,,Sokkal több is lehetett volna bennem”

Gabi

A korábban a Palotás és a BSE színeiben is szép éveket lehúzó egykori remek középpályás, Jele Csaba manapság már csak érintőlegesen követi a labdarúgást.

Akár a múltban, akár a jelenben is vannak olyan játékosok, akik valós tudásuk alapján, elért eredményeiknél jóval többre is vihették volna vagy vihetnék. A nógrádi labdarúgás egy korábbi szakaszában Jele Csaba is remek középpályásnak számított, végül azonban valamiért elmaradt az igazi áttörés. Persze azért még így is elkönyvelhetett emlékezetes időszakokat, Palotáson és Balassagyarmaton is NB-s szinten rúghatta a bőrt, nem is akárhogy. Pályafutása kapcsán kérdeztük a hajdani irányítót.

– Hogyan tekint vissza pályafutására?

– Egy salgótarjáni tehetségkutatón indultam el, 1984 tájékán – vágott bele Jele Csaba. Végig is jártam ezt a programot, de időközben leigazolt az SBTC, így az utolsó általános iskolás évemet a megyeszékhelyen végeztem a Petőfiben. A Stécében nevelkedtem, tizenhat éves koromig ott voltam. Ekkoriban esett ki a felnőttcsapat az NB II-ből. Aztán több ajánlatunk is volt, Mohácsi Lacival és Nándori Ferivel, végül pedig Vácra igazoltunk. Ott jött az “ifi kettő”, “ifi egy”, majd a tartalék bajnokság. Ezt követően Rétságon lettem katona. Leszerelésem után Balassagyarmatra mentem, majd Bercel, Palotás, Héhalom, Hatvan, BSE, Romhány, Iklad volt a sorrend, mielőtt Bercelről visszavonultam.

– Kimondható, hogy pályafutása egyik legszebb szakaszát Palotáson töltötte?

– Igen, nagyon szép évek voltak. Akkor igazoltam oda, amikor kiestek az NB III-ből, a cél pedig az volt, hogy újra feljusson a csapat. Ez aztán rögtön sikerült is, veretlenül lettünk bajnokok. Hamarosan felkerültünk az NB II-be is, jött azonban egy probléma, elfogyott a pénz a futballra, pedig egy időben második helyen álltunk.

– Kisebb érdekesség, ezután a szomszédvári riválishoz igazolt.

– Már volt egy fiam, amikor megszülettek az ikerlányaim, a Héhalomhoz pedig azért mentem, mert megye egyes volt a csapat, és ott focizni már nem igényelt annyi időt és energiát, mint a magasabb osztály.

– Aztán Hatvan, majd a BSE következett.

– A hatvani kitérőre nem szívesen emlékszem, ott is anyagi gondok szóltak közbe. Balassagyarmaton viszont a palotási korszakhoz hasonlóan remek időszakot töltöttem. Végül onnan is azért jöttem el, mert bizonytalanná vált a pénzügyi helyzet, és ugyan később kiderült, mégis működött volna a dolog, a családom miatt már nem akartam bizonytalanságban élni. Harmincéves voltam, amikor úgy döntöttem, elmegyek dolgozni, ami mellett majd futballozok.

– Így jött képbe a Romhány.

– Megkerestek, és mivel szimpatikus, jó csapatról volt szó, remek létesítménnyel és pályával, ezek miatt a tényezők miatt úgy döntöttem, oda igazolok.

– Később aztán az akkor megye egyes Bercel színeiben köszönt el a rendszeres játéktól.

– Volt egy újabb térdműtétem, ezért negyvenévesen a visszavonulás mellett döntöttem. Kétkezű munkából élek, így inkább úgy határoztam ennyi volt, nem kockáztatok. Hozzá kell tenni, nem túl világverő volt akkoriban a csapat, eléggé kínlódós évek voltak. Azt mondom, ha láttam volna még valamilyen lehetőséget a csapatban, tovább is játszom, de úgy döntöttem, ilyen keretek között már nem éri meg.

– A következő években azért még egy-egy ízben pályára lépett a Szügy színeiben…

– Bajban volt a Szügy, én pedig szabadon igazolható voltam. Megkerestek, mi lenne, ha kisegíteném őket. Ez csak erről szólt.

– Visszatekintve, van önben hiányérzet pályafutása kapcsán?

– Van! Sokkal több is lehetett volna bennem. Azt mondják, ötven százalékban a szerencsén múlik a futball… Lehet, nekem ez nem volt meg! Ez senki máson nem múlott, csak rajtam.

Miután abbahagyta, megfordult a fejében, hogy edző legyen?

– Elgondolkodtam rajta, de nem szeretném csinálni. Mégpedig azért, mert az alacsonyabb osztályokban nem tud úgy követelni az ember a játékosától, ahogy kellene. Mindenki dolgozni jár, vagy tudnak jönni edzésre vagy nem. A hétközi foglalkozásokon csak pár ember tud megjelenni, úgy pedig nincs értelme. Nincsenek meg azok a feltételek, hogy az ember viszontláthasson valamit a pályán, nem lehet követelni, ha nem tudnak részt venni a heti edzésmunkában. Ehhez pedig én nem adom a nevem!

– Kisebb érdekesség, mióta letette a lantot, öregfiúk összejöveteleken sem találkozhatunk a nevével. Mennyire hiányzik a futball?

– Nagyon! Sajnos azonban nem igazán van rá időm. Hiába leszek negyvennyolc éves augusztusban, a versenysúlyomnál vagyok, azt gondolom, még egész nyugodtan tudnék focizni akár kilencven percet is, és nem csak az öregfiúkban! Az egészségemet viszont már nem teszem kockára!

– Napjainkban milyen kapcsolata maradt a focival?

– Nincs már kapcsolatom a labdarúgással. Nagyjából átfutom az eredményeket, ha pedig van időm, megnézem a helyi brigádot Bercelen.

– Meglátása szerint mennyit változott a futball az elmúlt években?

– Szerintem régebben talán jóval nagyobb érdeklődés övezte ezt az egészet, mint most, sokkalta több néző volt. Számomra siralmas, ha éppen Bercelre is kimegyek, azt látom, milyen kevesen vannak. Anno ez nem így nézett ki!

Next Post

Vajon hogy alakulhat a megye egy következő szezonbeli mezőnye?

Egyelőre csak remélni lehet, nem kell majd alább adni a legutóbbi tizenhatos létszámnál. Bár a megyei bajnokságok hivatalos lezárásával egy fontos kérdés már megválaszolásra került, a befejezéssel kapcsolatos döntés meghozatala után rögtön a következő évadot illető talányok kerültek a középpontba. Fontos leszögezni, még csak a sötétben tapogatózunk, hogyan nézhet ki […]
error: Content is protected !!