Nem hibázott az Érsekvadkert

Gabi

Hét góllal múlta felül a Rimócot Szenográdi Péter csapata.

Múlt vasárnap a Rimóccal csapott össze ideiglenes otthonában, Bánkon az Érsekvadkert. A kezdés előtt egyértelmű favoritnak számítottak a mérkőzés előtt még veretlen házigazdák, nehéz túrának vághattak neki a nyeretlenül útra kelő vendégek.

Végül teljes mértékben be is igazolódtak az előzetes várakozások. Az első negyedórát átlépve tudtak előnybe kerülni a hazaiak, játékos-edzőjük tizenegyesének köszönhetően. Ezt követően is irányított az előnybe kerülő oldal, egy darabig viszont lelkesen tartották magukat a védekezésre berendezkedő látogatók. Az imént említett állapot éppen a szünet előtti pillanatokig állt fenn, amikor ismét Szenográdi vette be a kaput, újra büntetőből.

A már tehát a pihenőre is megnyugodva vonuló ‘vadkertiek a második felvonásban még feljebb kapcsoltak, a mesternégyesig jutó Terenyei mellett Varga Flórián is betalált, így ilyen arányban is megérdemelt, hét-nullás sikert könyvelhetett együttesek. Tovább tart a rimóciak rossz sorozata.

Megyei I. osztály, 4. forduló:

Érsekvadkert SE-Rimóc SE 7-0 (2-0)

Bánk, sportpálya, 150 néző. Vezette:

Érsekvadkert SE: Barna – Fábián (Szabó L., 61.), Varga M., Balga M., Bozsó (Lővei, 61.) – Szenográdi, Balga L. (Vachó, 64.) – Balga K., Varga F. (Dávid M., 75.), Pistyúr (Ujvári, 64.) – Terenyei. Játékos-edző: Szenográdi Péter.

Rimóc SE: Csábi – Seres, Balázs A. (Bablena, 67.), Oláh B., Ódor – Bangó Re., Rácz I., Bangó Ró., Bangó N. – Balázs L., Rácz A. Vezetőedző: Vincze Benjámin.

Sárga lap: Rácz A., Bangó Re., Balázs A.

Gól: Szenográdi (16., 45.), Terenyei 49., 63., 77., 87.), Varga F. (66.)

Jók: az egész csapat, ill. Bangó Ró., Rácz I., Oláh B.

Szenográdi Péter: – Az első perctől fogva úgy álltunk a mérkőzéshez, ahogy megbeszéltük, ennek örülök. Gratulálok a srácoknak, további sok sikert a vendégeknek!

Vincze Benjámin: – Egy percig sem forgott veszélyben a ‘Vadkert győzelme. Kiemelném az idősebb játékosaimat, nekik a hét-null ellenére gratulálni szeretnék a hozzáállásukhoz. A fiataloknak meg gatyába kell rázni magukat!

Next Post

Megszerezte fennállása első megye egyes győzelmét az Építők KC

A gyenge napot kifogó Nőtincs bánta a salgótarjáni csapat remek teljesítményét. Múlt vasárnap Salgótarjánban mérte össze tudását a Nőtincs az Építők KC-vel. Nyílt viaskodásra volt kilátás az újoncok mérkőzésén. Parádésan vetették bele magukat a küzdelembe a házigazdák, Percze révén már az ötödik percben vezettek. Az első félidő további részében próbálkoztak […]
error: Content is protected !!