A hétvégén már a megye háromban is lesznek bajnokik

Gabi

Rétságra hivatalos a Romhány, a Csitárral csap össze a Bernece.

Négy megye hármas csapat számára már február első hétvégéjén befejeződik a téli pihenő, szombaton és vasárnap egy-egy mérkőzést is rendeznek ugyanis a nyugati-csoportban. Mindkét találkozót a tizenharmadik fordulóból halasztották el. Lássuk, mire számítunk a párosításokkal kapcsolatban!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzések:

2021. február 6. (szombat), 14.00:

Rétság VSE (12.)-Romhány SE (3.)

Vezeti: Urbán Viktor (Szemesi Zsolt, Moldován Péter)

Nem feltétlenül lefutott mérkőzésre van kilátás, a jelenleg a mezőny legkevesebb lejátszott meccsével rendelkező házigazdák számukra ismerős környezetben igen csak rágós falatnak bizonyulhatnak, kissé csalókának nevezhető a tabella. Ezzel együtt, a perpillanat a dobogó legalsó fokát elfoglaló romhányiak céljai világosak, mindenképpen zsebre tennék a pontokat, hogy reális esélyük legyen akár egy előkelőbb pozíció megkaparintására is. A szezon folytatásában szintén minél előrébb igyekvő hazaiak mintegy három és fél hónappal ezelőtt léptek pályára legutoljára, a mögöttünk hagyott időszakban felkészülési találkozón nem voltak érdekeltek, így jó kérdés, milyen állapotban szállnak ringbe. A látogatók egy bemelegítő fellépésen vannak túl, ahol kikaptak a BSE U17-es alakulatától. Arra számítunk, hogy alaposan meg kell majd küzdeniük egymással, egyben a mély talajjal is a résztvevőknek, inkább a fizikális párharcokon lehet hangsúly. Talán esélyesebbnek mondhatóak a vendégek, az sem volna azonban ördögtől való cselekedet a rendre harcos és magukat nehezen adó rétságiak részéről, ha képesek volnának borsot törni ellenfelük orra alá, érdekes viaskodásnak nézünk elébe.

2021. február 7. (vasárnap), 14.00:

Csitár SE (15.)-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) (5.)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya. Vezeti: Kiss Tamás (Horváth Sándor, Kiss Dávid)

Ugyan a kezdősípszó előtti várakozások azt súgják, favoritként tekinthetünk a masszív őszi idényt felvonultató vendégekre, nem vennénk rá mérget, hogy biztosan beigazolódik a papírforma a balassagyarmati műfüves játéktéren lebonyolításra kerülő összecsapás végén. A csitáriak nem túl fényesen muzsikáltak a bajnokság tavalyi szakaszában, a téli átigazolási időszakban viszont kellőképpen tudtak erősíteni, így akár mostani riválisuknak is meggyűlhet az alsóházból feljebb vágyódó másik oldallal. A vendégek állománya meggyengült, ettől függetlenül viszont vélhetően továbbra is a dobogóban gondolkodik Ordasi István csapata. Mindkét brigád két edzőmeccset könyvelhetett el, a pályaválasztó társulat legyőzte az Őrhalmot, míg ellenfelük kikapott a két osztállyal följebb vitézkedő Diósjenőtől. Kisebb talány, mennyire fog feküdni a műfű a gárdáknak, akár ez az adalék is befolyásolhatja a pontok eloszlását. Ferencz Gábor valószínűleg már tudja a nyerő taktikát, adott esetben akár egy kifejezetten érdekes csörte is kibontakozhat a párosításból, ahol mindent összevetve esélyesként jelölnénk meg a berneceieket, nem árt azonban résen lenniük, ha nem akarnak kellemetlen meglepetéssel szembesülni a tavaszi nyitányon.

Next Post

Mesteri várakozások a Palotás-Diósjenő bajnoki előtt

Jele Zoltán és Eőry Tibor osztotta meg velünk a tavaszi idény első megye egyes mérkőzése kapcsán. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, szombaton a weboldalunk által is élőben közvetítésre kerülő Palotás-Diósjenő mérkőzéssel kezdetét veszi a tavaszi idény a megye egyben. Az érdekesnek ígérkező találkozót megelőzően a két csapat vezetőedzői foglalták össze […]
error: Content is protected !!