Lőrinciben maradt alul a Karancslapujtő

Gabi

Négy góllal kapott ki a nógrádi csapat aktuális előkészületi találkozóján.

Már pénteken este lejátszotta soros edzőmérkőzését a Karancslapujtő, Romhányi Tamás társulata a mögöttünk hagyott csonka idényt a Heves megyei első osztály élén záró Lőrincinél vizitált. Végül nem sok babér termett az utóbbi időben jó formát mutató vendégeknek, a házigazdák már a szünetre is előnnyel vonulhattak, a lefújáskor pedig sima, négygólos sikerre tettek szert az ezúttal nem jó napot kifogó nógrádi gárdával szemben.

Felkészülési mérkőzés:

Lőrinci VSC-Karancslapujtő KSE 4-0 (1-0)

Karancslapujtő KSE: Egyed – Gyarmati (Zsély D.), Cseh, Zsély B., Bacsa (Bodor) – Romhányi, Baranyi – Banka, Ajtai (Kovács B.), Racs – Pál G. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Romhányi Tamás: – Kaptunk egy méretes pofont a nagyon rutinos és jó ellenfelünktől. Nem működött ma a csapat játéka. Próbálunk egy új felállást, amit nem tudtunk tartalommal megtölteni. Elől kimaradtak a helyzetek, hátul pedig a Lőrinci minden hibánkat könyörtelenül kihasználta. Elkeseredni azért nem kell. Még időben jött ez a mérkőzés, sok hibánkra rávilágított. Megyünk tovább a felkészülésben. A Lőrincinek köszönjük a pompás vendéglátást. Sok sikert kívánok nekik a kupában és a bajnokságban is egyaránt.

Next Post

Szombaton Érden járt a BSE

A nógrádi csapathoz hasonlóan NB III-as Érd volt az Ipoly-partiak következő gyakorló meccs partnere. Felkészülési mérkőzés: Érdi VSE-Balassagyarmati VSE 2-2  (1-2) Részletek később…
error: Content is protected !!