Máris edzőmeccset játszott az Érsekvadkert

Gabi

Szombaton Budapesten járt a megye egyes csapat.

Nem sokat teketóriázott a megye egyes Érsekvadkert, szombaton már túl is esett ez évi első edzőmérkőzésén a megye egyes társulat. Az országos kiemelt másodosztályban szereplő Budai FC U19-es együttesénél vizitált Szenográdi Péter legénysége. Végül döntetlennel pergett le a jó iramú gyakorló meccs. Hiába vezetett kétszer is a nógrádi csapat, a lefújáskor egállal fejeződött be a találkozó.

Felkészülési mérkőzés:

Budai FC U19-Érsekvadkert SE 2-2 (1-1)

Budapest, Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont.

Érsekvadkert SE: Barna – Fábián, Varga M., Balga M. Bozsó (Balla) – Varga F. (Balga K.), Balga L., Szenográdi (Vachó), Pistyúr (Szabó L.) – Dávid M. (Holman) – Terenyei (Telek). Játékos-edző: Szenográdi Péter.

Gól: Terenyei, Telek

Szenográdi Péter: – Idei első mérkőzésünkön, szervezetten és helyenként jól futballoztunk, egy jó csapat ellen, akik rájátszást érő helyen állanak a másodosztályban. Azt gondoltam, hogy jobb erőben lesznek, de ennyire nem számítottam. A következő hetekben, ha tetszik, ha nem, a csapatot össze kell kapni erőnlétben, és akkor nem fogunk ennyi rossz döntést hozni elől, plusz az eredményt is meg tudjuk tartani.

Next Post

Eddig a Bánk kapta a legkevesebb sárga lapot a megye kettőben

Ez idáig a Bercel és a Mihálygerge rendelkezik a legtöbb figyelmeztetéssel.   Egy-egy bajnokságbeli téli szünet tökéletes alkalom arra, hogy ilyen-olyan számvetéseket lehessen végezni. Mint például mostani anyagunkban. Megnéztük, az idény már lepergő részében hány darab sárga lapot könyvelhetett el a mezőny kilenc tagja. Mint az alábbiakban látható, a legkevesebb […]
error: Content is protected !!