Csütörtökön Karancsberényben nyert könnyedén a Karancslapujtő

Gabi

Egy félidő alatt lerendezte soros edzőmérkőzését Romhányi Tamás csapata.

Csütörtökön előkészületi találkozón mérkőzött meg egymással a megye kettőbe a közelmúltba visszalépő Karancsberény és a következő szezonnak egy osztállyal följebb nekivágó Karancslapujtő. A vendégek semmit sem bíztak a véletlenre, az első félidőben szerzett öt góljukkal hamar eldöntötték az érdemi kérdéseket. A második felvonásban már hiába iparkodtak a házigazdák, ez pusztán arra volt elegendő, hogy megmaradjon a korábbi állás és ne nőjön tovább a felek közötti különbség.

Felkészülési mérkőzés:

Silver Tüzép-Karancsberény-Karancslapujtő KSE 0-5 (0-5)

Silver Tüzép-Karancsberény: Henglár – Szlatincsán, Zsosa, Klimasz, Laczkó – Fodor Zs. – Szilágyi, Szőke L., Fodor M., Ispán V. – Bolyós. Csereként léptek pályára: Fodor D., Fehér, Surján, Kanyó D. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Karancslapujtő KSE: Kanyó (Egyed) – Gordos, Cseh, Gyarmati, Zsély D. (Bodor) – Zsély B. (Banka K.), Romhányi – Kovács B., Bellér, Racs (Banka D.) – Pál G. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Gól: Bellér (2), Pál G., Racs, Kovács B.

Smelkó Károly: – Egy nagyon jó csapat ellen, hasznos meccset játszottunk. Szerintem nem leszünk rosszak, de edzeni, edzeni, és edzeni!

Romhányi Tamás: – Az első félidő nagyon tetszett. A komoly meleg ellenére a fiúk keményen beleálltak a meccsbe. A szünet után sajnos már nem azt játszottuk, amit elvárok.  Azt gyorsan el is felejtjük és készülünk a jövőheti kupatalálkozóra! “Smelonak” és a ‘berényieknek sok sikert kívánok a bajnokságban

Next Post

A nógrádi érdekeltségű edzőmeccsek hétvégi programja

A Szécsényt fogadja a Diósjenő, Pest megyei csapattal össze a Berkenye, a Karancsberényt látja vendégül a Mátraterenye. A következő hétvégén újra számtalan edzőmeccsen lesznek érdekeltek megyénk különféle osztályainak résztvevői. Kisebb érdekesség, a megye egy fele úgy döntött, ezúttal pihen, az eredetileg tervezet Pásztó SK-Unicum FC Mohora találkozó elmarad. Az egy […]
error: Content is protected !!