Elvárható győzelemmel folytatta az Érsekvadkert II

Gabi

Hiába tartotta magát egy félidőn át a Csitár, végül négygólos sikerig jutott az éllovas.

A mögöttünk hagyott hétvége vasárnapján Csitáron volt jelenése az Érsekvadkert tartalékcsapatának a nyugati megye háromban. A látogatók egyértelmű esélyesként kelhettek útra, de azért nem mehettek teljesen biztosra a tizenkilencedik körben tető alá hozott csörte előtt.

Jó darabig igen csak meg is nehezítették ellenfelük dolgát a mindent beleadó házigazdák, az első félidőben nem is találtak fogást a lelkesen védekező gárdán, gól nélkül fordulhattak a felek. Aztán a második felvonásban nagy nehezen bevették a kaput a vendégek, majd a mérkőzés utolsó szakaszához érve végérvényesen lezárták a párbaj.

A lefújáskor négy-nullás sikert jegyezhetett fel az éllovas. Összességében elvárható sikerre tett szert Gubik Ákos legénysége, de maradjunk azonban annyiban, kissé csalóka ez az eredmény, kellőképpen megnehezítették ugyanis vetélytársuk dolgát a csitáriak.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 19. forduló:

Csitár SE-Érsekvadkert SE II 0-4 (0-0)

Csitár, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács M. (Szolik M., Horváth B.)

Csitár SE: Janusek – Gaál, Petrovszki, Bolyós (Seidel, 78.), Tótok – Chikán (Tamás P., 64.), Antal L. (Mizser, 82.), László L., Kovács I. – Bangó B., Ábrahám Á. Edző: Ferencz Gábor.

Érsekvadkert SE II: Barna – Varga V., Farkas (Gubik, 74.), Medvik, Csejk – Őszi (Bella, 56.), Pádár, Szabó László, Benyó – Beluczki (Szabó Levente, 46.), Sipos. Játékos-edző: Gubik Ákos.

Sárga lap: Farkas, Medvik, Csejk

Gól: Szabó László (54.), Sipos (72.), Szabó Levente (84.), Benyó (89.)

Jók: Bangó B., ill. Csejk, Varga V.

Ferencz Gábor: – Ötvenöt percig bírtuk, sőt kétesélyes volt a mérkőzés. Sajnos egy vitatott játékvezetői döntés miatt megszerezte a vezetést az ellenfél. Onnantól fogva győzelemre játszottunk, előtte próbáltunk egalizálni. Az a csapat nyert, amelyik gólt tudott rúgni. Próbáltunk támadni, de nem voltunk gólerősek ezen a meccsen. Az utolsó percekben egy szépségdíjas gólunkat érvénytelenítette a bíró, mert László Lóri középkezdésből rúgta a kapuba a labdát. Gratulálok a vendégeknek. Ezt a sportot gólra játsszák, amiből ők ma néggyel többet rúgtak, mint mi. Sajnos COVID miatt hiányzott két meghatározó csatárunk. Mire fölépült a védelmünk, a támadók estek ki. Bízom benne, a hétvégén valamelyest realizálódik a csapaton belül helyzet, már jó lenne három ponttal továbblépni a tabellán.Gratulálok a csapatnak, mert küzdeni akarásból jelesre vizsgázott a gárda! Remélem, hogy a Rétság ellen már sikerül a győzelem! 

Gubik Ákos: – Nehéznek ígérkezett ez a mérkőzés, megmondom őszintén, féltem is tőle. Először is, meg kellett vívnunk az elemekkel, ugyanis a göröngyös pálya alkalmatlansága mellett, hatalmas szél fújt. Így mind a földön, mind a levegőben meg lett viccelve mindkét csapat. Szerintem a csitári gárda, egy nagyon jó kis masszív társaság lett a jó értelemben véve rutinos rókákkal. Jól fedezik és tartják meg a labdát középen, illetve jól osztogatnak. Az első félidőről nem tudok túl sok jót mondani. Kerestük önmagunkat, próbáltunk alkalmazkodni a talajhoz. Nem igazán jött össze. Egészen a második félidő közepéig nagyon jól tartott magát a Csitár. Aztán megtört a jég, találtunk egy gólt, majd kicsit talán megnyugodtunk, és még háromszor a kapuba tudtunk találni, a derekasan küzdő hazaiak ellen.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Nyikos József is szót kért

Kendőzetlen őszinteséggel vállalta gondolatait a jelenlegi helyzetről az egykor játékosként szép karriert befutó, manapság edzőként a Nőtincset irányító szakember. A közelmúltban egyre másra megjelentek ilyen-olyan vélemények a koronavírus miatti rendkívüli helyzet kapcsán. Többen is elmondták már álláspontjukat. Nemrégiben a megye egyben szereplő Nőtincs SE szakvezetője, Nyikos József is jelezte irányunkba, […]
error: Content is protected !!