Minitornát nyert Pest megyében a Bánk

Gabi

A megye egyes Szendehellyel szemben gól nélküli döntetlent ért el az egy osztállyal följebb lévő csapat.

Múlt vasárnap egy minitornán vett részt a megye egyes Szendehely és az egy osztállyal lejjebb szereplő Bánk. A Pest megyei negyedik vonalban versenyző Őrbottyán otthonában lépett fel a két nógrádi gárda. A kétszer huszonöt perces villámmeccseken a Kovács Imre vezette bánkiak ikszeltek a szendehelyiekkel, a házigazdákat pedig legyőzték, míg Dénes György együttese még a legelső mérkőzésén kikapott a hazaiaktól.

Felkészülési mérkőzések:

Őrbottyán KSE – Szendehely FC 3-2

Gól: Varga, Huzián

Bánk SE – Szendehely FC 0-0

Őrbottyán KSE – Bánk SE 0-4

Gól: Szandai (3), Csizmár

Bánk: Molnár – Pásztor S. (Fritz), Barkaszi, Boros, Gráf (Olasz) – Laczkó D., Gréczi, Szabó B., Ladányi – Szandai, Tóth A. (Csizmár). Szakmai igazgató: Kovács Imre.

Szendehely FC: Mák – Kovács B., Földvári Sz., Földvári D., Budai – Varga B., Juhász-Illyés – Hayer, Huzián, Tiszttartó (Horváth M.) – Tajthy. Vezetőedző: Dénes György.

Kovács Imre: – Először is, RIP Dénes Gyuri Édesanyja! Osztozunk játékostársunk, “Gyugyó” fájdalmában. Másodszor, köszönet az Őrbottyán KSE-nek és a Szendehely FC-nek, hogy harmadik csapatként befogadtak erre a minitornára. Jó iramú és színvonalú mérkőzéseket láthattak a kilátogatók. A sok hiányzónk ellenére is elégedett voltam a megjelent játékosok hozzáállásával és teljesítményével. Az már csak hab volt a tortán, hogy kapott gól és sérülés nélkül értünk el egy szép, önbizalomnövelő sikert, két jól felkészített csapattal szemben. Úgy érzem, hogy az öt lejátszott nyári felkészülési mérkőzésünkkel sikerült összekovácsolni az alaposan kicserélődött keretünket, így bizakodva várhatjuk a berceli bajnoki nyitányt!

Dénes György: – Szeretnénk megköszönni a hazaiaknak a lehetőséget, hogy harmadik csapatként a Bánk is tudott csatlakozni. Számunkra mindkét mérkőzés igen hasznos volt. Végre voltak olyan szituációk, amik visszaköszöntek. Viszont az rejtély, hogy miért mi roppanunk össze fejben, amikor kettő-egyre vezetünk… Az ilyen problémákat kell még helyre raknunk. Gratulálok mind a három csapatnak, a bánkiaknak pedig a győzelemhez! A hétvégén bajnoki vár ránk, és végre jó lenne nem a “piszkos tizenkettő” létszámával megjelenni…

Next Post

A hajrában húzta be nyitómeccsét a Romhány

Egy 83. percben szerzett öngóllal tudott nyerni a nagyot küzdő hazai csapat. Múlt hétvégén kezdetét vette a 2020/2021-es szezon a nyugati megye háromban. Az egyik szombati találkozón a Romhány a Keszeget fogadta. Fél óra elteltével a domináló házigazdák kerültek előnybe, majd egy darabig őrizték is fórjukat, a második játékrész elején […]
error: Content is protected !!