Siófokon járt a Héhalom

Gabi

Csapatösszetartás szerepelt a megye egyes társaság hétvégi programjában.

Változatos menetrenddel várják a következő szezont a megye egyes csapatok, igaz ez a megállapítás a mostani hétvégére is. A Héhalom SE-nél például úgy döntöttek, péntektől vasárnapig beiktatnak egy siófoki kirándulást. A Balaton-partján megejtett csapatösszetartáson a játékoskeret és a stáb nagy része jelen volt, az elmondottak alapján remek hangulatban ütötte el az időt Győri Zoltán együttese.

Next Post

Edzőmérkőzésen intézte el a Pásztó a Szécsényt

Öt gólt szerezve diadalmaskodott Nagy Tamás csapata. Szombaton előkészületi mérkőzésen nézett egymással farkasszemet két megye egyes csapat, a Pásztó a Szécsényt fogadta. A végig dinamikusabb házigazdák végül simán nyertek, három szerzett találatukkal már az első félidőben eldöntötték az érdemi kérdéseket, majd a szünet után a hálót még kétszer megrezgetve, az […]
error: Content is protected !!