Odahaza írta tovább veretlenségét a Szügy

Gabi

Hiába próbálkozott, pont nélkül maradt a Bercel.

Múlt szombaton a Bercelt fogadta a Szügy a megye kettes bajnokság tizenharmadik körében. Ezt az egyetlen mérkőzést vonultatta fel az előző hétvége az említett pontvadászatban, a további meccseket elhalasztották.

Az esélyesnek számító házigazdák indították jobban a párbajt, egy darabig viszont megőrizték kapujukat a góltól a látogatók. Ez az állapot fél óráig állt fenn, majd előnybe kerültek a szügyiek. Még a szünet előtt a büntetőből eredményes Hugyecz jutott dupláig, csapata pedig egyúttal nagy lépést tett az üdvösség irányába.

A második etapban Jele tizenegyesével hamar szépítettek a vendégek, majd ugyan az egyenlítéssel is megpróbálkoztak, ez nem sikerült nekik. A játékrész derekán Szilágyi László növelte ismét övéi lépésfórját, és mint utóbb kiderült, később már nem rezdültek meg a hálók, három-egyes arányban diadalmaskodtak az idénybeli veretlenségüket továbbra is őrző hazaiak.

Megyei II. osztály, 13. forduló: 

Szügy SE-Bercel KSK 3-1 (2-0)

Vezette: Keresztes L. (Csillik L., Szolik M.)

Szügy SE: Tresó – Szilágyi G., Gaál, Czibulya – Mohácsi, Szilágyi L. (Koplányi, 75.), Ágner Pintér, Földvári – Szenográdi, Hugyecz. Játékos-edző: Koplányi Örs.

Bercel KSK: Jantos – Vandornyik, Jakus, Kiss M., Jekkel – Bagyal, Kiss T. (Hugyecz M., 46.), Török, Szabó R. – Bagaméri (Zagyi, 46.), Jele. Vezetőedző: Cseresznyik Sándor.

Sárga lap: Gaál, ill. Jele

Gól: Hugyecz (30., 44.), Szilágyi L. (68.), ill. Jele (48.)

Jók: Hugyecz, Szilágyi L., Szilágyi G., Gaál, Mohácsi, Ágner, Tresó, ill. Kiss M., Zagyi, Jekkel

Koplányi Örs: – Egy kérdés merült fel bennem. December 31-én ki és hol fogja pótolni az elhalasztott mérkőzését?! Vagy majd bérelnek műfüves pályát?! Vagy majd tavasszal pótolják az új igazolásokkal a fair play jegyében! A meccsre visszatérve, “Violetta” jól vezette a mérkőzést! Egy fiatalos csapat állt a rendelkezésemre, a legöregebbet kineveztük csapatkapitánynak, a két leggyorsabb játékost kezdettem a széleken, a banda a védelemért felelt. Két új csatárral kezdtünk és komoly cseresorral! A találkozót végig kézben tartva, szép támadásokat vezetve, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. A harmadik félidőben “Csonti” végig az asztalon volt, a csapat nevében még egyszer isten éltessen sokáig! További sok sikert a vendégeknek!

Cseresznyik Sándor: – Úgy gondolom, az első félidei játékunk nem úgy sikerült, ahogy terveztük és ahogy kellett volna. Elég langyosan kezdett a csapat. Szerintem a kapott gól előtti szituációnál volt egy kis helyezkedési hibánk. A második félidőben már kissé másképp nézett ki a játékunk. Mindenféleképpen abból kell építkeznünk. Az első gól előtti támadás nagyon rendben volt. Akkor úgy gondoltam, van sanszunk. A mérkőzés végén még volt két olyan helyzetünk, amiből érhettünk volna egy gólt, de sajnos kimaradtak. Ez egy ilyen csapat ellen luxus. Tisztában kell lennünk vele, hogy ilyen ziccereket nem lehet kihagyni, ha erre jobban oda koncentrálunk, szorosabb lett volna az eredmény. Sajnálom, hogy ez lett a vége. Összességében úgy vélem, megtette a magáét a társaság ezen a mérkőzésen. Így jött össze. 

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Visszajátszás a Nőtincs-Mátraterenye összecsapásról

Megtekinthetőek a vendégek győzelmével lepergő ütközet fontosabb eseményei. Vasárnap Nőtincsre látogatott a Mátraterenye a megye egyben. A tizenharmadik fordulóban lejátszott meccs első félidejében Znamecz közeli góljával kerültek előnybe a vendégek, majd ugyan a második etap elején Bánáti szabadrúgásból válaszolt, a csereként beszálló Domán találata kettő-egyes idegenbeli győzelmet eredményezett csapatának. Tekintse […]
error: Content is protected !!