Nyíltnak tűnő meccseket tartogathat a megye kettő

Gabi

A Bercelt fogadja a Bánk, a Szent Imre DSE-hez látogat a Mátraverebély, Mihálygergére hivatalos a Karancsberény.

Szombaton kerül sor a megye kettes bajnokság tizedik körére. Valamennyi mérkőzést a hétvége első napján rendezik meg. A Tari SZE-Szügy SE találkozót elhalasztották. Lássuk, mit várunk mi az aktuális meccsektől!

Megyei II. osztály, 2020. október 24. (szombat), 13.30:

Bánk SE (3.)-Bercel KSK (6.)

Jó formában lévő csapatok várhatják a kezdősípszót ebben a párosításban, a házigazdák immáron négy találkozójuk óta veretlenek, míg a vendégek három fellépés óta nem kaptak ki, ráadásul még csak gólt sem kaptak az említett erőfelmérőiken. Rábiggyeszthetjük a vízválasztó jelzőt a csörtére, mivel egy esetleges sikerrel vélhetően egyszer és mindenkorra leszakíthatnák magukról ellenfelüket a bánkiak, egy vereség viszont azt jelentené, egyrészről azt jelentené, érdemes lesz résen lennie Kovács Imre társulatának a folytatásban, másfelől soros riválisuk tovább harcolhatna a felsőházba kerülésért. Az odavágón meglepetéspontot szerző berceliek nyilván ezúttal sem adnák olcsón a bőrüket, most viszont más lesz a leányzó fekvése. Úgy véljük, számukra ismerős környezetben esélyesként tekinthetünk a hazaiakra, ha nehezen is, kellő odafigyeléssel legyűrhetik a másik oldalt, fel kell kötnie a gatyát Cseresznyik Sándor alakulatának ahhoz, hogy ismét sikerüljön megtréfálni a házigazdákat, a múltkorinál még nagyobb bravúr lenne a látogatók részéről egy csínytevés.

Szent Imre DSE (8.)-Mátraverebély-Szentkút SE (4.)

Nem feltétlenül érezzük lefutottnak ezt a mérkőzést, bizony jobbik énjüket bemutatva megnehezíthetik vetélytársuk dolgát a házigazdák. Persze a kisebb megtorpanás után talán ismét egyenesbe jövő, idegenbeli sikerrel hangoló ‘verebélyiek nyilván hallani sem akarnak az iménti megállapításról, törekvésük kristálytiszta, az első fordulóban lejátszott meccshez hasonlóan felülkerekednének ellenfelükön. A két vereséggel melegítő balassagyarmatiak számára egyre haloványabb reménnyel kecsegtet egy felsőházba kerülés, a dolgok jelenlegi állása szerint azonban nem igazán van benne a pakliban ez az eshetőség. Leginkább azért munkálkodhatnak a hazaiak a későbbiekben, hogy minél több szebb skalpra tegyenek szert. Ebbe a kategóriába sorolhatnánk egy szombati pozitív végkifejletet is. Otthonukban lehet keresnivalójuk a Szent Imréseknek, mindent összevetve viszont valamelyest közelebb lehetnek majd az üdvösséghez a látogatók, akik semmiképpen nem botolhatnak meg, ha komolyan gondolják, hogy fölkússzanak a dobogóra.

Mihálygerge SE (7.)-SK Karancsberény (5.)

A napokban kilenc tagúvá csonkuló mezőny aktuális hétvégéjének legérdekesebb tetsző párbajának veselkedhetnek neki a gárdák, kőkemény küzdelemnek nézünk elébe. A felsőházba jutás kapcsán sem egyáltalán mindegy, miképpen pereg le az ütközet, egy győzelem segítségével felzárkóznának riválisuk nyakára a hazaiak, egy vereség viszont azt jelentené, lemondhatnak róla, hogy legyen sanszuk az első ötbe kerülni. A résztvevők nyitányán felvonultatott produkciójából ítélve, ismét kisülhet majd egy igazi adok-kapok is a viaskodásból, valószínűleg nem tinglitangli mérkőzésen lesznek érdekeltek a felek. Még a rajt során a mostani vendégek, így duplán fűtheti a bizonyítási vágy Oláh Béla legénységét, visszavágna az akkori fiaskóért az előző körben kis híján komoly meglepetést szerző társulat. A vállalható vereséggel melegítő ‘berényiek kapcsán elmondható, továbbra is tart az átok, idegenben még csak pontot sem tudott szerezni Smelkó Károly csapata, célja szerint pedig most már minél rohamosabb időn belül megszakítaná ramaty mutatóját a dobogóról még nem lemondó gárda. Maradjunk annyiban, abszolút háromesélyesnek érezzük ezt a meccset, ugyan az ismerősebb helyszín a ‘gergeiek mellett szól, nincs igazi favorit, bármi előfordulhat majd a pályán, kis dolgok dönthetnek.

A Tari SZE-Szügy SE mérkőzést a hazaiak kérésére későbbi időpontra halasztották.

Szabadnap: Bátonyterenyei TC.

Next Post

Három meccset rendeznek szombaton a megye háromban

Nem botolhat meg a Rétság, Héhalmon vizitál a Karancsalja, a Magyargécet fogadja a Somos. Szombaton beindul a tizenegyedik forduló a legalacsonyabb osztályban. Nyugaton egy mérkőzést tartanak meg a hétvége első napján, míg keleten két helyszínen küzdhetnek a pontokért. A Kazár SE-Kálló SE összecsapás elmarad, mert nem állnak ki a vendégek. […]
error: Content is protected !!