Masszív csatákra van kilátás a megye kettőben

Gabi

A Mátraverebélyt fogadja a Szügy, Bátonyterenyére látogat a Bánk, a Bercel ellen javítana a Karancsberény.

A következő hétvégén az ötödik fordulót hozzák tető alá a megye kettőben. Szombaton három, vasárnap pedig kettő meccset rendeznek. Lássuk, mire számítunk mi az aktuális találkozók kapcsán!

Megyei II. osztály, 5. forduló:

2020. szeptember 19. (szombat), 13.00:

Szügy SE-Mátraverebély-Szentkút SE

A forduló egyik legérdekesebb mérkőzésén mérhetik össze tudását a jelenleg egyaránt dobogón tanyázó résztvevők. Az idényben még százszázalékos mérleggel bíró, az előző körben kétgólos hátrányból felállva remek fordítást produkáló házigazdák nyilván ezúttal sem akarnak lassítani, ehhez azonban lesz egy-két szavuk a szintén jó passzban lévő, egy vállalható fiaskón túl a szezonban csak győzedelmeskedő látogatóknak is, akik ezúttal egy kiemelkedő skalpszerzéssel hívnák fel magukra a figyelmet. Azt kár tagadni, az ismerősebb környezet egyértelműen a szügyiek sikerét vetíti előre, esélyesek tekinthető Koplányi Örs legénysége, maximális fordulatszámon pörögve viszont rágós falatnak bizonyulhatnak a vendégek, ezért nem árt résen lenniük a hazaiaknak, ha nem akarnak hoppon maradni.

Bátonyterenyei TC-Bánk SE

Ezen a mérkőzésen is alaposan meggyűlhetnek egymásnak a baja a csapatoknak, férfias küzdelemre nézünk elébe. A bajnokságban egyelőre hibátlan mutatóval büszkélkedő, legutóbb idegenben hétgólos diadalt elérő bátonyiak ezúttal emberükre találhatnak, szó szerint egy igazi erőpróbával folytatja az évadot Forgó Péter elszánt együttese. A vendégek két győzelem mellett már két vállalható pontvesztésen estek túl a mögöttünk hagyott hetekben, az előző fordulóban viszont remek sikert könyvelhetett el Kovács Imre társulata, ezért biztosak lehetünk benne, hogy önbizalommal telve, a három pontban bízva kelnek útra a délnyugat-nógrádiak. Talán egy hangyányival esélyesebbnek tűnnek a hazaik, az sem volna azonban égbekiáltó meglepetés a bánkiak részéről, ha nem üres kezekkel konstatálnák a lefújást és képesek volnának megállítani vetélytársukat.

Mihálygerge SE-Szent Imre DSE

Ezzel a párosítással papíron már könnyebb dolgunk van, elvileg nem hibázhatnak a két vesztes küldetés után az előző két fellépésükön egyaránt nyerni tudó hazaiak, akik ezúttal otthonukban húznának újabb strigulát szezonbeli sikereik száma mellé. A látogatóknak eddig nem igazán jött össze ez az évad, ugyan egy-két ízben a szimpatikus vesztes szerepében tetszeleghettek a ‘gyarmatiak, az elmúlt fordulóban nagyon sima zakóba szaladtak bele. Lenne tehát honnan fölállniuk a vendégeknek, ehhez azonban főnixmadárszerű föltámadásra volna szükség a részükről. Ez perpillanat nem igazán van benne a levegőben, a favoritként ringbe szálló ‘gergeieknek illene nyerniük, egy újabb győzelem segítségével pedig tovább tapadna az élbolyhoz Oláh Béla rutinos csapata. Kalapemeléssel illethetnénk a Szent Imréseket egy esetleges fordulat kivitelezése esetén.

2020. szeptember 20. (vasárnap), 16.00:

SK Karancsberény-Bercel KSK

Csalódott brigádok viaskodásától szólhat ez a csörte, mindkét gárda szedett már be nem túl szívderítő pofonokat az előző hetekben. Az ez idáig sormintával jeleskedő, egy sima otthoni győzelem után idegenben sima verésbe beleszaladó ‘berényiek törekvései a napnál is világosabbak, ezúttal saját pályájukon térnének vissza a helyes útra. Alapjáraton véve kimondható, jóval közelebb is lehetnek az üdvösségnek a házigazdák, össze kellene kapniuk magukat a bercelieknek ahhoz, hogy feltartóztassák Smelkó Károly feltüzelt legénységét. Ugyan a látogatók egy-két ízben már biztató teljesítménnyel rukkoltak elő a bajnokságban, valamiért eddig képtelenek voltak nyerni, most pedig tényleg apait-anyait kellene beleadniuk ahhoz, hogy éppen aktuális kirándulásukon búcsúzzanak el negatív szériájuktól, minden adott lehet a három pont begyűjtéséhez a másik oldal számára.

Zagyvarónai SE-Tari SZE

Helyszín: Salgótarján, Forgáchi Sporttelep.

Búfelejtésben reménykedő társulatok mérhetik össze tudásukat ezen a találkozón, nem tudnánk egyértelmű esélyest megjelölni a kezdősípszó előtt, kis dolgok dönthetnek. Ugyan a házigazdák egyelőre csupán egy pontnál tartanak, kellő lelkesedéssel most akár növelheti is bajnoki egységei számát Kaspár Zsolt alakulata. A tariak még a második körben előhúztak a cilinderből egy remek diadalt, az akkori győzelemből viszont sokáig már nem tudnak megélni, előbb-utóbb ismét kellene mutatniuk valamit. Ki tudja, lehet éppen vasárnap tud újra győzni a legutóbbi fellépésén egygólos meccsen alulmaradó társaság. Úgy véljük, bármit magában rejthet ez a kilencven perc, férfias küzdelemnek nézünk elébe, akár a továbbra is albérletbe kényszerülő zagyvarónaiak is nyerhetnek, de a hasonló ambíciókkal kesztyűt húzó vendégek igyekezetét is gyümölcs koronázhatja.

Next Post

Megye egyes játékos-tippelde

A Karancslapujtő KSE védője mondta el várakozásait az aktuális mérkőzések kapcsán. A következő hétvégén már az ötödik fordulóra kerül sor a megye egyben. A bajnokság során rendszeres jelleggel jelentkezünk majd weboldalunkon egy rovattal, amelyben a résztvevő csapatok egy-egy erősségének számító játékosa tippel az adott kör mérkőzéseire. Az aktuális program előtt […]
error: Content is protected !!