Ismét eltűnt a foci Becskéről

Gabi

Nem nevezett a következő szezonra az 1966-ban alapított csapat.

Sajnos az elmúlt években már megszokhattuk, hogy két idény között rendszeresen sor kerül különféle osztályú csapatok megszűnésére. Ilyen téren nem jelent kivételt a mostani holtszezon sem, több klub is bedobta a törölközőt. Kimondható, az előző időszakban a megye háromban versenyző, 1966-ban alapított KSE Becske nem nevezett a 2020/2021-es kiírás küzdelmeire, így újra eltűnik a labdarúgás a településről. A negatív történés kapcsán szinte teljes pályafutását az érintett egyesület színeiben eltöltő, a mögöttünk hagyott a társulatot már intézőként is segítő Takács Jánossal beszélgettünk.

– Személy szerint, hogy élte meg a csapat újbóli megszűnését?

– Nagyon rosszul – kezdte Takács János. Becskei vagyok, szeretem ezt a falut. A másik dolog, amit nagyon szeretek, az a foci. Itthon a kertben is van pályánk, még az édesanyám is szeret focizni, és ez nem vicc. A labdarúgás az egyetlen olyan téma, amikor semmi más nem érdekel, ez sokszor segített az életemben. Ennek a két dolognak a metszete volt a becskei csapat, aminek most vége. Ez elszomorít.

– Mennyire másabb ez a helyzet, mint a 2016-os szituáció, amikor szintén bedobták a törölközőt?

– Elég sokban. Akkor egy kis pihenő kellett a csapatnak. A feltételek adottak voltak, a játékosok fáradtak bele. Legalábbis szerintem az egy kis lázadás volt saját magunk ellen, de aztán szépen-sorban mindenki belátta, hogy szüksége van erre a közegre, és a focira. Most jóval másabb a helyzet. Jelenleg nincs velünk Szalatnyai Zoli bácsi, aki eddig pénzt, és időt nem kímélve segítette a csapatot hosszú évekig. A pénz pótolható, a segítsége már kevésbé. Próbálkoztak páran a pótlásával, de nem igazán sikerült, a szezon hátralévő része is igen kérdéses volt számunkra. Minden segítséget megkaptam tőle az ügyek intézése kapcsán, de ha egy olyan dolgot kell csinálnod, amit azelőtt soha, az elég sok energiát igényel, és én inkább focizni szeretek, nem pedig MLSZ e-maileket olvasgatni, meg meccs előtt jegyzőkönyvet írni. Nem éreztem ezeket a tevékenységeket a magaménak, de hogy becsülettel befejezzük az idényt, megoldottuk volna. Ebből a szempontból “szerencsés” volt a kényszerszünet.

– Az iménti válaszából kiindulva, tehát egy ember kiválásán múlott a visszalépés vagy más tényező is állt a háttérben?

– Egyáltalán nem. Zoli bácsi kiválása után Molnár Józseffel próbáltuk úgy intézni a dolgokat, hogy minden jó legyen. Hasonlóan hozzám, ő is nagyon szeret focizni, de amikor embereknek könyörögni kell, hogy annyit írjanak le előre, jönnek-e meccsre vagy sem, az szintén kicsit idegőrlő egy idő után. Oké, hogy csak edzőmeccsről volt szó, de akkor is, ha nem tudjuk, kire számíthatunk, akkor hogyan legyen leszervezve egy mérkőzés? Sokszor válasz sem érkezett. Értem, hogy mindenkinek van dolga, meg dolgozik stb., de talán egy-két hétre előre meg lehet mondani, hogy: “figyelj, ráérek, ott leszek.” Ez nem így volt, sőt aki előtte való nap azt mondta, eljön, az sem biztos, hogy úgy alakult másnapra. Kinek van arra szüksége, hogy elmegy iksz kilométerre, aztán ott hívogatjuk a másikat, hogy ki merre jár, mennyien leszünk… Ez már régen rossz. Nem szeretnék senkit hibáztatni. Az is jelzésértékű, hogy egy szezont leszámítva, én kb. tizenöt éve fociztam Becskén, és én voltam a legfiatalabb. Manapság a gyerekeket nem érdekli a foci, elmennek hétvégén tizenhat évesen a diszkóba és nyomják a számítógépet. Én is eljártam bulizni fiatalon, de az nem igazán fordult elő, hogy ne menjek meccsre, mert éppen nincs kedvem, vagy mert erős lett az este. Röviden: kevesen voltunk azok, akiknek a foci nagyon elöl volt a rangsorban.

– Mihez kellene ahhoz történnie, hogy egyszer legyen visszaút?

– Mivel a környéken lassan száz kilométeres körzetben nincsen focicsapat, így azt gondolom, ennyi településről össze lehetne szedni tizenöt-húsz olyan embert, aki szeret focizni. Egy megye hármas indulás anyagi forrását is tudnánk biztosítani, olyan emberek segítségével, akik felajánlották most is, és még pár helyen nem is kopogtattunk, Így a leggyengébb pontnak azt a személyt érzem a történetben, aki összefogja a szálakat, a hátteret igazgatja. Egy ilyen lelkes vállalkozó szellemű, s focibarát ember kellene, illetve játékosok. Magyarnándor, Nógrádkövesd, Galgaguta, Bercel, Nógrádsáp, Nézsa, amikor focizni kezdtem, elég jó csapatok voltak a felsorolt helyeken. Most pedig… Vagy nincs vagy az életben maradásért küzdenek… Nincs ez így jól, és itt a közös problémaforrás csak és kizárólag a már egy előző cikkben említett “érdektelenség” lehet. Félek tőle, pár éven belül erősen redukálódik a megyei csoportok száma. “Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.” Kevés ember, kevés foci, sok ember, sok foci.

– Mindent összevetve milyen élményekkel búcsúzik?

– Összességében jó élményekkel. Megéltem durva időket az ifivel, kaptunk ki bőven kétszámjegyű különbséggel, de szerettem itt lenni, szerettem meccs után hallgatni a történeteket, szerettem a meccs utáni főzéseket. Megvolt a maga tanulsága a nehezebb időknek is. Játszottam együtt igen jó focistákkal. Láttam nagy falusi rangadókat. Meneteltünk a kupában. Együtt játszhattam a testvéreimmel. Ezek a dolgok szép emlékek, őszintén remélem, hogy majd egyszer újra lesz itt valami, lesz valaki, akinek belefér az idejébe a helyi foci, de egyelőre erre sajnos nem sok esélyt látok. Ezúton is köszönöm Szalatnyai Zoli bácsinak, Ferkó Zsoltnak, Molnár Józsefnek, “Nógrád megye Mourinhhojanak”, Feri bácsinak, Józsi bának, Laci bácsinak, aki már nincs köztünk, és mindenki másnak, aki bármilyen formában segítette a csapatot, és ezáltal engem is. Valamint minden volt csapattársamnak, remélem, egyszer még találkozunk a becskei alakulat keretein belül! I<3 Becske!

– Személy szerint, merre tovább?

– Megkerestek minket az alakulóban lévő Nógrádsáptól, ahová elmentünk egy edzőmérkőzésre. Fiatal, főként Vác környéki, ügyes játékosok alkotják az ottani csapatot, de nekem, vagy inkább nekünk, fontos az is, hogy egy olyan közegben legyünk, ahol barátaink vannak. Kétbodonyban is szívesen láttak volna, ott is jó pár emberrel jóban vagyok, és jó a társaság, de a megkeresés idején már javában jártunk edzőmérkőzésre a Legénddel. Ugyanis focizni szeretek, és ott volt, van lehetőség most is heti szinten játszani. A galgagyörki alakulóban lévő csapat is felkereste egyik volt csapattársamat, hogyha egy esetleges megszűnés bekövetkezik, ott szívesen látnának pár játékost. Erre végül nem került sor a részünkről, de játszottam ellenük, és szimpatikus csapat. Jelenleg én és az öcsém is a legéndi gárdában leszünk a következő szezonban, ez biztos, aztán a többit majd a sors eldönti. Sajnálom, hogy az első alkalom, amikor kérdésekre kellett válaszolnom, ilyen körülmények között alakult. Mindenki, aki teheti, menjen és focizzon! Nem számít, hány éves vagy, hány kiló, menjetek futballozni! Vidéken lassan ez az egyetlen lehetőség, hogy nagyapáink kimozduljanak otthonról, ennyivel talán tartozunk nekik.

Next Post

Két fontos láncszemét is elvesztette az Érsekvadkert

Oláh Ádám és Rácz Róbert a határon túli Ipolybalog színeiben folytatja pályafutását. Már javában dübörög a nyári átigazolási időszak, szabad áramlásban július 20-ig válthatnak klubot a labdarúgók. Alkalomadtán be is számolunk majd érdekesebbnek tűnő hírekről, mint például most. Immáron biztosnak mondható, hogy az elmúlt szezonban a megye egyes Érsekvadkert SE-t […]
error: Content is protected !!