,,Teljesen úgysem tudok elszakadni a labdarúgás világától”

Gabi

A nógrádi foci versenyrendszerébe visszatérő Bernecebaráti-Kemence pályakezdő edzője, Ordasi István a középmezőny elején végezne majd csapatával.

A közelmúltban már beszámoltunk róla, hogy két év után ismét a nógrádi futballban versenyezhet majd az előző két idényt Pest megyében töltő Bernecebaráti-Kemence SE. Szintén megemlítettük, hogy a kispadon a korábban a gyepen jó pár évet lehúzó, legutóbb a Bánkot erősítő Ordasi István felel majd a csapatért. A pályakezdő edzőt új pozíciója kapcsán kérdeztük.

– Hogyan került a bernecei kispadra?

– Tavaly nyáron befejeztem aktív labdarúgó pályafutásom – kezdte Ordasi István. Pár évvel ezelőtt Bernecebarátiban vettünk házat a feleségemmel és ide is költöztünk, így adta magát a dolog, hogy ha majd egyszer megkeresnek az itteni csapattól, megpróbálok segíteni nekik, átadni a fiataloknak a sok év alatt összegyűjtött tapasztalatot, amit szereztem. Már kerestek párszor, de úgy éreztem, idén februárban jött el az idő, mikor az egyesület elnöke, Esztergomi Zsigmond felvette velem a kapcsolatot.

– Mit lehet tudni a társaság közelmúltjáról?

– Az elmúlt években Pest megyében nem szerepelt túl fényesen a csapat. Többször létszámgondokkal küszködve játszottak, ez az eredményeikre is rányomta a bélyegét. Mikor februárban elkezdtük a közös munkát, mindent teljesen a legaljáról kellett elindítani. Az összes helyi kötődésű játékost megkerestem, hogy hazacsaljam őket, játsszanak a saját kis falujukért. Ez nem nagyon sikerült, mert mindegyik magasabb osztályokban futballozik, és sajnos nem akarnak megye háromban játszani. 

– Korábban már több ízben szerepeltek a nógrádi versenyrendszerben. Ezúttal mi szólt a megyeváltás mellett?

– Utazási szempontból született meg ez a döntés. A Nógrád megyei harmadosztályban osztályban sokkal kevesebbet kell utazni, és az is fontos dolog, hogy nem kilenc csapat lesz egy csoportban, mint például a Pest megyei negyedik vonalban, hanem tizenöt-tizenhat. Bodonyi Béla közbenjárásával tudtunk visszatérni, amit köszönünk!

– Hogyan néz ki a felkészülési időszak?

– Heti egy edzés van, amin sajnos elkeserítően kevés a létszám, de amatőr szinten a suli és a munka sokkal fontosabb. Ezért döntöttünk úgy a elnök úrral, hogy minden hétvégén megpróbálunk edzőmeccset játszani. Augusztus 10-ig sikerült is minden hétvégére edzőpartnert találni. Ezúton is köszönöm minden csapatvezetőnek, hogy szóba álltak velünk és nem kezeltek le minket. Már kétszer játszottunk a Nagyoroszival, egyszer-egyszer pedig a Kétbodonnyal és a Mátraterenyével. Még előttünk van ismét a Kétbodony, az Érsekvadkert, a Nőtincs, a Szécsény, a Mohora, kétszer a Szob, illetve egy saját rendezésű emléktorna.

– Mi a fő szempont az új igazolások kapcsán?

– Ugyan a helyi erőket egyelőre nem sikerült hazahívni, voltak jelentkezők, akik szeretnének itt játszani. Ők barátok, haverok. Biztos érkezőről csak akkor tudok beszámolni, ha aláírták az átigazoló lapot. Ezért még nem nagyon szeretnék neveket említeni.

– Önt már nem láthatjuk a pályán?

– Most perpillanat azt mondom, hogy befejeztem futballt. Már nem tervezem a játékot, de soha ne mondd, hogy soha!

– Hogyan tekint vissza pályafutására?

– Bánkon sok szép évet töltöttem el, sok bajnoki címet szerezve. Voltam bajnok a Nagyoroszi ifi csapatával, ahogy az Érsekvadkerttel és a Rétsággal is. Volt egy nagyon szép évünk Szécsényben, amikor mindent megnyertünk megyei szinten. Országos főtáblára jutottunk a Magyar Kupában, erre büszkén emlékszek vissza. Őrömmel tölt el az is, hogy nagyszerű edzőkkel dolgozhattam együtt, a BSE-nél Mohácsi László és Szalánszki Róbert, Romhányban Szlezák Zoltán, Nagyorosziban Varga István, és végül, de nem utolsósorban Kovács Imrével Szécsényben és Bánkon. Ő mindig biztatott és csodás címeket nyertünk együtt.

– Pár évet lehúzott a nógrádi fociban. Hogy látja a mai helyzetet?

– Van a mi generációnk, akik ha befejezik aktív pályafutásukat, sok csapat bajba kerülhet. Még talán egy korosztály van, a mostani huszonhét-harminc év körüliek, akik még valamilyen szinten akarnak focizni. A mai fiatalok sajnos már nem a labdarúgást választják, ha mégis és tehetséges, lecsapnak rá a nagyobb bázisok, ezzel eltűnik a kis falvakból a foci. Régen sokkal ingerszegényebb volt a világ, több gyerekkel. Sokszor elég volt négy pulóver és egy labda, voltunk rá tízen, aztán mehetett a játék. Nem tudom, mikor láttam utoljára utcán, téren spontán fiatal srácokat futballozni. Le a kalappal minden olyan ember előtt, aki a mai utánpótlásban terelgeti a gyerekeket a jó úton.

– Miért határozott úgy, hogy edző szeretne lenni?

– Már régebben eldöntöttem ezt a dolgot, mert teljesen úgysem tudok elszakadni a labdarúgás világától. Sajnos edzői végzettségem nincsen, egyszerűen az időm nem engedi a munka mellett, hogy elvégezzem a tanfolyamot. Szóval teljesen amatőr szinten végzem, amit csinálok. Próbálom alkalmazni, amit edzőimtől tanultam pályafutásom alatt.

– Milyen tervekkel vágnak majd neki a szezonnak?

– Elsősorban a hazai mérkőzések megnyerésében gondolkodunk, és egy jó haveri társaság kialakításában, amely a harmadik félidőben is együtt lesz. Újoncként a középmezőny eleje lehet a célunk, elég sok összeszokott, jó csapat van ebben az osztályban.

Next Post

,,Fel szeretnénk éleszteni a helyi focit"

A pályafutása során több csapatban is fontos szerepet betöltő Tábori Péter a közelmúltban nemes kezdeményezésbe vágta a fejszéjét, többedmagával ismét beindították Mátranovákon a labdarúgást. Vannak olyan hajdani labdarúgók, akik pályafutásuk befejezése után nem távolodtak el végérvényesen a labdarúgástól, hanem valamilyen formában ott maradtak szeretett játékuk kötelékében. Ilyen sportember az a […]
error: Content is protected !!