Egy félidő alatt döntött a Karancsberény

Gabi

Simán elbánt a Szent Imre DSE-vel a hamar ismét lendületbe jövő Smelkó-csapat.

Az előző hétvégén a Szent Imre DSE-t fogadta a Karancsberény a megye kettőben. A javításban bízva várta a kezdősípszót Smelkó Károly legénysége, ki akarta javítani korábbi csúnya bakiját az elszántan ringbe szálló együttes.

Villámgyorsan be is bizonyították a házigazdák, hogy számukra csak a minél simább győzelem elfogadható, kevesebb, mint negyedóra alatt háromszor mattolta gyengén kezdő ellenfele hátsó alakzatát a lelkes társaság.

Ugyan ezt követően haloványan ébredeztek a vendégek és szépítettek is, még a szünet előtt kétszer kapituláltak, érezhető volt, hogy nincs semmi esélyük. Ugyan a második felvonásra szemmel láthatóan alábbhagyott a hazaiak lendülete, ettől függetlenül határozottan kézben tartották a gyeplőt. Mintegy húsz perccel a lefújás előtt ismét kozmetikáztak az eredményen a ‘gyarmatiak, az utolsó két döfés viszont így is a másik oldalé volt, Ispán Viktor például triplázott. Végül hét-kettes sikert arattak a simán nyerni tudó ‘berényiek.

Megyei II. osztály, 3. forduló:

SK Karancsberény-Szent Imre DSE 7-2 (5-1)

Vezette: Nyerges K. (Varga P.)

SK Karancsberény: Henglár – Klimasz (Kanyó, 67.), Zsosa, Szőke Sz., Szlatincsán – Fodor D. (Fodor Zs., 46.) – Mezei (Vanó, 78.), Fodor M. (Létrai, 61.), Szőke L., Ispán V. – Bolyós (Szőrös, 64.). Vezetőedző: Smelkó Károly.

Szent Imre DSE: Csordás Á. (Rados, 57.) – Ország (Szomora, 46.), Bilák (Pifka, 46.), Riczi, Lőrik – Csókási, Sinkovics K., Csordás K., Buzás – Csábi T., Sinkovics Á. Vezetőedző: Győri János.

Sárga lap: Zsosa, ill. Lőrik

Gól: Szőke L. (2., 42.), Ispán V. (9., 38., 86.), Klimasz (13.), Szőrös (90.), ill. Sinkovics Á. (26.), Csábi T. (70.)

Jók: Zsosa, Szőke Sz., Szőke L., Ispán V., Mezei, Klimasz, ill. Csordás K.

Smelkó Károly: – Örülök a győzelemnek. Az elején tudatosítottuk az ellenféllel, hogy ezt a meccset ki nyeri meg, félidőben már öt-egy volt. Szünet után bátrabban játszottak a vendégek, és ki tudtak alakítani helyzeteket, gólt is szereztek. Már úgy tűnt, hogy a második félidőt a ‘gyarmatiak nyerik, de újra megrázta magát a csapat és sikerült két gólt szereznünk. Összességében jónak ítélem a csapat játékát, de hangsúlyozom, sajnos vannak hibák, és ezeket ki kell javítanunk ahhoz, hogy azt mondják ránk a jövőben, hogy jó csapat a ‘Berény! Egyébként a meccsen Ispán és a két Szőke nagyot futballozott! Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, a szimpatikus vendégeknek további sok sikert kívánok!

Győri János: – Az első félidő tizenötödik percében elvesztettük a mérkőzést. A hazaiak három-nullra vezettek, akik erőben, akarásban és technikai fölényben játszottak és megérdemelt győzelmet arattak. Sajnos három legjobb játékosom hiányzott, a többiek pedig, erőtlenül, szívtelenül kullogták végig a mérkőzést. Csordás Krisztiánnak köszönhető, hogy nem lett két számjegyű a mérkőzés. Gratulálok a Karancsberény csapatának, megérdemelt győzelméhez.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Begyűjtötte szezonbeli első sikerét a Mihálygerge

A Zagyvarónát múlta felül Oláh Béla csapata. A mögöttünk hagyott hétvégén két, egyaránt idénybeli első sikerére hajtó csapat csapott össze a megye kettőben, a Zagyvaróna a Mihálygergét fogadta a salgótarjáni Forgáchi Sporttelepen. Remekül indították a párbajt a vendégek, Kisbali tizenegyesével már a nyitónegyedórában előnybe kerültek. Ezután is próbálkoztak a hazaiak, […]
error: Content is protected !!