Nehézség nélkül győzött a Bánk

Gabi

Hét gólt elérve küldte haza a Bercelt Kovács Imre csapata.

A múlt hétvégén a Bercelt fogadta a Bánk a megye kettőben. A házigazdák számítottak esélyesnek a tizedik körben lepergő meccset megelőzően, ez a feltételezés pedig még inkább erősödött, amikor kiderült, hogy mezőnyjátékossal a kapuban szállnak ringbe a vendégek.

Mintegy fél óráig tartották magukat a látogatók, aztán a pihenő előtti időszakban háromszor is betaláltak a hazaiak, egyúttal eldöntve minden érdemi kérdést, még annak ellenére is, hogy a félidő végén szépített a másik oldal.

Érezhető volt, a második etapban csak a bánkiakon fog múlni, mennyinél állnak meg. Végül hét-kettes arányban intézte el soros vetélytársát Kovács Imre jó formában lévő társulata. Pásztor Gábor triplával, míg Tóth Alex egy góllal és több assziszttal vette ki a részét együttese zsinórban negyedik sikeréből.

Megyei II. osztály, 10. forduló:

Bánk SE-Bercel KSK 7-2 (3-1)

Vezette: Csillik L. (Szolik M.)

Bánk SE: Peredi (Molnár P., 73.) – Ladányi, Dénes Gy. (Pataki, 77.), Laczkó D. – Barkaszi, Boros – Gráf (Rapavi, 61.), Gréczi, Tóth A. – Pásztor G. (Laczkó G., 77.), Szabó B. Szakmai igazgató: Kovács Imre.

Bercel KSK: Jekkel – Vandornyik (Hugyecz, 62.), Jakus, Bagyal, Bagaméri – Szabó R., Kiss M., Török, Hrkaj (Chugyik, 62.) – Zagyi (Terman, 56.), Jele. Vezetőedző: Cseresznyik Sándor.

Sárga lap: Boros, ill. Szabó R.

Gól: Szabó B. (27.), Pásztor (30., 55., 75.), Tóth A. (39.), Dénes Gy. (58.), Laczkó G. (84.), ill. Jele (45.), Terman (86.)

Jók: az egész csapat, ill. Jekkel

Kovács Imre: – Jól zártuk az őszt, de még jobban kezdtük a tavaszt! Az idei szezon legmeggyőzőbb játékát és legjobb teljesítményét nyújtotta szinte mindenki a csapatból, melyhez ezúton is gratulálok a játékosaimnak! Az összes találatunk kidolgozott támadás végén született, de az ötödik egy pontrúgásból, amely stílusosan csillagos ötösre sikeredett Dénes Gyuri jóvoltából: húszról, a felső lécről vágódott védhetetlenül a kapuba a labda. Bődületesen nagy gól volt, de sajnos ezt most nem sikerült rögzítenünk… Ellenfelünknek mindkét félidő végén összejött egy-egy szépítő találat, de ennyi nekik is kijárt. Ilyen arányban is megérdemeltnek tartom a győzelmünket, “Cserkó” barátomnak és csapatának pedig eredményesebb folytatást kívánok.

Cseresznyik Sándor: – Nem egyszerű egy ilyen mérkőzés után bármi pozitívumot mondani a csapat teljesítményéről, de összességében úgy gondolom, az első harminc volt az, ami számomra megfelelő volt. Abban az időszakban csinálta azt a csapat, amit megbeszéltünk az öltözőben. Utána sajnos megjöttek az egyéni hibák és megkaptuk a gólokat, három-null lett oda. A második félidei játékot külön szeretném értékelni. Ott úgy éreztem, túlságosan tisztelte a csapat a hazai gárdát. Ez nem jó! Sem ezen a mérkőzésen nem volt az, sem a közeljövőre tekintve. Megpróbálunk ezen is változtatni mindenféleképpen. Nyilván a második félidőben már olyan nyomás volt rajtunk, a védelmen, hogy nehéz volt bármi olyan dolgot csinálni, ami előre vitte volna a játékunkat. Én ennek tudom be a szünet utáni játékot. Szerintem nem volt ennyi a két csapat közt, picit túlzásnak tartom a végeredményt. Ettől függetlenül csak gratulálni tudunk a Bánknak és sok sikert kívánunk a továbbiakra!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Így győzte le a Héhalmot a Diósjenő

Videós összefoglaló a lélektanilag fontos pontokat szerző házigazdák sikeréről. Már beszámoltunk róla, hogy három-egyes hazai győzelemmel fejeződött be a megye egyes bajnokság tizedik fordulójában lejátszott Diósjenő-Héhalom meccs. Varga Gyula jóvoltából a házigazdák kerültek előnybe, aztán még a szünet előtt Monostori Albert is betalált. A második etapban Varanyeczki Patrik szépített, de […]
error: Content is protected !!