Visszajátszás a Mátraverebély-Bercel meccsről

Gabi

Videós összefoglaló a házigazdák sikerével lepergő bajnokiról.

Még a múlt hétvége folyamán a Mátraverebély a Bercelt fogadta a megye kettőben. Az említett bajnokság harmadik körében lejátszott mérkőzés első félideje után Verebélyi Bence és Verebélyi László jóvoltából a házigazdák kerültek előnybe. A második felvonásban Sáfrány Ferenc együttese harmadik gólját is meglőtte, és ugyan a hajrában Jele Csaba szépített, ez már nem sokat számított, a hazaiak három-egyes győzelmet könyvelhettek el. Tekintse meg a meccsről készült videós összefoglalónkat!

Next Post

Megye egyes játékos-tippelde

A Palotás SE védője mondta el várakozásait az aktuális mérkőzések kapcsán. A következő hétvégén már a negyedik fordulóra kerül sor a megye egyben. A bajnokság során rendszeres jelleggel jelentkezünk majd weboldalunkon egy rovattal, amelyben a résztvevő csapatok egy-egy erősségének számító játékosa tippel az adott kör mérkőzéseire. Az aktuális program előtt […]
error: Content is protected !!