Feltartóztatta a Szügyöt a Karancsberény

Gabi

Fél órát emberhátrányban játszva remizett korábban még hibátlan ellenfelével Smelkó Károly csapata.

Az előző hétvégén Karancsberényben volt jelenése a megye kettes mezőny hetedik köre előtt hibátlan mérleggel büszkélkedő Szügynek. Ugyan valamelyest esélyesebbnek tűntek a vendégek, sejthető volt, hogy otthonában okozhat kellemetlenségeket riválisának Smelkó Károly garnitúrája.

Abszolút beigazolódtak a várakozások, tizenöt perc sem telt el és előnybe kerültek a rendkívül harcos hazaiak. Ezután próbálkoztak a látogatók is, de érezhető volt, ezúttal emberükre találtak, így nem tudtak egalizálni a szünetig.

A második játékrészben aztán hamar összejött a vágyott egyenlítés a szügyieknek, így elölről kezdődhetett a küzdelem. Az összecsapás kétharmadánál roppant nehéz szituációba kerültek a ‘berényiek, mivel Fodor Mátét piros lappal leküldte a bíró. Bár még volt hátra több, mint fél óra, nem tudott újítani az emberfórba kerülő oldal, így a hősies védekezést bemutató vendéglátók megőrizték a döntetlent, egy-egy lett a férfias viaskodás vége.

Megyei II. osztály, 7. forduló:

SK Karancsberény-Szügy SE 1-1 (1-0)

Vezette: Nagy B. (Szemesi Zs.)

SK Karancsberény: Sztremi – Laczkó (Szőrös, 81.), Szőke Sz., Bolyós, Kanyó (Szlatincsán, 66.) – Fodor Zs. – Mezei, Zsosa, Szőke L. (Rácz B., 66.), Fodor M. – Ispán V.  Vezetőedző: Smelkó Károly.

Szügy SE: Tresó – Czibulya, Gaál, Földvári, Szilágyi G., Szilveszter B. – Hugyecz, Mohácsi, Katulin (Leszák, 85.), Kavas – Rónási. Vezetőedző: Koplányi Örs.

Sárga lap: Bolyós, Zsosa, ill. Gaál

Piros lap: Fodor M. (60.), Klimasz (90., a kispadról, mindketten SK Karancsberény)

Gól: Ispán (14.), ill. Szilágyi G. (55.)

Jók: Sztremi, Zsosa, Bolyós, Szőke Sz., Fodor Zs., Ispán, ill. Hugyecz, Szilveszter B., Czibulya, Szilágyi G., Mohácsi, Kavas

Smelkó Károly: – Nehéz meccs volt. Tudtuk, hogy jó csapat a Szügy, de amit megbeszéltünk, betartották a fiaink védekezésben, és lehoztuk a meccset egy kapott góllal. Most nem tudtuk bevenni csak egyszer az ellenfél kapuját, így még kellett elégednünk a döntetlennel, de büszke vagyok a játékosainkra, hiszen harmincnégy percet emberhátrányban futballoztunk. Megszereztük a vezetést, aztán az ellenfél átlövésből egyenlített. Összegezve a meccset, jó játékvezetés mellett, pedig csak ketten voltak, reális a döntetlen. Ehhez gratulálok játékosaimnak, a vendégeknek pedig sok sikert kívánok!

Koplányi Örs: – Jó, hogy ilyen nagy a keret, mert tíz felnőtt játékossal és két ifjúsági játékossal kiegészülve tudtunk kiállni! Azt mondom, hogy így utólag elégedett vagyok az eredménnyel, csakhogy nagyon bosszant a kétpontos veszteség, mert ha tudtam volna frissíteni, akkor máshogy alakult volna a meccs, abban biztos vagyok! További sok sikert a hazaiaknak!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

A hosszabbításban mentett pontot a Szent Imre DSE

Hiába volt csak egy karnyújtásnyira idénybeli első sikerétől a Zagyvaróna, egy büntetővel egyenlítettek a vendégek. Az elmúlt hétvégén a salgótarjáni Forgáchi Sporttelepen csapott össze a Zagyvaróna és a Szent Imre DSE a megye kettőben. Nem volt kiemelkedő favorit a hetedik forduló előtt lepergő mérkőzést megelőzően, ugyan a vendégek jó formában […]
error: Content is protected !!