Kellő elszántsággal várja az új szezont a Pásztó

Gabi

Nagy Tamása megerősödő csapata dobogóra vágyódik a következő megye egyes évadban.

A közelmúltban fontos információkra derült fény a megye egyes Pásztó SK háza táján. Mint azt a csapat vezetőedzőjétől, Nagy Tamástól megtudhattuk, Klárik Dávid Rimócról, míg Molnár Erik és Tóth Olivér az NB III-as Gyöngyösi AK-tól csatlakozik. A szakember hozzátette, szeretnék még leigazolni Tari Jánost és a szintén helyi kötődésű, a Puskás Akadémiában nevelkedő Lengyel Gergőt, mindkettejüket Lőrinciből. Az állományt érintő információ, hogy Horváth Károly abbahagyta, Pócza László és Kuji Richárd pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni az edzéseken, de továbbra is a keret tagjai maradnak, szükség esetén rendelkezésre állnak.

A tréner szintén megosztotta velünk, hogy együttese június 27-én kezdte meg a következő szezonra való felkészülést, egy négynapos edzőtáborral. Az előttünk álló időszakban heti három foglalkozás szerepel majd a PSK programjában, sorrendben pedig megmérkőznek majd a Mátraterenyével, a Szécsénnyel, a Heréddel, a Lőrincivel, illetve adott esetben a Heréddel.

Nagy Tamástól még elmondta, az egyesülete fontosnak tartja a stabil utánpótlást, ezért hosszú távú megállapodás köttetett a városban működő Kölyökfoci SE-vel, Kobka Viktor vezetésével az említett nevelőklub biztosítja majd valamennyi kötelezően előírt korosztályt a megye egyes csapat számára. A felnőttek célja, pásztói és helyi kötődésű fiatalokkal működtetni a gárdát, az eddig is meglévő csapategységet tovább erősíteni, illetve közös elhatározás, hogy a bajnokságban az első háromban végeznének, a Magyar Kupában pedig kijutnának az országos főtáblára. A szakvezető úgy zárta gondolatait, hogy meglátása szerint erősödött társulata, ráadásul kiemelten fontos, hogy most már hazai pályán tudnak szerepelni, így reálisak lehetnek az imént ismertetett ambíciók.

Next Post

Videós összefoglaló az SBTC-Taksony edzőmeccsről

Egy remek szabadrúgásgól révén tudtak nyerni a salgótarjániak. Mint arról korábban szöveges formában már hírt adtunk, szerdán harmadik nyári felkészülési mérkőzését is behúzta a már az előző két idényt is az NB III-ban töltő Taksonyt kettő-egyes arányban felülmúló SBTC. A fekete-fehérek még az első félidőben Szeles közeli találatával szereztek vezetést, […]
error: Content is protected !!