,,Fel szeretnénk éleszteni a helyi focit”

Gabi

A pályafutása során több csapatban is fontos szerepet betöltő Tábori Péter a közelmúltban nemes kezdeményezésbe vágta a fejszéjét, többedmagával ismét beindították Mátranovákon a labdarúgást.

Vannak olyan hajdani labdarúgók, akik pályafutásuk befejezése után nem távolodtak el végérvényesen a labdarúgástól, hanem valamilyen formában ott maradtak szeretett játékuk kötelékében. Ilyen sportember az a Tábori Péter is, aki aktív focista korában jó pár megyei csapat erősségének számított, majd ugyan visszavonulását követően egy darabig csak a kispályás futball maradt számára, a közelmúltban megsüvegelendő projektbe vágott, többedmagával újra beindította a futballt egykori állomáshelyén, Mátranovákon. Az üdvözölendő kezdeményezést illetően beszélgettünk az egykori remek támadóval.

– Immáron hét éve, hogy 2013-ban abbahagyta a nagypályás focit. 

– Nagyon szerettem a futballt, de sajnos sérülések meggátoltak a folytatásban, bár a szívem még vitt volna – mondta Tábori Péter. Amikor elsőként megszületett a kislányom, átértékelődött az élet. Akkoriban már gyötörtek a sérülések, fájt a lábam, edzésre sem esett jól járni, ezért úgy döntöttem, befejezem a nagypályás sportolást.

– Hogyan tekint vissza pályafutása első szakaszára?

– A Gagarin Iskolában Répás Béla és Szalay Miklós volt a testnevelő tanárom,az SBTC utánpótlásában pedig Szojka Feri bá’, így egyértelmű volt a foci beidegződése. Továbbá NB I-es játékosként édesapám is megadta azt az alapot, hogy a foci felé menjek el. Gyerekként a Stécében nevelkedtem. Aztán az SKSE-ben kezdtem a felnőttfutballt Horváth Gyulánál. Olyan emberekkel tudtam együtt játszani, akiket nem kell senkinek bemutatni. Gondolok itt Palkovicsra, Fancsikra, Laczkovichra, Oláh Sinyora, Tőzsér Zsoltra, Tőzsér Ferire, Bódi Károlyra vagy Oláh Lászlóra. Megtiszteltetés volt ebben a Sesében játszani. Egy láda sörön múlt az NB III-ba jutásunk, egy ominózus Diósjenő meccsen. Amikor ez nem sikerült, a SESE elindult lefelé a lejtőn. Több klub is keresett, abban az időben viszont még voltak átigazolási mizériák, a két egyesületnek meg kellett egyeznie, a mester pedig nem igazán arról volt híres, hogy szeret elengedni játékosokat. Ezért nem sikerült az akkor Balga Dodi által irányított Jobbágyiba igazolnom, ami bajnok lett abban az évben és NB III-as tagságot harcolt ki.

– Később aztán összejött a váltás, Mátranovákon folytatta.

– Végül nagy nehezen sikerült átigazolni. Stark János volt az edzőnk, és az utolsó jó Seséből több játékos is itt játszott ebben az időben. Sándor Norbert (Vác NB I) , Garami Gábor, Kerényi József stb. Hihetetlen jó csapat volt és mindig dobogón voltunk. ‘Novákon ebben az időben néha ötszáz-nyolcszáz néző is kilátogatott a meccsekre. Ezután jött Kisbágyon. Jeck Feri bá’ hívására mentem. Mindig ott voltunk az élbolyban, jó kis társaság jött össze, például Kresák Gyuri, Burik Zoli, Szűcs Balázs, Pisák Józsi vagy Szőllősi Tamás is a csapat tagja volt. Itt kiemelném Kopka Laci bá’ hozzáállását, bár ezt nem kell bemutatnom, Garai Csabi és többen már elmondták, milyen EMBER is volt ő. Később ismét jött a Mátranovák, mivel az akkor még csak barátnőm elvégezte a főiskolát és haza költözött. Lassan tizenkilenc éve, hogy együtt vagyunk, és tíz éve leszünk házasok. Két gyönyörű gyermekünk született, a kislányunk kilenc, a kisfiunk pedig hétéves. Szerencsére mind a ketten szeretik a sportot. A kisfiam az SBTC U7-es csapatában próbálja elsajátítani a foci rejtelmeit, amiben Sipkó Sándor és Kobka Viktor is segít neki. A kislányunk pedig a kézilabdát próbálgatja Szabó Tomi kezei alatt.

– Hamarosan aztán Heves megyében is megfordult.

– Akkortájt még úgy gondoltam, hogy meg lehet élni a futballból, és próbáltam mindig a legjobb lehetőségeket kihasználni. Volt egy pétervásárai kitérőm, ahol Heves megyei bajnokok tudtunk lenni, körülbelül ezer néző előtt idegenben Felsőtárkányban. A mérkőzés végén rúgta Baranyi Miki a bajnokságot érő gólt az én passzomból. Bár a passz után még eldöntött vagy négy védőt és utána az üres kapuba gurított. Sok salgótarjáni és mátranováki volt a társaságban. Tóth Patrik, Kisbali Gábor, Baranyi Miki, Nánási József, Pintér Norbert. Bukrán Csaba volt az edzőnk, aki nagyon jó gárdát hozott össze, viszont másfél év után ismét átigazoltam. Ezt követően volt még egy somosi kitérőm, ahol megnyertük a megye kettőt, majd visszatértem Mátranovákra. Itt még egyszer Smelkó Karcsi vezetésével és olyan fiatal labdarúgók segítségével, mint Oszvald Ferenc, Oravecz Attila , Molnár Gábor “Guti” sikerült egy-két évet még egy nagyon jó kis csapatban játszanom, de ez már nem rólam szólt. Voltak még jó pillanataim de a sérüléseim miatt sajnos be kellett fejeznem. Szerencsém volt, az összes csapatomnál jól éreztem magam, rendre kiváló közösségben focizhattam.

– Mindenképpen megemlítendő, egyszer kis híján csatlakozott egy NB I-es klubhoz.

– Egyetlen esélyem volt, hogy “futballista” legyek, amikor Mátranovákról Horváth Gyula segítségével elmehettem Diósgyőrbe próbajátékra. Végigcsináltam egy egész téli alapozást, majd már a szerződés is ott volt előttem, amikor az utolsó napon megváltozott a helyzet. Anyagi problémákkal küzdött a klub, aztán felbukkant egy befektetői csoport Reszeli Soós István vezetésével. Azt mondta a leköszönő elnök, aláírhatom a megállapodást, de semmit nem tud garantálni, játékperceket sem, mert a friss tulajdonosokkal valószínűleg több új játékos is érkezni fog. Nem írtam alá, a kapott pofon után pedig arra jutottam, a továbbiakban csak hobbiszinten fogok foglalkozni a focival. Elmentem érettségizni, szakmát tanulni. Huszonhárom-huszonnégy éves lehettem.

– Utólag van önben hiányérzet?

– Úgy gondolom, ha valakit Répás Béla, Szalay Miklós, Szojka Ferenc, Horváth Gyula tanít focizni, és nem tud eljutni NB II-es vagy NB I-es szintre, akkor valószínű, nem is oda való. NB III-as megkereséseim mindig voltak. Akkoriban olyan volt a helyzet, hogy a harmadosztály és a megye egy közötti pénzkereseti lehetőségben nem volt akkora különbség, hogy megérte volna elmenni futballozni a harmadik vonalba. Eggyel feljebb azért volt követelmény, heti öt edzésen kellett volna részt venni, hétvégéken pedig két-háromszáz kilométereket utazni. Nem a profizmusomat mutatja, de a könnyebb utat választottam, mert rájöttem, hogy belőlem úgysem lesz NB I-es labdarúgó, nem voltam olyan alázatos a versenysporttal. Úgy voltam vele, ha végül is nincs nagy különbség, nem megyek máshová. Jó lesz a valamennyivel kevesebb pénz, illetve a heti két-három edzés. A megye egyben mindig meghatározó tudtam lenni, nem kellett megküzdeni a csapatba kerülésért. Egy dolog miatt azért van hiányérzetem. Sajnálom, hogy az SBTC-ben nem tudtam magasabb szinten játszani. Pedig a szívem fekete-fehér, édesapám ott futballozott.

– Hogyan élte meg korábbi egyesülete, a Mátranovák 2018-as megszűnését?

– Katasztrófaként! Az ifi pont abban az évben nyerte meg a bajnokságot, tehát adott volt húsz-huszonkét gyerek, akik aranyérmet tudtak szerezni, ezért nem értem, miért is szűnt meg a klub. A faluban persze beszélnek mindenfélét. Azt sem lehet mondani, hogy nem volt támogatás. Az önkormányzat és a gyár mindig támogatta a sportot, valami viszont mégis hiányzott. Szerintem akkoriban nem volt olyan ember, aki felvállalta volna, hogy plusz energiát, időt tesz bele, akár a saját családja rovására, csak azért, hogy a mátranováki klub működjön. Sajnos volt még egy kulcsmozzanat, Lakatos Balázs hirtelen elment tőlünk, onnantól kezdve pedig folyamatosan lefelé ment az egyesület. “Bala” ha közöttünk lenne, biztos vagyok benne, hogy most is lenne felnőttcsapat Novákon.

– Térjünk rá az utánpótlásra. Miért döntöttek úgy, hogy újra életet lehelnek a falu fociéletébe?

– A faluban terjedő szóbeszédek alapján úgy éreztük, van igény a futballra a településen. Fontos, hogy Mátranovákon adott az infrastruktúra. Van két hitelesített nagypályánk, egy füves és egy salakos, ami egyébként lassan kezd füves lenni. Van egy iskola, ahol tornaterem áll rendelkezésre. Van egy műfüves pálya. Ráadásul van gyerek is. Mindezek mellett, szeretem a gyerekeket, a Stécében focizó saját fiamból kiindulva pedig úgy gondoltam, a faluban élő gyerekektől sem szabad elvenni a lehetőséget, hogy szervezett keretek között, jól érezve magukat, eddzenek. 2019 augusztusában kezdtük a munkát, a nulláról. Kevés igazolásunk volt, szinte csak a Bozsik-fesztiválokon mozgott hat-kilenc gyerek. Úgy éreztük, ezt sokkal jobban is lehetne csinálni. Ráadásul, a srácok nem tudnak mit kezdeni magukkal a településen, itt nincsenek olyan lehetőségek, mint nagyobb városokban. Azt nem értettük, ezek a gyerekek miért nem tudnak megjelenni nagyobb számban a Bozsik-fesztiválokon. Jött egy ötlet, hogy el lehetne indítani egy ilyen jellegű kezdeményezést. Jelenleg azt mondhatom, az ovifocitól kezdve, egészen a tizenhárom éves korosztályig megfelelő létszámmal látogatják a gyerekek az edzéseket. Az eszközeink rendben vannak, minden szükséges tárgy megtalálható a sporttelepen. Szorosan együttműködünk a Mátraterenyével, Serfőző Péterrel. Egymás mellett van a két falu, az pedig egyértelmű, hogy egymást erősítve, közös edzéseket tartva képezzük a fiatalokat, hozzáértő szakemberekkel. Zsély Benedek, Oláh Teofil, illetve Koncsik László foglalkozik velük, hamarosan pedig Oláh Béla is belép a képbe, ő lesz a serdülő edzője. Kellő létszámú edzőnk van, egy korosztállyal egy ember dolgozik.

– Mik lehetnek a közelebbi célok?

– Azt tudjuk, hogy ezeknek a falusi csapatoknak megvannak a maga korlátai. Lehet “nagyot álmodni”, de egy kettőezer-ötszáz fős településre nem akarunk például akadémiát elképzelni. Az amatőr futball kiépítésén dolgozunk. A legközelebbi terveket megvalósítottuk, szervezett keretek között tudnak edzeni a gyerekek, folyamatosan nő a létszám, megvannak a megfelelő eszközök, képzések. Ezen felül, mivel hivatalosan működő egyesületről beszélünk, amelynek vannak igazolt játékosai, a TAO-ra is alkalmas lett a klub. Itt említeném meg, ha hiszik, ha nem, az elmúlt tíz évben egyetlen egy fillér TAO-t sem vett fel a helyi csapat! Ilyen felületen semmilyen támogatás nem jött. Nem tudom elképzelni, ez miért történt így, hiszen mindig voltak utánpótlás korosztályok. Minden adott volt arra, hogy egy olyan normális központot lehessen létrehozni, ahol mostanra kacsalábon forgó kastély található meg. Nézzük meg például Diósjenőt. Ezt itt ugyanígy meg lehetett volna csinálni. Nem tették! Most viszont lesz erre lehetőség, hála istennek, a működési TAO-ból teljesen meg tudjuk oldani az edzők bérét, több millió forint értékben vehetünk mezeket, eszközöket. Az előző évben egy nagy vihar lefújta az öltözőnk tetejét, a TAO által azonban el tudjuk kezdeni az épület szépítését, egy tetőcserével indítunk. A salakos pályára kapunk egy bizonyos összeget, hogy füvesítsük, öntözőrendszert alakítsunk ki. A felsoroltak két-három éves tervnek számítottak, nyolc hónap alatt viszont összejöttek. Így most már megfelelő lesz a létesítmény, hogy bármilyen számban tudjuk fogadni a gyerekeket.

– Milyen ambíciókat dédelgetnek hosszabb távon?

– Minél több gyereket foglalkoztatni! Mint látványsportra, a labdarúgásra építünk, de emellett egy közösség kialakítására törekszünk. Ki szeretnénk majd alakítani egy olyan helyet, ahol a gyerekek az edzések előtt le tudnak ülni beszélgetni, meccset nézni, vagy akár időkorláttal Xbox-ozni, a foglakozás előtt fél órával viszont már készülniük kell az edzésre. Egy olyan közösségi teret szeretnénk kiépíteni, ahova szeret lejárni a gyerek. Nem azon kell gondolkodniuk, hova menjenek, hanem tudni fogják, a pályára! Szerintem ezután sokkal könnyebb lesz őket elvinni a labdarúgás irányába. Az egyértelmű, nem a Real Madridnak képezzük őket, de az esélyt meg kell adni. Tehát ha vannak olyan tehetségesek, márpedig vannak, akkor őket el szeretnénk majd juttatni a megfelelő helyre. Ami egyértelmű, hogy ebben az esetben Salgótarjánban az SBTC.

– A távolabbi jövőben akár felnőttcsapat kapcsán is gondolkodnak?

– Mit azt gondoljuk, ha egy településnek nincsen utánpótlása, ott előbb-utóbb baj lesz a felnőttfutballal. Fel szeretnénk éleszteni a helyi focit, de csak akkor, ha korosztályokat lépkedve eljuttatunk megfelelő létszámú gyereket oda, hogy lesz tizenhat, tizennyolc-tizenkilenc éves srác, aki szeretne még tovább focizni. Ebben az esetben lesz rá esély, hogy a Mátranovák ismét elinduljon felnőtt bajnokságban. Ez egy nagyon hosszútávú terv, ezt a folyamatot fel kell építenünk.

– Egyébként mi a véleménye a mai utánpótláshelyzetről?

– Más mint régebben… Nekünk anno nem volt más esélyünk. Elgyalogoltunk vagy csoportosan elbuszoztunk a Stécé-pályára tizenkét éves korunkban, ezt viszont most már nem lehet elvárni. Nekünk még voltak példaképeink, akkoriban még több ásszal voltak tele a megye egyes csapatok. A mai fiatalok már nincsenek azzal tisztában, hogy egykor Mátranovákon futballozott Répás Béla, Kerényi József vagy Smelkó Károly. Nem tudnak kire fölnézni. Pedig valahogy be kell húzni az egyesületbe a gyereket. Ezzel szemben régen el kellett küldeni, aki nem odavaló volt, mert annyian voltunk. Olyan dolgokat kell létrehozni, ami a fiataloknak vonzóvá teszi a klubot.. Ez a mi feladatunk, a gyermekek számának növekedése azt mutatja, hogy az előbb felsorolt szakemberek jól végzik a munkát.

– A kispályás foci mindmáig fontos szerepet tölt be az életében. a SZÉF AFC oszlopos tagja. Milyen jelentőséget tulajdonít ennek a játéknak?

– A kispálya nagyon jó dolog. Olyan emberek vannak az öltözőben, mint Gyetvai, Palaticzky, Dóra,Sági, korábban Kecskés Attila, a régi Stécé. Illetve a fiatalok, jött Oláh Teofil és Sándor Attila. Remek a közösség, ráadásul eredmény is van, sosem voltunk alárendelt szerepben. Kispályához kapcsolódik még egy örök emlék, hogy a Gabora Gálán szerepelhettem a Salgó Hotel csapatában, például a Real Madrid ellen. Pályafutásom egyik legnagyobb élménye, főleg, mert az egész család a spanyol együttesnek szurkol. Kispálya mellett még tagja vagyok az SKSE öregfiúk csapatának is, ahol Szikora Gyuri és Németh Csaba alázatos munkával tartja életben klubot. Szóval egész életemben fontos volt a foci, volt olyan időszak, amikor a legfontosabb. Most már jöhet az utánpótlás a fiam személyében, drukkolok neki, és remélem, kitartóbb és elhivatottabb lesz, mint én voltam!

Next Post

Edzőmérkőzésen bánt el a Szüggyel a Mátraterenye

Az utolsó húsz percben darálta be a megye kettes házigazdákat az egy osztállyal följebb játszó vendégcsapat. Szombaton előkészületi mérkőzésen találkozott a megye kettes Szügy és az egy vonallal följebb szereplő Mátraterenye. A gyakorló meccs első félidejét követően még tartották magukat a hazaiak, így egállal fordultak a felek. A második felvonásban […]
error: Content is protected !!