Beindult a Kétbodony

Gabi

Zsinórban harmadik fellépésüket húzták be a Keszeggel elbánó vendégek.

A mögöttünk hagyott hétvégén Keszegre volt hivatalos a Kétbodony a nyugati megye háromban. Előzetesen abszolút nyíltnak tűnt a csörte, nem volt favoritja a tizenkettedik fordulóban esedékes párbajnak.

Egyértelműen jobban kezdtek a házigazdák, majd az első félidő derekán el is léptek az álmoskás másik oldaltól. Aztán fokozatosan feleszméltek a betegséggel bajlódó edzőjüket, Baráth Pétert továbbra is nélkülöző vendégek, olyannyira, hogy már a szünetre ők mehettek előnnyel.

A második etap is inkább a feltámadó látogatókról szólt, fölényük pedig újabb gólokkal is társult. Végül a triplázó Kovács Róbert vezérletével négy-egyes sikert arattak a fonalat elkapó, zsinórban harmadik fellépésüket behúzó kétbodonyiak.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 12. forduló:

Keszegi SE-Kétbodony SE 1-4 (1-2)

Vezette: Horváth S.

Keszegi SE: Rojkovics G. – Kapoun, Mezei, Cseri, Lestyán (Mészáros, 46.) – Gombos, Murcsik P. (Gömöri, 83.), Gyetván T., Turcsán (Pistyúr, 79.) – Terjék, Muszta. Edző: Miklián Norbert.

Kétbodony SE: Péter N. – Hanzel, Majoros, Majer, Szorcsik – Kertész, Miklián, Bencsik (Bartyik, 84.), Székely – Melo (Tóth J., 86.), Kovács R. Megbízott játékos-edző: Bartyik Róbert.

Sárga lap: Turcsán, ill. Bencsik, Majer, Melo

Gól: Gombos (19.), ill. Bencsik (41.), Kovács R. (44., 64., 90.)

Jók: Kapoun, Turcsán, ill. az egész csapat

Miklián Norbert:A mérkőzés első harminc percében uraltuk a játékot, hogy ezután mi történhetett… Keressük a választ.  A vendégcsapat megérdemelten fordította maga javára a meccset. A hozzáállással érzésem szerint nincsen probléma. A hátralévő mérkőzéseket meg fogjuk nyerni! A Kétbodony csapatának gratulálunk a győzelemhez.

Bartyik Róbert: – Ezen a hétvégén is voltak gondjaink a létszámmal, volt, aki a kezdésre esett be, de a gyenge kezdés ellenére így is magabiztos, megérdemelt győzelmet arattunk. A keszegi csapat megnehezítette a dolgunkat, és a pálya talaja sem volt ideálisnak mondható, de viszonylag jól használtuk ki a helyzeteinket, és talán erőben is ellenfelünk fölé tudtunk nőni. Szeretném megdicsérni a csapatot ,több játékosunk sem a posztján játszott, de mindannyian remekül helytálltak ezen a nehéz talajon. Köszönjük a játékvezetőnek, hogy velünk együtt dagasztotta a sarat, és közelről, maszk nélkül nézhette a mérkőzést. További sok sikert a keszegi csapatnak, mi pedig focizunk tovább.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Megtáltosodott a Magyargéc

Továbbra is gödörben van a Karancskeszi. Az elmúlt hétvégén a Karancskeszivel csapott össze a Magyargéc a keleti megye háromban. Bár egyik gárda sem volt fényes formában a tizenkettedik körben lepergő meccs előtt, kicsivel esélyesebbnek tűntek a hazaiak. Kiegyenlített volt a viaskodás a kezdősípszó után, mígnem az első negyedórát átlépvén bevették […]
error: Content is protected !!