Nyolcig számolt a Szügy

Gabi

Nem sok esélye volt a Szent Imre DSE-nek a jó napot kifogó hazaiakkal szemben.

A mögöttünk hagyott hétvégén a Szent Imre DSE-t fogadta a Szügy a megye kettőben. Egyértelmű esélyesként várhatták a tizenegyedik körben esedékes mérkőzést a házigazdák, leginkább a tisztes helytállásban bízhatott a másik oldal.

Az első félidő derekáig azért megúszták kapott gól nélkül a látogatók, huszonöt perc eltelte után viszont megrázták magukat a hazaiak, aminek eredményeképpen ötször köszöntek be a pihenőig, egyúttal eldöntve az érdemi kérdéseket.

A második felvonásban hamar jött a hatodik szügyi döfés, majd halovány szépségtapaszként betaláltak a ‘gyarmatiak is. Ugyan a pihenőt követően valamelyest visszavettek a vendéglátók, azért még kétszer mattolták ellenfelük hátsó alakzatát, végül pedig nyolc-egyre nyertek. Rónási mesterhármast szerzett, Pintér és Hugyecz duplázott, míg Kakuja egy ízben vette be a kaput.

Megyei II. osztály, 11. forduló:

Szügy SE-Szent Imre DSE 8-1 (4-0)

Vezette: Nánási J. (Soós-Valenta B.)

Szügy SE: Tresó – Földvári, Szilágyi G., Czibulya, Hodászi – Hugyecz, Ágner (Katulin, 64.), Pintér, Szenográdi (Kavas, 46.) – Kakuja, Rónási. Vezetőedző: Koplányi Örs.

Szent Imre DSE: Rados – Rutai, Riczi, Buzás, Gyuró – Márkus, Sinkovics K., Számelcsik, Mahót – Ország (Pifka, 59.), Sinkovics Á. Vezetőedző: Tóth László.

Gól: Rónási (25., 27., 55.), Kakuja (32.), Pintér (38., 88.), Hugyecz (44., 64.), ill. Számelcsik (61.)

Jók: Rónási, Szilágyi, Hugyecz, Czibulya, Pintér, ill. senki

Koplányi Örs: Jó időben, jól előkészített pályán került sor a meccsre. A jó hangulatú öltözőben a mérkőzés előtt megbeszéltük a taktikát, azt, hogy hogy kell “nyalni”. Játékosaim végig betartották az utasításokat, végül pedig könnyed, nagyarányú győzelmet arattunk a sportszerű ellenféllel szemben! További sok sikert a vendégeknek!

Tóth László: – Semmilyen erőfeszítésbe nem került a hazai csapatnak ez a megérdemelt nagyarányú győzelem. Gratulálok a Szügynek!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Megszerezte idénybeli első pontját a Nógrádsáp

Az utolsó percekben csúszott ki a győzelem a Nagyoroszi kezéből. Az előző hétvégén Nógrádsápra volt hivatalos a Nagyoroszi a nyugati megye háromban. A vendégek voltak a tizenkettedik körben lepergő mérkőzés esélyesei, a forduló előtt még csak pontot sem szerzett a másik oldal. Ehhez képest abszolút méltó vetélytársként küzdöttek a házigazdák, […]
error: Content is protected !!