Sima és kiegyenlített meccseket is tartogathat a megye kettő

Gabi

A Mátraverebéllyel csap össze a Karancsberény, a Mihálygerge ellen javítana a Bánk, Bercelen sem lassítana a Bátonyterenye.

A következő hétvégén a hatodik fordulóval folytatódik a megye kettő. Szombaton három, vasárnap pedig egy mérkőzésre kerül sor. A Szügy SE-Zagyvarónai SE párbajt későbbi időpontra halasztották. Lássuk, mire számítunk mi az aktuális találkozók kapcsán!

Megyei II. osztály, 6. forduló:

2020. szeptember 26. (szombat), 16.00:

Mátraverebély-Szentkút SE-SK Karancsberény

A soros kör legmasszívabbnak kinéző összecsapásán birkózhatnak egy jót a gárdák, férfias küzdelemnek nézünk elébe. Ellentétes mutatóval hangoltak a felek, míg a házigazdák sima zakóba szaladtak bele legutóbbi fellépésükön, addig a látogatók remek feltámadást bemutatva tettek szert idénybeli harmadik győzelmükre. Közös a résztvevőkben, hogy perpillanat egyaránt kilenc ponttal rendelkeznek, mely adalék még inkább azt a várakozást erősíti, miszerint komoly harcra van kilátás. A számukra ismerős környezet mindenképpen a rajtuk esett csorba kiköszörülésére készülő ‘verebélyiek mellett szól, ahogy az a tény is, hogy otthonában ebben a szezonban még hibátlan Pál-Balázs Tamás legénysége. Szintén nem elhanyagolható statisztika, hogy a vendégeknek eddig finoman szólva sem ment idegenben, ilyen szerepkörben már kétszer is kikapott Smelkó Károly alakulata. Úgy véljük, ezúttal mit sem jelent majd a múlt, akármi megtörténhet majd a játéktéren, kis dolgok határozhatják meg, melyik armada húzza be ezt a változatosnak ígérkező csörtét.

Bánk SE-Mihálygerge SE

Búfelejtésben reménykedő csapatok találkozójaként jellemezhetjük ezt a kilencven percet, ugyanis mindkét oldal fájó fiaskóval esett túl elmúlt erőpróbáján. A bánkiak idegenben szaladtak bele egy pofonba, míg a vendégek otthonukban szenvedtek sokkszerű vereséget. A realitások talaján maradva megállapítható, ezúttal a házigazdák tűnnek esélyesebbnek, otthon minden adott lehet Kovács Imre csapata számára ahhoz, hogy ismét a lehető leghamarabb visszatérjen a helyes ösvényre. Nem számíthatnak egyszerű kirándulásra a közelmúltban derült égből villámcsapásként kikapó ‘gergeiek, fel kell kötniük a gatyát, ha nem akarnak hoppon maradni, csak maximális fordulatszámon pörögve nehezíthetik meg ellenfelük dolgát. Amennyiben az iménti eshetőség összejönne Oláh Béla társulata számára, akár még egy érdekesnek nevezhető csörte is kisülhet a párosításból, összességében viszont nem érezzük úgy, hogy meg fognak botolni a hazaiak, esélyesként tekinthetünk rájuk. Dicséretes teljesítményként könyvelhetnénk el a vendégek részéről, ha megtréfálnák vetélytársukat.

Szent Imre DSE-Tari SZE

Hatpontos meccsen ugorhatnak egymásnak a résztvevők, nyílt sisakosnak ígérkező mérkőzéssel van dolgunk, egy esetleges győzelem segítségével pontszámban beérnék mostani ellenfelüket a hazaiak. Remek előjelekkel melegítettek a társulatok, a házigazdák az előző forduló legkomolyabb meglepetését elérve arattak parádés diadalt legutóbbi küldetésükön, a látogatók pedig elvárható sikerrel hangoltak. Önbizalom tekintetében kellett már ez a löket a Szent Imrések számára, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig nem is szeretne lassítani az ismét Tóth László által vezetett armada. Ehhez lesz egy-két szavuk a szezonban két sikereres manővernél tartó tariaknak is, akik érezhetik, nem lehetetlen erőpróba előtt állnak, legjobb arcukkal előrukkolva lehet keresnivalójuk. Szerintünk egy tipikusan olyan párbajnak nézünk elébe, ahol az ismerősebb környezet bizonyulhat döntőnek, egyéb tényezőket górcső alá véve nem tudnánk előzetesen egyik oldalra sem voksolni. Nincs igazi favoritja a meccsnek, kis dolgok dönthetnek.

2020. szeptember 27. (vasárnap), 16.00:

Bercel KSK-Bátonyterenyei TC

A remek formában állomásozó látogatókat jelölhetjük meg a forduló egyetlen vasárnapi összecsapásának favoritjaiként, nehezen elképzelhető, hogy borulhat majd a papírforma, ha valós tudásával lesz képes előhozakodni Forgó Péter legénysége. A szezonban még nyeretlen, lelkiállapot tekintetében egyre lejjebb kerülő hazaiak csupán saját pályájukba kapaszkodhatnak bele, amúgy minden más érdemi adalék az acélosabbnak tetsző bátonyiak sikerét vetíti előre. A bercelieket kellőképpen megviselhette, hogy az előző két fordulóban egyaránt kétgólos előny birtokában voltak képesek kikapni, egy darabig hiába voltak nyeregben, végül rendre pont nélkül maradtak. Komoly talánynak tűnik, ezúttal vajon át tudják-e lépni saját árnyékukat az egyébként otthonukban többnyire rágós falatnak számító házigazdák, apait-anyait beleadva talán okozhatnak kellemetlen perceket az éllovasnak, mindent összevetve viszont nem érezzük úgy, hogy benne volna egy esetleges botlás a látogatóktól. Jókora kalapemeléssel illethetnénk Cseresznyik Sándor garnitúráját, ha éppen a hibátlan mérleggel büszkélkedő listavezetővel szemben kecmeregne ki a gödörből.

Szügy SE-Zagyvarónai SE

A vendégek kérésére 2020. november 28-ára halasztották a mérkőzést.

Next Post

Így néz ki az ötödik forduló válogatottja a megye egyben

Rovatunkban egy csapattá verbuváljuk az adott pontvadászat aktuális körében legjobb teljesítményeket jegyző játékosokat. Az előző hétvégén az ötödik körrel folytatódott az új szezon a megye egyben. Ahogy azt már korábban megszokhatták a minket követők, az őszi idényben is minden aktuális forduló után össze fogjuk állítani a pontvadászat soros mérkőzéseinek válogatottját, […]
error: Content is protected !!