Újra győzni tudott a Bánk

Gabi

Az emelt fővel alulmaradó BSC-t fektette két vállra Kovács Imre együttese.

Szombaton a Balassagyarmati SC otthonában volt jelenése a Bánknak a megye kettőben. A dobogón tanyázó vendégek várhatták esélyesként a kezdősípszót, sejthető volt azonban, hogy rágós falatként próbálják majd megnehezíteni ellenfelük dolgát a lelkes hazaiak.

Szemszögükből kellőképpen megadták a meccs alaphangját a látogatók, már a nyitónegyedórában megrezgették a hálót, majd az első félidő derekán már kettővel vezettek. Ezután sem adták föl a házigazdák, próbáltak szépíteni, a szünetig viszont már nem esett gól.

A második játékrészben is a korábban tapasztalt mederben folytatódott a csörte, mindkét csapat becsülettel tette a dolgát. Míg Kovács Imre legénysége azon volt, hogy minél előbb lezárja a párbajt, a másik oldal a felzárkózásért munkálkodott.

Már a hajrában jártunk, amikor felgyorsultak az események, Buzás révén betaláltak a ‘gyarmatiak, ezt követően azonban hiába próbálták megmarkolni a veszett fejsze nyelét, nem tudtak egyenlíteni, sőt egyik fontos láncszemüket kiállította a sípmester. Az utolsó pillanatokban még a triplázó Valusz tette fel a pontot az i-re saját teljesítménye kapcsán, egyúttal pedig három-egy győzelemhez segítette az alakulatát.

MNG Megyei II. osztály, 17. forduló:

Balassagyarmati SC-Bánk SE 1-3 (0-2)

Balassagyarmat, Vizy Zs. úti Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Kiss D. (Körmöczi Á., Rácz D.)

Balassagyarmati SC: Csordás Á. – Csókási, Rutai, Riczi, Csordás K. – Pifka, Ország (Szomora, 52.), Sinkovics K., Márkus (Buzás, 67.) – Csábi, Hatala. Vezetőedző: Dénes János.

Bánk SE: Peredi – Boros, Laczkó D., Barkaszi, Csizmár (Pataki, 46.) – Ladányi, Szabó B., Gréczi, Tajthy (Rapavi, 75.) – Pásztor, Valusz. Szakmai igazgató: Kovács Imre.

Sárga lap: Csordás K., Sinkovics K.

Piros lap: Riczi (90., Balassagyarmati SC)

Gól: Buzás (88.), ill. Valusz (11., 21., 92.)

Jók: Csordás K., Csábi, Hatala, ill. Valusz (a mezőny legjobbja), az egész csapat

Dénes János: – Az első félidőben két gyors góllal felülkerekedett ellenfelünk és ez mellett mindkét oldalon maradtak még ki helyzetek. A második játékrészben rendeztük sorainkat, masszívan védekeztünk, több lehetőségünk közül pedig egyet sikerült kihasználni a hajrában és újból nyílt lett a meccs. A végén mentünk az egyenlítésért, de egy vitatott tizenhatoson belüli szituációnál büntető és egyenlítés helyett, “kéz volt” megjegyzésért második sárgával kiállította csapatkapitányunkat a játékvezető. Aztán a 93. percben kontrából bebiztosították győzelmüket a vendégek. Elismerem, jobb csapat a Bánk, de bosszantó, hogy kétes szituációban a jobb csapat javára ítél a játékvezető és minket büntet. Mert a meccsben benne volt a pontszerzés lehetősége és a csapatnak szüksége lenne a sikerélményre.

Kovács Imre: – Az ötödik tavaszi mérkőzésünkön végre megérezhettük a győzelem ízét a pályán is. Kellett már ez a siker, mert kezdett egy kicsit hitehagyottá válni a csapat. Most is pont a keretünk fele hiányzott és páran összedrótozva vállalták a játékot, de akik megjelentek, igyekeztek tisztességgel tenni a dolgukat. Úgy gondolom, hogy a játék összképe és a helyzetek alapján valamint egy Valusz-féle mesterhármasnak köszönhetően megérdemelten vittük el a három pontot a szimpatikus BSC otthonából. Az alapszakaszt ugyan sikerült a harmadik helyen zárnunk, de már most látom, hogy piszok nehéz dolgunk lesz ezt a pozíciót a két hét múlva kezdődő rájátszás végéig megtartanunk.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Videós értékelések a BSE-DVSC II meccsről

A két csapat mestere állt kameránk elé a lefújás után. Vasárnap a DVSC második számú együttesét fogadta a BSE a harmadosztály Keleti-csoportjában. A huszonhetedik fordulóban lejátszott mérkőzés első félideje után egygólos előnyre tettek szert a házigazdák, végül pedig három-nullra nyertek. A lefújást követően az Ipoly-partiak győztes hadvezére, Nagy Tibor, illetve […]
error: Content is protected !!