkert csapatának.

Beluczki Tamás: – Nagyon sok hiányzónk volt ezen az összecsapáson, de ennek ellenére végig dominálva és jól játszva vittük végig a mérkőzést. Így olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, ma pedig bizonyíthattak. Érzésem szerint mindenki jól játszott, megérdemelt győzelem volt. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki és sajnos nagyon sokat elszórakoztunk. Amin még javulnunk kell, az pedig, hogy sokkal többet kell passzolni, mert valljuk be, ma azért mindenkiben benne volt, hogy gólt akar rúgni, csak ez időnként a játék rovására ment, de megérdemelten hoztuk el a három pontot. Aminek külön örülök, hogy jelentősen javult a játékunk az elmúlt hetekhez képest.Viszont kitartást az Őrhalomnak, egy kis lelkesedés hiányzik belőlük, lehetnének ők ettől jobb csapat is. Hajrá, Érsekvadkert!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Adok-kapok meccset húzott be a Kazár

A Magyargéc jött ki rosszul a kilenc gólt szolgáltató csatából. Az elmúlt hétvégén a Magyargéccel csapott össze a Kazár a keleti megye háromban. Kiegyenlített birkózásra volt kilátás. Bekezdtek a résztvevők, két perc elteltével már a vendégek szereztek, de elég hamar válaszoltak a házigazdák, a nyitónegyedórát átlépvén pedig már ők kerültek […]
error: Content is protected !!