Ismét odahaza tudott javítani a Karancsberény

Gabi

Hiába vezettek a berceliek két góllal a szünetben, a második félidőben teljesen összeomlottak.

Az előző hétvégén Karancsberénybe látogatott a Bercel. Mindkét csapat vereséggel hangolt, így kiváltképp harcos csörtének néztünk elébe.

Be is igazolódtak a sejtések, változatos csörtében voltak érdekeltek a felek. Remekül kezdtek a házigazdák, de nem sokáig örülhettek, mert az első félidő derekán már három-egyre vezettek a vendégek. Ekkor úgy nézett ki, akár mindhárom pontot zsebre teheti a szünetre is kétgólos fórral vonuló Cseresznyik-alakulat, a második felvonásban viszont minden megváltozott.

Feltámadtak a ‘berényiek, felzárkóztak, egyenlítettek, a triplázó Ispán Viktor főszereplésével pedig fordítottak is. Az egy körrel korábbi összeomlásukhoz hasonlóan, ismét szétestek, aminek öt-hármas lett a vége. A szép megújulást produkáló Smelkó-legénység megérdemelten nyert, így megint otthonában tudott javítani az egyelőre kétarcú brigád.

Megyei II. osztály, 5. forduló:

SK Karancsberény-Bercel KSK 5-3 (1-3)

Vezette: Nánási J. (Szikora D., Kovács M.)

SK Karancsberény: Henglár – Laczkó, Szőke Sz., Bolyós, Klimasz (Létrai, 30.) – Fodor Zs. (Kanyó, 30.) – Mezei (Szőrös, 69.), Zsosa, Szőke L., Fodor M. – Ispán V.  Vezetőedző: Smelkó Károly.

Bercel KSK: Jantos – Kiss M., Kiss T. (Hugyecz, 72.), Jakus, Vandornyik – Török, Bagyal, Bagaméri, Szabó R. – Zagyi, Jele. Vezetőedző: Cseresznyik Sándor.

Sárga lap: Laczkó, ill. Szabó R.

Gól: Bolyós (4.), Ispán (51., 64., 76.), Szőrös (71.), ill. Zagyi (10., 18.), Jele (22.)

Jók: Ispán (a mezőny legjobbja), Bolyós, Mezei, Létrai, ill. Jele

Smelkó Károly: – Gyors góllal nyitottunk, aztán az ellenfél fölénk kerekedett. Hátul és középen össze-vissza szaladgáltunk, el is ment az ellenfél két góllal. A szünetben átszerveztük a csapatot, és a második félidő már működött. Ispán vezérletével nagy nyomás alá helyeztük a vendégeket, és gyönyörű gólokat szereztünk, a végén pedig mi örülhettünk. Picit kezd már unalmas lenni, hogy minden meccsen át kell szervezni a csapatot, és a 195 cm-es center a legjobb védőnk, mikor hátrateszem. A következő mérkőzés ‘Verebélyben lesz, kíváncsian várom, ott mit mókuskodunk össze, bár ideje lenne már valamit idegenben is virítani!

Cseresznyik Sándor: – Úgy gondolom, összességében sikerült belelépnünk ugyanabba a cipőbe belelépnünk, mint a múlt héten. Az első félidei játékkal semmi gondunk nem volt, három-egyes vezetéssel sikerült fordulnunk. A második félidőben azért történt egy-két, számomra érthetetlen dolog. Mindenféleképpen ki kell találnunk valamit, a csapat védekezésével komoly gondok vannak, és erőnléti problémákat is látok. Sajnos nem vagyunk kilencven percesek. Összességében ennek tudom be a vereséget.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Így remizett a Karancslapujtő és a Berkenye

Videós összefoglaló a pontosztozkodással lepergő csörtéről. Vasárnap a Berkenyét fogadta a Karancslapujtő. A megye egyes bajnokság ötödik fordulójában lejátszott találkozón Racs Máté révén gyorsan megszerezték a vezetést a később büntetőt is rontó házigazdák. A második etapban aztán Mátyás Péter egalizált, így végül egy-egyes döntetlennel fejeződött be a pörgős párbaj. Tekintse […]
error: Content is protected !!