Csoport riválist gyűrt le edzőmeccsen a Patak

Gabi

Nyolcgólos találkozót húzott be Bella Sándor legénysége.

A múlt hétvégén edzőmérkőzésen mérte össze tudását két nyugati megye hármas alakulat, a Patak Ipolyszögön vizitált. Az előkészületi találkozó első félidejét követően már magabiztos vezetésre tettek szert a vendégek, és ugyan a házigazdák nem adták olcsón a bőrüket, a látogatók végül öt-hármas arányban gyűrték le ellenfelüket.

Felkészülési mérkőzés:

Ipolyszögi SE-Patak SE 3-5 (1-3)

Ipolyszögi SE: Tóth Z. – Jakus, Tóth J., Keresztes, Péter K. – Maglódi, Nagy Á., Tóth Á., Tóth G. (Kovács M.) – Bognár, Kárdási. Megbízott játékos-edző: Tóth Ákos.

Patak SE: Szekeres – Gál, Paulicsek, Mócsány, Horváth B. – Várhegyi – Szabó Levente, Bogdány (Szenecei), Németh – Szabó László, Burai. Edző: Bella Sándor.

Gól: Bognár, Kárdási, Nagy Á., ill. Burai (3), Bogdány (2)

Tóth Ákos: – Kicsit foghíjasan és kicsit késve, de el tudtuk kezdeni a mérkőzést. Az első félidőben kissé bennragadtunk az öltözőben, a Patak ezt kihasználva és el is húzott három-nullra. Az első félidő végén sikerült szépítenünk egy csodás csapatjáték után. Kárdási János sarokkal ugratta ki Bognár Sándort, aki szépen kilőtte a hosszú alsót. Ezt követően kiegyenlített játék zajlott. Helyzetek itt is-ott is. A második félidő közepe tájékán egy eladott labdára csapott le Kárdási János, és kb. huszonöt méterről az üres kapuba lőtt. Pár perccel később pedig egy szép passzjáték végén Nagy Árpád lőtt a kapu jobb oldalába, úgy húsz méterről, nagy erővel. Ezt követően megint kiegyenlített játék zajlott. A végére kicsit elfogyott a csapatunk és két elkerülhető gólt kaptunk. Összességében egy kifejezetten sportszerű mérkőzésen vagyunk túl, véleményem szerint, amely mindkét csapatnak segítette a felkészülését. Köszönjük a Pataknak, hogy eljöttek és sok sikert nekik! Hajrá, “Riba”!

Bella Sándor: – Korábban három felkészülési meccsünket is le kellett mondanunk, de ma végre pályán volt a csapat. Voltak hiányzóink és feltűntek új arcok is, így játszottuk le első edzőmérkőzésünket. A látottak alapján még messze nem lehetünk elégedettek, mert ettől sokkal többet várnak el tőlünk és mi is magunktól.

Next Post

Tovább fiatalodott a Szécsény

Több ifjú labdarúgó mellett két rutinos róka csatlakozott a megye egyes csapathoz a nyári átigazolási időszakban. Július 20-án éjfélkor letelt a szabad áramlású nyári átigazolási időszak. Augusztus 31-ig már csak abban az esetben válthatnak klubot az amatőr labdarúgók, ha arra jelenlegi egyesületük beleegyezik. A következő időszakban ismertetni fogjuk, az elmúlt […]
error: Content is protected !!