Idegenben győzött könnyedén a Mohora

Gabi

Négygólos sikert aratott Szendehelyen Mátyás Zsolt legénysége.

Múlt vasárnap a Mohorát fogadta a Szendehely a megye egyben. Kiegyenlített csatározásra volt kilátás a tizenhatodik körben lejátszott mérkőzést megelőzően, nem volt kiemelkedő favorit.

A vendégek kezdtek jobban, az első negyedórát átugorván pedig meg is szerezték a vezetést. A szünetig csak Mátyás Zsolt legénysége tudott betalálni, Széles Gábor duplázott, míg éppen a szünet előtt Lavkó is megrezgette a hálót.

A gyakorlatilag formalitássá váló második játékrészben sem tudtak megújulni a gyenge napot kifogó házigazdák, bár már csak egy gólt kaptak, a meccs zárószakaszához érve Benécs alakította ki a sima sikert arató együttese négy-nullás arányú győzelmét jelentő végeredményt.

START HIBO Megyei I. osztály, 16. forduló:

Szendehely FC-Mohora SE 0-4 (0-3)

Szendehely, zárt kapuk mögött. Vezette: Urbán V. (Szász K., Kalmár P.)

Szendehely FC: Mák – Budai, Földvári Sz., Boér, Szekeres (Douzi, 46.) – Balogh (Horváth M., 78.), Varga B., Németh (Juhász-Ilyés, 73.), Olatunde (Wassim, 52.) – Hugyecz, Gáspár F. (Veisz, 67.). Vezetőedző: Dénes György.

Mohora SE: Földi – Rados, Baranyi T., Széles B., Benécs – Pistyúr, Bartal, Rácz D. (Mátyás Zs., 78.), Lavkó – Széles G. (Szedlacsek, 72.), Gál. Játékos-edző: Mátyás Zsolt.

Sárga lap: Hugyecz, Földvári Sz., Boér, Budai

Gól: Széles G. (16., 35.), Lavkó (44.), Benécs (75.)

Jók: Boér, Földvári Sz., Varga B., ill. Széles G. (a mezőny legjobbja), az egész csapat

Dénes György: – Mélyebb gödörben vagyunk, mint a Mariana-árok… Sajnos nem tudom az okát, de nyilván azon vagyunk, hogy mihamarabb kilábaljunk ebből, hiszen mi ennél azért jóval erősebbek vagyunk, mint ahogy azt az elmúlt hetek mutatják. Bízom a srácokban, hogy rövid időn belül sikerül újra a helyes útra tévedni! Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez és további sok sikert kívánok nekik!

Mátyás Zsolt: – A mai mérkőzésen a főbb statisztikai mutatókban, mint például a gólokban, kapura lövésekben, labdabirtoklásban, veszélyes támadásokban felülmúltuk a hazai csapatot, így magabiztos győzelmünk megérdemeltnek mondható még ilyen arányban is. Sági Bence csapattársunknak újszülött kislányához gratulálunk és jó egészséget kívánunk nekik!

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Így ikszelt a BSE

Videós összefoglaló a balassagyarmatiak Jászberényi elleni döntetlenjéről. Ahogy arról már beszámoltunk, vasárnap döntetlent játszott a harmadok vonal Keleti-csoportjában a BSE. A huszonötödik körben a Jászberényt vendégül látó nógrádi csapat mérkőzésén csak meg nem adott gólt és lehetőségeket jegyezhettünk fel, egyik oldal sem tudott eredményes lenni a küzdelmes meccsen. Tekintse meg […]
error: Content is protected !!