Bravúros diadallal rukkolt elő a Szécsény

Gabi

Hiába az előzetes esélyek, megfricskázta a Diósjenőt Kelecsényi Gábor idegenben meglepetést szerző együttese.

Múlt szombaton a Szécsényt fogadta a Diósjenő a megye egyben. A labda útjára indulását megelőzően a házigazdák tűntek favoritnak, nem számíthatott egyszerű menetre a télen tovább fiatalodó másik oldal. Alig pár perccel az ötödik körből elhalasztott csörte kezdősípszava után fel is borította a papírformát az előzetesen esélytelenebbnek vélt armada: egy figyelmetlenül hátrapasszolt lasztira csapott le Kovács, majd ügyesen elpöccintette a játékszert a kifutó kapus mellett, a menteni igyekvő Pincze pedig már hiába igyekezett, megszerezte a vezetést Kelecsényi Gábor társulata.

Szemmel láthatóan megzavarta a hazaiakat, hogy hátrányba kerültek, sem mezőnyben, sem helyzetek terén nem voltak képesek ráerőltetni akaratukat lelkes ellenfelükre. Az első félidő közepén érkezhetett volna az egyenlítés, azonban Bőgér húszméteres bombája a kapufán csattant, míg a kipattanót ugyan Monostori a kapuba juttatta, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A szünetig hátralévő időben egyik kapu előtt sem jegyezhettünk fel komoly lehetőséget.

A folytatásban átvették az irányítást a vendéglátók, rögtön egalizálhattak volna, de Csampa akadályozása miatt nem adták meg Krajcsek eredményes befejezését. Ahogy telt-múlt az idő, egyre nagyobb kockázatot vállalt a hátrányban lévő brigád, nagy ziccerig azonban nem, csak egy újabb meg nem adott gólig jutott el Eőry Tibor alakulata. A szécsényiek akár el is dönthették volna az érdemi kérdéseket, de Csizmadia és Kovács is elpuskázott egy-egy helyzetet.

Már az utolsó percben jártunk, amikor beérett a diósjenőiek fáradozása, Dudás szögletét Oláh Tamás bólintotta be a kapuba. Ekkor felcsillanhatott a remény az egalizáló gárda előtt, a hosszabbításban mindkét csapat a három pontért rohamozott. Ez végül a vendégeknek sikerült: a 93. percben a duplázó Kovács Simán lőtte ki a jobb alsót tizenhét méterről. Védhetetlen volt a próbálkozás, a kapufáról pattan be a labda. Nem kis bravúrt kivitelezve, kettő-egyes diadalt értek tehát el a látogatók, joggal illeti meg a dicséret a komoly meglepetést szerző társaságot.

Megyei I. osztály, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Diósjenő SE-Szécsény VSE 1-2 (0-1)

Diósjenő, műfüves pálya, zárt kapuk mögött. Vezette: Nyerges K. (Kiss T., Balázs Z.)

Diósjenő SE: Szaszovszki – Németh, Krajcsek, Pincze (Varga Gy., 66.), Haljárszki – Dudás, Pálinkás – Monostori A., Kapa, Csabuda (Oláh T., 78.) – Bőgér D. (Monostori L., 75.). Vezetőedző: Eőry Tibor.

Szécsény VSE: Csampa – Farkas (Rónai, 46.), Pityi, Molnár, Velki – Csuka, Bene, Szekeres – Kovács S., Csizmadia (Gyenes, 75.), Horváth Cs. Vezetőedző: Kelecsényi Gábor.

Sárga lap: Eőry, Monostori A., Németh, ill. Bene, Rónai, Molnár, Gyenes

Jók: senki, ill. az egész csapat

Gól: Oláh T. (90.), ill. Kovács S. (6., 93.)

Eőry Tibor: – Ha röviden összefoglalnám, akkor minden hiányzott a mai mérkőzésen a győzelemhez. Gyakorlatilag öt perc alatt saját magunkat hoztuk olyan hátrányba, amiből huszonöt-harminc percig nem tudtunk fölállni. Próbálkoztunk, erőlködtünk, de igazából nem volt elképzelés a játékunkban. Kitámadtunk, az ellenfél pedig játszotta a futballját, gyors embereivel kontrázott. Helyzetecskéink voltak, de a kaput nem tudtuk eltalálni. A végén kiegyenlítettünk, hatalmas erőlködésből. Utána egy teljesen indifferens játékhelyzetben föl kellett volna rúgni a labdát, mi viszont eladtuk, az ellenfél pedig a támadása végén eltalálta. Százból egyszer rúg valaki ilyen gólt. Ma sikerült. Gratulálok az ellenfélnek! Mi pedig próbálunk ebből tanulni és legközelebb nem elkövetni ezt a hibát. Van ilyen a futballban, a Juventus is így kapott ki a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Sajnos, ha az elején ilyen hátrányba kerülünk, és az ellenfél játszhatja a saját fociját, onnantól kezdve nagyon nehéz egy mérkőzés. Nagyon rosszul esik az utolsó másodpercben kikapni, de hát ez egy ilyen játék. Még egyszer gratulálok az ellenfélnek!

Kelecsényi Gábor: – Nem jó előjelekkel indultunk, ugyanis délelőtt Fábián is megsérült, nem vállalta a játékot. Így két sérült emberrel kellett játszanunk. De szerencsére a fiúk átérezték a tavaszi bajnoki nyitányt. Küzdöttünk, hajtottunk, az utolsó percben pedig Kovács Simon duplájával meg tudtuk szerezni a győzelmet.

A bajnokság aktuális állása:

Next Post

Nem sikerült jól az SBTC főpróbája

Öt gólt beszedve maradtak alul a salgótarjániak a szintén NB III-as Érddel szemben. Vasárnap túlesett utolsó téli előkészületi találkozóján a harmadik vonal Keleti-csoportjának tavaszi idényére melegítő SBTC. A szintén NB III-as, a Nyugati-régióban ötödik helyen telelő Érdet fogadták a fekete-fehérek a bajnoki főpróbán. A házigazdák indították vehemensebben a párbajt, a […]
error: Content is protected !!