Heves megyei csapattól kapott ki a Karancslapujtő

Gabi

Nyolcgólos edzőmeccsen maradt alul Romhányi Tamás csapata.

Szombaton újabb edzőmeccs várt a megye egyes Karancslapujtőre. A Heves megyei első osztályban szereplő Pétervásárával csapott össze Romhányi Tamás alakulata Hatvanban. A változatos felkészülési mérkőzés szünetére még a nógrádi társaság vonulhatott előny birtokában, az utolsó órában viszont a maguk javára fordították az állást a pétervásáraiak, akik végül öt-hármas arányban nyertek.

Felkészülési mérkőzés:

Pétervására SE-Karancslapujtő KSE 5-3 (1-2)

Hatvan, Népkerti Sporttelep, műfüves pálya, zárt kapuk mögött.

Karancslapujtő KSE: Egyed – Ajtai (Zsély D.), Baranyi, Cseh, Romhányi – Zsély B. – Oláh Á., Czigler (Tóth P.), Banka K. (Susán) – Banka D. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Gól: Czigler, Banka D., Susán

Romhányi Tamás: Ma is voltak hiányzók, de ezt csak a második félidőben éreztük meg. Ott már elfáradtunk és nem tudtunk frissíteni. Hatvan percig nagyon tetszett a csapat. Addig kontrolláltuk a találkozót. Utána viszont elment az erő és könnyű gólokat engedtünk. Már csak egy hetünk van. A védelmet össze kell rántanunk. A játékvezetés korrekt volt, “Csatiéknak” sok sikert a bajnokságban!

Next Post

Megfricskázta a Berkenyét az Érsekvadkert

Négygólos sikert aratott a megye egy éllovasa ellen az edzőjét nélkülöző gárda. Szombaton egymás elleni gyakorló fellépéssel melegített a tavaszi idényre két megye egyes legénység, a mezőnyben éllovas Berkenye az Érsekvadkerttel találkozott Budapesten. Ugyan az első félidőben Mohácsi László együttese volt aktívabb, végül a másik oldal szerzett vezetést a szünetig. […]
error: Content is protected !!