,,A személyes visszaigazolások a legszebbek”

Gabi

A Rétságon negyvenöt évesen is elnyűhetetlenül focizó, emellett a Hazajáró magazinműsorban szerkesztőként és szereplőként is résztvevő Kenyeres Oszkár mindkét hivatása kapcsán rendelkezik még motivációval.

Sokan nem is gondolnák, hány olyan sportember van jelen a nógrádi futballban, akik többek számára is példaképként szolgálhatnak. Ebbe a csoportba nyugodt szívvel besorolhatjuk azt a Kenyeres Oszkárt is, aki azon túl, hogy negyvenöt esztendősen a nyugati megye háromban szereplő Rétság VSE erőssége, a Duna Televízió által sugárzott, 2017-ben Prima Primissima díjjal kitüntetett Hazajáró magazinműsorban szerkesztőként és szereplőként is találkozhatunk a nevével. Riportalanyunkat a felvázolt témák kapcsán kérdeztük.

– Negyvenöt esztendősen is rendületlenül rúgja a bőrt a Rétság színeiben. Mi motiválja?

– Elsősorban a sport, a mozgás öröme, de egyfajta kapuzárási pánik is dolgozik bennem: az ember rájön, hogy lassan szögre kellene akasztani a cipőt, de, aki imád focizni, az minden alkalmat megragad, hogy pályára léphessen, legyen az a megyében vagy akár a haverokkal kispályán – kezdte Kenyeres Oszkár. Persze már rég nem lennék Rétságon, ha kiszorítottak volna a fiatalabbak. Jelenleg Rétságon egy generációváltás zajlik, a magam negyvenöt évével én vagyok a legidősebb a csapatban, a többség tizenkilenc-húszéves fiatal. Ez egyben plusz motivációt és felelősséget jelent, hisz a klub vezetői, Salgai György és Havay Zoltán azt várják tőlem, hogy rutinommal, jó példával segítsem a csapatot pályán belül és kívül.

– Lassacskán kilenc éve is az említett csapatot segíti játékával. Hogyan tekint vissza a mögöttünk hagyott időszakra, illetve minek köszönhető, hogy ennyire megszerette a klubot?

– Még 2011-ben kerültem ide Vácdukáról, addig csak Pest megyében játszottam. Mindig ki akartam próbálni az „idegenlégióskodást”, vagyis más megyében is játszani, így Steidl Ákos barátom hívására igent mondtam. Egy igen jó brigádba kerültem, amely azóta persze sokszor cserélődött. Voltak sikeres időszakok, volt olyan év, mikor Krasnyánszky Zoltán személyében mi adtuk a gólkirályt, de voltak esztendők, mikor az építkezésre összpontosítottunk. Ha ma körbenézek az öltözőben, azt látom, hogy én vagyok itt legrégebben, sőt felnőtt pályafutásom egyharmada a nógrádi pályákon telt el. Én sem terveztem ilyen sokáig, eddig a csúcs a nagymarosi hat esztendő volt. Nyilván maradásomban közrejátszott az is, hogy Salgai Gyuri elnézte nekem, hogy a munkám miatt nem minden meccsre tudtam eljutni, az őszi idényben például csak egyetlen egyre.

– Kellő tapasztalattal, miképpen vélekedik a bajnokságot körülvevő közegről, a nógrádi focit átölelő miliőről?

Régi mondás, hogy a foci mindenütt a társadalom tükörképe. Mint közismert, Nógrád megye munkaerő megtartó képessége nem túl erős, jelentős az elvándorlás, és ez természetesen kihat a focira is: kevés a gyermek. Ugyanakkor Nógrád aprófalvas térség, kevés a nagyváros, a falusi focipályák közösségszervező ereje nagyobb, mint mondjuk a Budapestet körülvevő agglomerációé, ahol ezerféle edzésre vihető a gyerek, míg Nógrádban sokszor csak a foci van. Nagy öröm, hogy itt is vannak erős utánpótlásbázisok vagy éppen olyan infrastruktúra fogadja a futballozni induló gyermeket, mint például Mohorán, Szügyön, Diósjenőn. Az, hogy most Rétságon focizom, annak is köszönhető, hogy az évek során tudatos és eredményes munka folyt az utánpótlásban, és van kire építeni a jövőt. És ami mindenképpen unikum más megyékhez képest, az a megyei foci médiaháttere. Én még sehol nem találkoztam olyan kezdeményezéssel, mint az önök oldala. Higgyék el, a minden részletre kiterjedő tudósítások, elemzések, beharangozók, maga a weboldal léte nagyon sokat tesz hozzá a Nógrád megyei foci miliőjéhez.

– Egyébként, hogyan éli meg a jelenlegi mindennapokat, ezt a rendkívüli helyzetet?

– Természetesen nehezen, hisz alighogy elkezdődött a bajnokság, már véget is ért. Ráadásul remekül rajtoltunk, alig vártuk a következő mérkőzéseket, illetve azt, hogy fiataljaink tovább pallérozódjanak. Most maradunk itthon, ami sok élménytől, tapasztalattól foszt meg bennünket, de egyben lehetőséget nyújt számvetésre, tervezésre.

– Térjünk át megkeresésünk másik fő apropójára, a Hazajáróra. Pontosan mikor, hogyan pattant ki a fejéből ez az ötlet és hogy kell elképzelni ezt a kezdeményezést?

– A Hazajáró 2011 szeptembere óta fut a Duna Televízióban, a Dextramedia jóvoltából, akik a sorozat ötletgazdái, tehát én csak belecsöppentem a produkcióba. Az eddigi nyolc évad alatt 265 filmet forgattunk szerte a Kárpát-medencében, de vannak amerikai és ausztráliai epizódjaink is. Én szereplője és szerkesztője is vagyok a műsornak. Az egyenként huszonhat perces turisztikai, honismereti magazinműsorban feltérképezünk egy tájat, bejárjuk a természeti szépségeket, megmásszuk a legmagasabb ormokat, miközben nem feledkezünk meg a magyar kultúrtörténeti örökségről és a magyar közösségek felkereséséről sem. Alapvetően a jelenlegi Magyarország határain túl forgatunk, tehát Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, de ahol mondjuk a trianoni határ kettévágott természetes régiókat, ott bemutatjuk az anyaországi oldal értékeit is.

– Ezek szerint vannak nógrádi részek is?

– Igen, több is! Még 2012-ben Balassagyarmattól Ipolyságig jártuk be a Közép-Ipoly mentét, amelyben bemutattuk a „legbátrabb várost” is, de megfordultunk Ipolyszög, Dejtár és Ipolyvece határában is. Mikor Mikszáth és Madách nyomába indultunk, akkor Hollókő, Szécsény és Rimóc is bemutatásra került, míg Karancs-vidék című epizódunk többek között Salgótarjánban, Karancsberényben, Ipolytarnócon játszódott. De ne feledjük el a Medves-vidéket sem, amely a ceredi tájról is szól. Ezek a filmek fenn vannak a legnagyobb videomegosztón, érdemes őket megnézni. Ez mellett persze sok olyan nógrádi filmünk van, amely Nógrád felvidéki oldalát mutatja be, hisz ne feledjük, a megye nagy része el lett csatolva tőlünk. 2015-ben egyébként Salgótarján városa adományozott nekünk díjat, míg 2017-ben megkaptuk a Nógrád Megyei Közgyűlés sajtódíját. Bár nagyon fontosak ezek az elismerések, a személyes visszaigazolások a legszebbek. Mikor például Mohorán vendégszerepeltünk a Rétsággal, a hazai szurkolók olyan szeretettel fogadtak, mintha a Mohorában játszanék.

– Bár vélhetően lehetetlenség ilyet kérni, de mégis, melyik volt eddig az a vidék, amely leginkább belevéste magát az emlékezetébe?

– Jakab Sándor kollégám – aki egyébként palóc gyerek és az Ipolyság melletti Tesmagon él – szokott úgy fogalmazni, hogy minden tájnak megvan a maga szépsége, de azért a legszebb érzés hazafelé jövet meglátni a hazai hegyek kontúrjait. Neki ezt a drégelyi várrom és a Tesmag feletti dombok jelentik. Nagyjából én is ezt vallom, csak nekem a Vác feletti Naszály és a Börzsöny legmagasabb csúcsa, a Csóványos jelenti ugyanezt. Persze vannak olyan helyek, főleg Székelyföldön, ahol felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, mind a hegyekben, mind a magyar közösségekbe csöppenve. Kászonszék, Erdővidék, Udvarhelyszék, Gyergyó, Csík még őriz valamit abból a régi jó világból, amit egyébként még sok helyütt Nógrádban is megtalálhatunk. Ezért is mondjuk azt, hogy ismerje meg mindenki azt a szűk pátriát, amibe beleszületett, mert megszeretni csak azt lehet, amit ismer az ember. A Hazajáró igyekszik segíteni a megismerésben, sorozatunk mottója is az, hogy „honismeret nélkül nincs hazaszeretet”.

– Melyek azok a tájak, ahová valami miatt mindenképp tervei között szerepel ellátogatni a későbbiekben?

– Mikor 2011-ben elindult a Hazajáró, nem gondoltuk volna, hogy ilyen népszerű lesz. Akkoriban úgy számoltuk, hogy 200-250 résszel le lehet fedni a Kárpát-medencét. Ahogy említettem, most tartunk 265 epizódnál, és körülbelül 90 van hátra. Nem jártunk még sok fontos helyszínen, mint például Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon. Ezeket mindenképpen szeretnénk még bemutatni, illetve az egykori Nógrád vármegye legmagasabb pontját, az 1110 méteres Bykovot is.

– Mik a közelebbi, távolabbi céljai, akár sportemberként vagy média munkatársként?

– Természetesen most első az egészség, de szeretnénk, ha minél előbb folytathatnánk a forgatásokat, illetve visszaköltözne az élet a focipályákra. Ami a labdarúgást illeti, remélem, hamarosan annyi tehetséges fiatal fog kopogtatni a rétsági öltöző ajtaján, hogy rám már nem lesz akkora szükség. Ez esetben még ott a verőcei és a nagymarosi öregfiúk csapat, melyeknek oszlopos tagja vagyok. És persze ott várnak a hegyek is, illetve még két félkész vállalás, az Országos Kéktúra és a Kárpátok 2700 kilométer hosszú főgerince.

Next Post

Szlovákiában a harmadik ligától lefelé a felfüggesztett bajnokságok törléséről döntöttek

Bizonyos tekintetben érdekes lehet, szomszédaink milyen határozatot hoztak a járványhelyzet miatt kialakuló válságállapotból kifolyólag. Jelenleg gyakorlatilag az egész világot a koronavírus miatti válsághelyzet szövi át. Ez a váratlanul jövő negatív történés gyökeresen érinti a labdarúgást is, meghatározatlan időre Magyarországon is felfüggesztették a különféle bajnokságok küzdelmeit. Értesüléseink szerint, az MLSZ egyelőre […]
error: Content is protected !!