Kikapott a Heves megyei éllovastól a Pásztó

Gabi

Az első félidő után még a nógrádi csapat vezetett, a szünet után viszont beindultak a gyöngyösiek.

Szombaton lejátszotta első 2021-es edzőmérkőzését a megye egyes Pásztó. Nagy Tamás társulata a Heves megyei élvonal küzdelmeit veretlenül vezető Energia SC Gyöngyösnél vizitált. Bár a szünetre a nógrádi legénység vonulhatott lépéselőnyben, a fordulást követően új erőre kaptak a házigazdák, akik végül öt-egyes arányban diadalmaskodtak.

Felkészülési mérkőzés:

Energia SC Gyöngyös-Pásztó SK 5-1 (0-1)

Gyöngyös, Kömlei Károly Sporttelep, zárt kapuk mögött.

Pásztó SK: Krajecz (Brunda) – Csépe M., Almási, Lipták, Molnár B. (Kelemen M.) – Kelemen D. (Varga), Molnár E. – Kovács P., Csépe I. (Pócza), Csépe R. – Laczkó (Holtner). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gól: Marosi (2), Pilinyi, Balogh M., Kupás, ill. Lipták

Nagy Tamás: Remek körülmények között játszottunk egy jó első félidőt, ám a második félidei húszperces rövidzárlat miatt az eredmény csúnyára sikeredett. Remélem, tanulunk a hibáinkból és hétről-hétre lépünk előre. Ha azt vesszük, hogy az első félévünk közepesre sikerült, és indulásként kaptunk egy ötöst, még örülhetünk is.

Next Post

Döntetlennel folytatta felkészülését a Berkenye

A Pest megyei Vác-Deákvárral remizett Mohácsi László együttese. Szombaton ismét pályán volt a Berkenye, a Pest megyei másodosztály Északi-csoportjában szereplő Vác-Deákvárral csapott össze a megye egyes éllovas a diósjenői műfüves játéktéren. Egy nagy visszatérőt is feljegyezhettünk a délnyugat-nógrádi alakulat színeiben, hosszú kihagyás után ugyanis újra a rutinos hálóőr, Hisbéli András […]
error: Content is protected !!