Felkészülten várja bajnokiját a Szügy

Gabi

Ózongenerátos fertőtlenítés után fogadják a házigazdák a Karancsberényt.

Szombaton a Karancsberényt fogadja a Szügy a megye kettőben. A délután esedékes meccset megelőzően kimondható, hogy semmit sem bíznak a véletlenre a házigazdák, ugyanis pénteken mind a hazai-, mind a vendég-, mind a játékvezetői öltözőben ózongenerátos fertőtlenítést alkalmaztak. Valamennyi érintett maximális higiénia mellett vehet majd részt a mérkőzésen. Dicséretes a hazai egyesület hozzáállása!

Next Post

Színes programmal rukkolhat elő a nyugati megye három

Tereskére hivatalos a Romhány, Nógrádsápon nyerne a Dejtár, a Keszeg ellen is győzne a Bernece. A következő hétvégén a huszadik fordulóval folytatódik a soros idény a nyugati megye háromban. Szombaton egy, vasárnap pedig öt meccset rendeznek meg. Egy mérkőzést elhalasztottak, míg egy találkozó elmarad, mert nem áll ki egy csapat. Lássuk, […]
error: Content is protected !!