2024.04.18.

A hétvége játékosa a Vármegyei II. osztályban: Sallói Dominik

Triplával segítette sikerhez csapatát a Mátraverebélyben győzni tudó BSE támadója.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre megválasztja a Vármegyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A most futó idény negyedik köre után a BSE csatárára, Sallói Dominikre voksoltunk, aki triplával segítette hozzá csapatát a Mátraverebély otthonában elért négy egyes győzelemhez. Most pedig jöjjön a jó napot kifogó ifjú támadóval készült interjúnk!

– Hogyan gondol vissza a mérkőzésre?

– Úgy gondolom, hogy egy sportszerű mérkőzést sikerült lejátszani – mondta Sallói Dominik. Az első félidőt nem kezdtük tökéletesen, hozzá kellett szoknunk az idegen pályához, ezután viszont már sikerült dominálnunk a meccset. Az ellenfelünk jól játszott, tudott kidolgozni helyzeteket, amiből egyet sikerült is érvényesíteniük. Összességében szerintem egy megérdemelt győzelem volt.

– Egyéni produkció tekintetében kijött a lépés, hiszen három gólt szerzett.

– A csapattársaimtól több jó indítást kaptam, amikkel egy az egyben mehettem a kapusra. Nem vagyok teljesen megelégedve a teljesítményemmel, ugyanis nem sikerült az összes helyzetemet érvényesítenem, de örülök a három gólnak.

– Mi a véleménye csapata eddigi szerepléséről?

– A bajnokságot nem kezdtük tökéletesen, az első meccs nem úgy sikerült, ahogyan terveztük. Azóta viszont úgy gondolom, hogy jól teljesítünk, a csapat egyre jobban szokik össze.

– Mit vár a folytatásban?

– A célunk az, hogy minden meccsről három ponttal távozzunk, és úgy vélem, hogyha nem hibázunk, ez sikerülhet is. Cél a dobogós helyezés.

– Milyen érzés felnőtt bajnokságban rúgni a bőrt?

– Én most játszok először felnőtt mezőnyben az utánpótlás után. A párharcok és ütközések keményebbek, amihez talán még jobban hozzá kell szoknom, de összességében nagyon szeretek itt focizni. 

– Szombaton a Mátraterenyét fogadják. Mire számít a meccs kapcsán?

– Egy jó csapat látogat hozzánk, de mi mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Remélem, hogy a hazai közönség előtt sikerül jó játékot mutatni és szép eredményt elérni.