Videós összefoglaló és fotók a Palotás-Diósjenő mérkőzésről

Gabi

Megtekinthetőek a vendégek sikerével lepergő bajnoki érdekesebb mozzanatai.

Ahogy arról már hírt adtunk, három-egyes vendégsikerrel ért véget a korábban a megye egyes mezőny hatodik fordulójából elhalasztásra kerülő és most szombaton bepótolt Palotás SE-Diósjenő SE találkozó. Az első félidőben Monostori Albert révén szerezték meg a vezetést a látogatók, majd a szünet előtt Ocsovszki Adrián egalizált. Már a második felvonásban Bőgér Dávid büntetőből köszönt be, majd a hajrában Lami Istvánt is bevette a kaput, kialakítva az említett végeredményt.. Tekintse meg a mérkőzésről készült videós összefoglalónkat és fotógalériánkat!

A meccs videós összefoglalója:

Illés Győző mérkőzésfotói:

Next Post

Igazolta az osztálykülönbséget a Karancsberény

Sima győzelmet aratott megye hármas ellenfelénél Smelkó Károly alakulata. Szombaton gyakorló meccsen fogadta a keleti megye hármas Kazár az egy osztállyal följebb vitézkedő Karancsberényt. Elég hamar eldőlt az edzőmérkőzés, már a szünetre megnyugtató előnnyel vonulhattak a vendégek, akik végül öt-nullás arányban bántak el a házigazdákkal. Felkészülési mérkőzés: Kazár KSE-SK Karancsberény […]
error: Content is protected !!