A hajrában diadalmaskodott a Szent Imre DSE

Gabi

Egymás után második sikerét aratta a balassagyarmati legénység.

A múlt hétvégén a Tart fogadta a Szent Imre DSE a megye kettes bajnokság hatodik körében. Előzetesen nyílt összecsapásra volt kilátás, igazi esélyes nélkül indulhatott útjára a labda.

Bő fél óráig hiába gyűrték egymást a felek, nem esett gól. A valamivel aktívabb házigazdák aztán megrázták magukat az első félidő hajrájában, aminek eredményeképpen előbb Marót, majd Riczi is bevette a kaput. Itt azonban még nem volt vége a játékrésznek, a szünet előtt szépítettek, sőt egyenlítettek is a látogatók, Rácz Dávid, illetve Ürmösi révén.

Jól kezdték a második felvonást az ismét vezetést szerző hazaiak, ezt követően viszont nem tudták lezárni a párbajt, így már a meccs utolsó szakaszában Berecz jóvoltából remivé módosították az állást a tariak. Ekkor úgy tűnt, akár hagyhatják is kiénekelni a sajtot a szájukból a Szent Imrések, de nem így történt: előbb Pifka segítette újabb fórhoz övéit, majd a duplázó Sinkovics Ákos kialakította a találatokban bővelkedő csörte öt-hármas balassagyarmati győzelmét jelentő végeredményt.

 

Megyei II. osztály, 6. forduló:

Szent Imre DSE-Tari SZE 5-3 (2-2)

Vezette: Boda V. (Szemesi Zs., Kovács M.)

Szent Imre DSE: Rados – Rutai, Máthé (Pifka, 62.), Riczi, Lőrik – Csókási (Márkus, 75.), Számelcsik, Sinkovics K., Buzás (Bilák, 46.) -Mahót (Szomora, 59.), Sinkovics Á. Vezetőedző: Tóth László.

Tari SZE: Bangó K. – Holtner R., Ludányi, Göröcs, Nagy Z. – Laczkó, Nagy I., Rácz T., Rácz D. – Ürmösi, Berecz. Játékos-edzők: Nagy István, Ludányi Zoltán.

Sárga lap: Holtner R.

Gól: Mahót (32.), Riczi (39.), Sinkovics Á. (55., 90.), Pifka (87.), ill. Rácz D. (43.), Ürmösi (44.), Berecz (82.)

Jók: Riczi, Máthé, Lőrik, Számelcsik, Csókási, Sinkovics K., Sinkovics Á., ill. Nagy Z., Ludányi, Rácz T.

Tóth László: – Saját magunknak tettük nehézzé a már kezünkben lévő mérkőzést. A csapat tartását mutatja, hogy ismét sikerült egymásért küzdeni. A cseréink jól szálltak be a meccsbe, amivel az utolsó tíz percben magunk javára tudtuk fordítani a találkozót a lelkesen játszó vendégek ellen.

Nagy István: – Az, hogy tizenegyen voltunk: no komment! Az, hogy kb. hétszer rúgtak kapura a hazaiak, abból öt gól lett: no komment! Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eljöttek, és azoknak is, akik sérülten játszották végig a találkozót. A mérkőzésről csak annyit, hogy nem játszottunk rosszul, null-kettőről vissza tudtunk jönni a meccsbe. Küzdöttünk, hajtottunk becsületesen, míg el nem fáradtunk. A hazaiak tudtak frissíteni, mi nem. Gratulálok a házigazdáknak és további sok sikert nekik, mi meg abból főzünk, amink van.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Így nyert az Érsekvadkert ellen az Építők

Novák János remek kapáslövése jelentette a mérleg nyelvét. Vasárnap az Építők KC otthonába volt hivatalos a megye egy aktuális fordulója előtt még veretlen Érsekvadkert. A találkozón pusztán egyetlen gól döntötte el a pontok sorsát: Novák János a 19. percben tizenhét méterről kíméletlenül továbbította kapásból a kapu jobb oldalába az éppen […]
error: Content is protected !!