Hamar döntött a Varsány

Gabi

Egy félidő alatt elintézték a Feláldozhatókat a második játékrészre tíz emberrel maradó hazaiak.

Az előző hétvégén a Feláldozhatókat fogadta a Varsány a keleti megye háromban. Érdekes meccsre volt kilátás, bár a házigazdák tűntek a tizenkettedik körben lejátszott mérkőzés esélyesének, nem mehettek biztosra.

Határozottan kezdtek a vendéglátók, negyedóra múltán pedig el is léptek ellenfelüktől. Az első félidő derekán megduplázta fórját az előnyben lévő társulat, majd büntetőből jött a harmadik is. Akár szépíthettek is volna a látogatók, de ők nem tudták értékesíteni tizenegyesüket.

Az érdemi kérdéseket egy félidő alatt lerendező hazaiak csak amiatt bosszankodhattak, hogy egy piros lap miatt tíz főre fogyatkoztak még a szünet előtt. A második felvonásban mindent megtettek a talpra állásért a karancsságiak, a találkozó kétharmadánál pedig kozmetikáztak is.

A hátralévő időben ismét célt tévesztett tizenegy méterről a hátrányban lévő oldal, Baráth Dezső megint jó napot fogott ki. A hajrában járva aztán negyedik gólkukkal kialakították a végeredményt a varsányiak.

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 12. forduló:

Varsány SE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 4-1 (3-0)

Vezette: Kiss D. (Szabó T.)

Varsány SE: Baráth – Takács G., Puszta, Takács R. (Mlinkó, 83.) – Rigó R. (Balázs B., 86.), Bodnár (Báránkó, 66.), Hegedűs, Király Sz., Mócsány G. (Havasi, 46.) – Király A. (Mócsány B., 66.), Kiss Á. (Imre Z., 70.). Játékos-edző: Báránkó Gábor.

Feláldozhatók SE (Karancsság): Oláh N. (Berki D., 46.) – Gergely K., Kardos (Csonka Attila, 46.), Csonka Achilles (Tatter A., 46.), Csonka D. (Tatter D., 65.) – Rusznyák (Berki K., 76.), Berta, Gyüre, Csonka R. – Oláh P., Könnyű. (Horváth K., 83.). Edző: Csonka Rudolf.

Sárga lap: Kiss Á., ill. Berta, Könnyű

Piros lap: Hegedűs (43., Varsány SE)

Gól: Király Sz. (15.), Hegedűs (22.), Kiss Á. (31.), Havasi (80.), ill. Oláh P. (62.)

Jók: az egész csapat, ill. Oláh P., Csonka Attila

Báránkó Gábor: Ott kezdeném az egészet, hogy már nagyon unalmas, amit Kiss játékvezető művel velünk. ‘Tarnócon is, és most újra itthon! Figyelmeztetés nélkül szórja a sárgákat, és még egy piros lapot is! A másik oldalon meg úgy beszéltek vele, mint a kutyával, és még nem is merte őket fegyelmezni! Két meccs alatt négy tizenegyest ítélt ellenünk, amiből kettő volt jogos! Jól mondta az egyik vendégszurkoló “itt megye háromban nyugdíjasok vezetnek, de te még erre a szintre is képtelen vagy!” Borzalmas gyenge játékvezetés volt! A mérkőzésről pedig annyit, a jó első félidőnek köszönhetően három szép góllal sikerült ellépnünk, aztán jött egy piros lap hazai oldalon a sípszó előtt. Ez fel is hozta a vendégeket a második játékrészben, és szépítettek is, de a vége előtt megvolt a kegyelemdöfés egy újabb találattal, amivel lezártuk a meccset. De! Nem tudok elmenni amellett, és sosem tudjuk meg a választ, hogy mi lett volna a játék képe, ha Báráth Dezső nincs a kapuban! Ma ismét két büntetőt fogott, zsinórban pedig öt tizenegyest hárított a varsányi csapatnak. A csapat számára történelmet írt! Nem tudom, világszinten előfordult-e már ilyen bármelyik kapussal! Az öltözőben megkérdeztem tőle, “Dezső, hogy csinálod ezt?” A válasz csupán ennyi volt: “a rutin!” Gratulálok az egész csapatnak!

Csonka Rudolf: – Kemény, küzdelmes meccsen vagyunk túl. Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy terveztük, három helyzete volt a hazai csapatnak, amit ki is használtak, mi pedig büntetőt hibáztunk. Fordulás után meglátszódott, hogy emberelőnyben játszottunk, mindent egy lapra feltéve támadtunk, aminek meg is lett az eredménye. Aztán ismét büntetőt hibáztunk. Összességében megérdemelt hazai győzelem született, de két büntetőt nem lehet kihagyni egy meccsen, és az egyéni hibákból adódó kapott gólokat kell elkerülünk. Gratulálunk a hazai csapatnak. Hajrá, Feláldozhatók!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Beindult a Kétbodony

Zsinórban harmadik fellépésüket húzták be a Keszeggel elbánó vendégek. A mögöttünk hagyott hétvégén Keszegre volt hivatalos a Kétbodony a nyugati megye háromban. Előzetesen abszolút nyíltnak tűnt a csörte, nem volt favoritja a tizenkettedik fordulóban esedékes párbajnak. Egyértelműen jobban kezdtek a házigazdák, majd az első félidő derekán el is léptek az […]
error: Content is protected !!