Eldőlt, a következő szezonban a megye egyben akar indulni az Építők KC

Gabi

A salgótarjáni klub elnöke, Harmos László már előre tekint, mindenképpen osztályt váltana a nyáron.

Ugyan a következő szezon kapcsán még pusztán a július 3-ig szóló nevezési határidő ismert, a megye egyet illetően például már az is borítékolható, hogy feltöltésre lesz majd szükség. Az SBTC feljutott az NB III-ba, egy másik társulat megszűnik, míg egy harmadik csapat a legalacsonyabb vonalba lép vissza. Vannak azonban olyan klubok is, melyek fölfelé szeretnének osztályt váltani, erre pedig egészen biztosan lesz lehetőségük. Ilyen egyesület a szükséges licencevel rendelkező Építők KC is. Az egyértelműen feljutásban gondolkodó salgótarjáni legénység vezetőjét, Harmos Lászlót a legfrissebb fejlemények kapcsán kérdeztük.

– A tervek szerint melyik osztályban indulna a klub a következő idényben?

– Először is, szeretném mindenkinek megköszönni az idáig végzett munkáját, az egyesületnél és a szövetségnél is – mondta Harmos László. Úgy érzem, mindenki odatette magát a vírus ideje alatt és próbált jól kijönni a helyzetből, ami nehéz volt. Rátérve a kérdésre, a megpróbáljuk a megye egyet, oda adjuk be a nevezést. Ehhez kell egy utánpótlásbázis. Ezt saját erőből szeretnénk felépíteni, márpedig úgy, hogy négy emberre bíznám ezt a teendőt. Klajban Jánosról, Klajban Lászlóról, Smelkó Károlyról, illetve Oláh Teofilról van szó. Az ő feladatuk lesz az ifi és a Bozsik-programban szereplő korosztályok levezénylése. Nem most kezdték, régóta foglalkoznak gyerekekkel, és közöttük is mozognak. Ismerik a lehetőségeket. Klajban Jánosék folyamatosan ott vannak a roma kisebbségben is, tudják őket kezelni. Nagyon bízom benne, meg fogjuk ezt oldani, ha pedig így lesz, nem lehet akadálya annak, hogy a felnőttcsapat jól szerepeljen a megye egyben. 

– Milyen változásokról tud beszámolni a felnőttek kapcsán?

– A tavaszi idény elején történő edzőváltás után egy darabig én csináltam a csapatot, Berki Krisztián útmutatása alapján. Most már viszont teljes mértékben kijelenthető, hogy ő lett a vezetőedző. Amellett, hogy foglalkozik a felnőtt együttessel, nagyon sokat fog segíteni az utánpótlás korosztályoknak is. Ismeri a fiatalokat, az SBTC-nél a Bozsik-programot csinálta, rengeteg gyerekkel dolgozott. Az biztos, hogy ő nagyon pozitívan fog hozzáállni ehhez az egészhez és kellőképpen segíteni fogja a korábban említett négy ember munkáját.

– Mekkora mozgolódásra kerülhet sor a játékoskeretben?

– Komoly változások lesznek! Pár emberrel már megegyeztünk, akik minőségi futballisták lesznek a csapatban. Nem pofozógépnek szeretnénk menni a megye egybe, hanem azért, hogy megmutassuk, ez a kis közösség és a hozzájuk csatlakozó játékosok tudnak focizni egy osztállyal följebb is, úgy, hogy szívüket-lelküket kiteszik a csapatért, ahogy eddig is. Bárkit be tudunk fogadni, bárhonnan jött. Hivatalosan még nem igazoltunk le senkit, hiszen még nem tart ez a szezon, de már több új csatlakozóval megegyeztünk. Novák János, Oláh Teofil, Kotroczó Róbert, Gál Dénes, Oroszi István, Ferkó Dávid, Hatala Balázs, illetve a Németországból hazatérő Molnár Krisztián is nálunk folytatja. Szabó János egy kétmeccses kitérő után tér vissza Ceredről. Kapusposzton három jelöltünk van, akikkel meg fogunk tudni egyezni, így ilyen probléma sem lehet. A felsoroltakon kívül még több játékossal tárgyalásban vagyunk, illetve maguktól is jelentkeznek emberek. Annak kiváltképp örülök, nem rossz szájízzel jönnek hozzánk, hanem azért, mert látják, itt van valami és csinálni is akarjuk tovább. Belegondolva, van a városban egy NB III-as SBTC, mi lennénk a megye egyesek, a Zagyvaróna pedig a megye kettőben, mely klubot én az erőmmel és legjobb tudásommal segítem. Biztosítok nekik pályát edzéshez és mérkőzéshez, ha pedig kell, játékost is tudok adni, illetve ezen felül is nagyon sok mindben tudom őket támogatni. Ki segítse a salgótarjáni csapatokat, ha nem mi egymást?! Csak így tudunk előrelépni, ha segítünk a másiknak és egymást kihúzzuk a bajból, mert ez a jövő útja!

– Valóban látszik a szisztematikus munka az egyesületnél, hiszen néhány esztendő alatt juthatnak fel a legalacsonyabb osztályból a megye egybe. 

– Pár éve azért kezdtük el a munkát, hogy ezek a srácok mozogjanak például a Zöldfa útról vagy a Jónástelepről. Szeressék ezt a játékot! Elindultuk, végigcsináltuk a megye hármat. Mindenhonnan emelt fővel, balhé nélkül jöttünk el. Aztán szintén becsülettel versenyeztünk a megye kettőben. Azt el kell mondani, amikor Smelkó Karcsi lett az edző, akkor még komolyabb, szervezett munka folyt a csapatnál, összerakta a társaságot. Benne van a keze munkája, az évzárón is beszélgettük, neki köszönhetjük a leginkább azt, hogy most itt vagyunk. Most ő egy más feladatot kapott, abban a szerepkörben fog dolgozni. Szépen építkezünk, rakjuk össze az egyesületet, és soha nem felejtjük el azt, hogy kik alkotják a csapat gerincét és milyen nemzetiségűek. Ezek a gyerekek büszkék arra, hogy romák, hogy az Építőkben fociznak, ahogy arra is, hogy soha, sehol semmilyen probléma nem volt velük, sem viselkedésben, sem a pályán belül vagy kívül. Mindig sportszerűen és becsületesen végezték a munkájukat! Valamennyiüknek munkahelye van, dolgoznak, eltartják a családjukat, valaki főiskolára, egyetemre jár. Én csak becsülni tudom őket és köszönöm az eddigi munkájukat!

– Hogy fog kinézni a felkészülési időszak?

– Nagyon nehéz készülni úgy valamire, hogy nem tudjuk, mikor kezdünk! Annyi biztos, hogy június 25-én vágunk neki az alapozásnak. Onnantól pedig várjuk, hogy akkor megkapjuk-e az engedélyt a szövetségtől a megye egyre. Annyit tudunk még, hogy július 1-től 20-ig lehet igazolni. Ezen kívül senki nem mond semmit, senki nem tud semmit! Ez így nagyon nem egyszerű és megnehezíti a klubok dolgát, mert a megyében senki nem főállású vezető, hanem mindenki önszorgalomból, másodállásban csinálja, sőt azért mert szereti. Valahogy meg kellene könnyíteni a munkánkat, hogy tisztában legyünk vele, miről is van szó és mit csinálunk! Így csak vagyunk és kész! Nem akarok bántani senkit, nyilván, ha Fodor Ernőék tudnának valamit, szólnának, de ők sem tudnak semmit! Annyit tudunk, hogy lesz bajnokság, illetve van egy nevezési határidő. Az IFA-rendszerbe még nem lehet bejutni, hogy bármit is lépjünk, pedig már június 8-a van! Lassan ki kell kérni a NAV-tól és a bíróságtól a papírokat. Mi lesz, ha ott elmennek szabadságra?! Szóval, nagyon nehéz úgy felkészülni a következő szezonra, hogy senki nem tud semmit és senki nem tud semmit mondani!

 – Milyen távon gondolkodnak a megye egyben?

– Más labdajátékokban és a fociban is azt szokták mondani, az első szezon egyszerűbb, mert ismeretlen vagy és könnyebben jönnek a pontok. A második év már nehezebb, amikor már ismernek és tisztában vannak vele, mit tudsz. Mi nem akarunk bajnokok lenni. A középmezőnyben akarunk szerepelni éveken keresztül. Ki akarjuk a szurkolókat, akik vasárnap délelőttönként kijárnak majd megnézni a meccsünket, várjuk a forgácsiakat, a vásártérieket, mindenkit! Mi otthon mindig vasárnap délelőtt tizenegy órakor fogunk játszani, utána pedig mindenki el tud majd menni Stécé-mérkőzésre, közben pedig ebédelhetnek is. Nem változtatunk semmin, minden úgy lesz, mint eddig. Ugyanúgy fogunk harcolni, ha lesz eredmény, lesz, ha pedig nem, akkor sem esünk egymásnak, hanem megyünk tovább az úton, amit Berki Krisztián kijelöl a csapat számára.

Next Post

A harmadik körre került sor a salgótarjáni Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban

A profiknál simán nyert a Rózsaszín Párduc, az amatőröknél könnyedén nyert az MTSE, nem kegyelmezett a Black Silver. A mögöttünk hagyott napokban a harmadik fordulót hozták tető alá a salgótarjáni Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban. Időben hosszúra nyúlt az aktuális kör, múlt hét keddtől, egészen a mostani hétfőig kellett várni, hogy […]
error: Content is protected !!