A forduló mérkőzése(i)

Gabi

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi szezonban is folytatjuk a korábban már megszokottá váló rovatunkat, fordulóról-fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket a különféle bajnokságokból. A kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról. Az aktuális kínálatból a Karancslapujtő KSE-Diósjenő SE, a Szügy SE-Bátonyterenyei TC, a Dejtár SE-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence), illetve a Mátramindszent SE-Magyargéci Zöld Sasok SE csatákra esett a választásunk. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő rangadók kapcsán!

Megyei I. osztály, 8. forduló, 2020. október 11. (vasárnap), 15.00:

Karancslapujtő KSE-Diósjenő SE

Romhányi Tamás, a Karancslapujtő KSE játékos-edzője: – Két felé lehet osztani az elmúlt időszakot. Hazai és idegenbeli mérkőzésekre. Otthonunkban elég jól muzsikálunk. Van létszám, akarat, néhol még jó játék is, és ez eredményességben is megmutatkozik. Azonban, ha kilépünk szeretett kis falunkból, akkor rendkívül gyengén teljesítünk. Ezen sürgősen változtatnunk kell, mert így nem tudunk előrébb lépni. A csapatot és engem is mindig megvisel a vereség, és ilyenkor szomorúak vagyunk, de ha ránézünk a tabellára, akkor azt látjuk, hogy nem kell pánikba esni, mert nagyon együtt van a mezőny. Oda lehet kerülni az élbolyba, de ahhoz sokat kell dolgozni és idegenben is pontokat kell szerezni. Diósjenőn kezdődött el az idegenbeni kálváriánk, és ott úszott el a Magyar Kupa-főtábla is. Azt már nem tudjuk visszahozni, de egy jó csapat elleni esetleges győzelemmel elindulhatnánk a helyes úton. Mostani ellenfelünk egy jól összerakott gárda. Kitőnő játékosokból áll és egy komoly szakember irányítja őket. Eddig verhetetlennek tűntek, de a legutóbb kiderült, hogy őket is le lehet győzni. Vasárnap kőkemény meccset várok. Bízom benne, hogy létszámban megleszünk, és kellő akarattal vágunk neki ennek a kilencven percnek.

Eőry Tibor, a Diósjenő SE vezetőedzője: Sajnos az előző forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az elkövetett hibákat megbeszéltük, és remélem, ezek tanulságait már a most következő mérkőzésen tudjuk hasznosítani. Az elmúlt napokban a legfontosabb feladat az volt, hogy a játékosok önbizalmát felépítsük, és újra teljes erőbedobással készüljünk az előttünk álló feladatra. Szerintem ez teljesen más meccs lesz, mint a kupamérkőzés volt. Egyszer már elkövettük azt a hibát, hogy a kupameccs eredményéből indultunk ki és nem  koncentráltunk eléggé, ezért vereség lett a találkozó vége. A vasárnapi mérkőzésen más lesz a motiváció, a játékosok és valószínűleg a taktika is, arról nem is beszélve, hogy ellenfelünk otthon játszik. Az ellenfelünkhöz nagyon sok új játékos érkezett, az ő csapattá formálásuk hosszabb időt vesz igénybe, szerintem ezért is hullámzó a teljesítményük. Ami figyelemreméltó, hogy hazai mérkőzéseiken kiválóan teljesítenek, de idegenben még akadozik a játékuk. Most nekünk egy otthon kiválóan teljesítő ellenfélre kell készülnünk, és a lehető legjobb formánkat kell hozni ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. A mérkőzés háromesélyes, bármi előfordulhat, a döntő tényező az lesz, ki tud jobban koncentrálni, ki lesz motiváltabb.

Megyei II. osztály, 8. forduló, 2020. október 10. (szombat), 15.00:

Szügy SE-Bátonyterenyei TC

Koplányi Örs, a Szügy SE vezetőedzője: – Az elmúlt hetekkel elégedett voltam, mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobban szokott össze a csapat, és jó formában voltunk. Erre a zagyvarónai csapat halasztást kért, ami nagyon rossz időszakban jött! Fontos a mérkőzés, de nem kiemelten, ugyanúgy készülünk minden meccsre, hogy győzni szeretnék. Ha minden találkozón a teljes keret a rendelkezésemre állna, akkor bárki jöhetne Szügybe, de ott van az a “ha”. Több éve vagyok itt, de kétszer ugyanazt a csapatot még nem küldtem fel a pályára! Az ellenfél fiatal és rutinos játékosok egyvelege, akik játszani akarják a focit. Természetesen jó időt és győzelmet várok szombaton. A legjobb kérdés, hogy milyen keretre számíthatok. Még nem tudom, az biztos, hogy “Szemi” elintézte magát egy időre, a bokája sérült. Dombóvári Krisztiánnak is a bokája sérült, Saár Szabolcsnak a sarka fáj, Cseman Gergő pedig műtét után lábadozik.

Forgó Péter, a Bátonyterenyei TC vezetőedzője: – Merészebb előzetes várakozásainkat is túlteljesítette hozzáállásban és játékban, minden egyes játékosom. Nagyon örülünk annak, hogy a legutóbbi hazai meccsünket már szép számú közönség előtt játszhattuk, bízunk abban, ez nem csak a váratlanul beköszöntött jó időnek, hanem a csapat eddigi teljesítményének is szólt. Ezúton is köszönjük a kilátogató szimpatizánsainknak, hogy a BTC meccsét választották. Szeretnénk ezt a teljesítményt és ezt a kiváló összetartást a további meccseinkre is átmenteni, amennyiben ez megtörténik, teljesen mindegy milyen eredmények születnek, elégedettek leszünk! Nagyon várjuk a hétvégi játéknapot, abszolút nyugodtan, minden teher nélkül léphetünk pályára, hiszen maximálisan teljesítettük eddig, amit elterveztünk. A szokásos, sokak által agyoncsépelt mondást, mely szerint “ez is csak egy meccs lesz, olyan mint a többi” magam részéről nem osztom, hiszen mindig, minden csapat számára vannak egy-egy szezonon belül, kimenetel szempontjából fontosabb és kevésbé fontos találkozók. Lehet ez azért, mert tradicionálisan nagy a rivalizálás a két csapat között, lehet ez azért, mert ez éppen aktuálisan tabellán elfoglalt helyezésről, esetlegesen feljutásról vagy kiesésről döntő mérkőzés következik. Esetünkben, ez a tabellán elfoglalt helyezés szempontjából fontos találkozó, melyen a magunk részéről szeretnénk száz százalékát kiadni a bennünk lévő tudásunknak. Aztán a végén eldől, hogy ez mire elég. Szombati ellenfelünk egy, ezen a szinten nagyon jó játékosokból álló csapat, akik közül az idősebb játékosokat jól ismerem, egyben nagyon tisztelem a pályafutásukat, illetve nagyon örülök, hogy még mindig a pályán láthatom őket! Amint már többször elmondtam, magunk részéről abszolút nyugodtan léphetünk pályára. Játékosaim minden teher és nyomás nélkül játszhatnak, mert semmilyen következményei nincsenek, ha egy-két meccsen nem tudunk három pontot szerezni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bárki ellen feltett kézzel indulunk harcba! Mindent meg fogunk tenni, sportszerűen, ugyanakkor határozottan és becsületesen fogunk játszani. Bízunk benne, hogy ez ismét egy remek eredményre lesz elég, nagyon fogunk örülni, ha így lesz!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 9. forduló, 2020. október 10. (szombat), 15.00:

Dejtár SE-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)

Németh Krisztián, a Dejtár SE vezetőedzője: – Úgy gondolom, valamilyen szinten kellett a csapatnak a tereskei pofon- Azóta helyrerázódott a társaság, és még jobban összetartunk. Amit akarunk, azt teljes mellszélességgel csináljuk, mind az önkormányzat, a szurkolók, és a  játékosok is. Egyfelé toljuk a szekeret, ami nagyon tetszik! Múlt héten Egyházasdengelegen voltunk, és több vendégdrukker volt a mérkőzésen, mint hazai! Ez nagyon jól esett! Azt mondom, ezen a meccsen látszik majd meg mindkét csapaton, hogy mire hivatottak a játékosok, hogy mennyire érettek. Hiszen valamilyen célt már elértünk, az ilyen találkozókon derül azonban ki, mennyire bírjuk elviselni a tehert, hideg fejjel, higgadtsággal, és jó játékkal. Meglátjuk, amit akarunk, véghez tudjuk-e vinni fejben és a pályán. Az ellenfelet már többször láttam játszani. “Ucsi” barátommal nagyon sokat fociztunk együtt Bánkon, ő is egy győztes mentalitású ember, mint én. Ez mindkettőnk játékosaira is. Én egy jó, izgalmas mérkőzést várok. Biztos vagyok benne, hogy ahogy mi, ők is az egész meccsen alázattal, fegyelmezetten, az edzői utasításokat betartva teszik majd a dolgukat, a kezdősípszótól az utolsó percig. Ezúttal is mindent akarva, győztesen szeretnénk elhagyni a játékteret!

Ordasi István a Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) vezetőedzője: – Ismét egy újabb rangadó. Nekünk, mint újonccsapat, mindegyik mérkőzés rangadó ebben az idényben. Egész jól sikerült elkapnunk a fonalat az elején, hat győzelmet és egy döntetlent értünk el. Voltak jobb és rosszabb meccseink, átvészeltünk egy hullámvölgyet és egy kisebb sérüléshullámot. Szerencsére bő a keretünk. Igazából jókor jött a szabadnap, mindenki felépült kisebb-nagyobb bajából, így Dejtáron újra teljes kerettel tudunk pályára lépni. Számunkra minden mérkőzés egyaránt fontos, de talán ez a mostani egy kicsit másabb lesz, sok barát és haver, akik edzőmeccseken még a mi színeinket képviselték, most vetélytársunk lesz. Az ellenfél egy sokat futó, futballozni akaró társaság, egy nagyon jó edzővel, nem a “rúgd előre fuss utána” brigád. Ezért jó kis meccsre számítok, sok néző előtt, ahol éppen majd a napi forma dönt. Aki ismer, az tudja, hogy Dejtárra is a három pontért megyünk, mint bárhova máshova. Mindent el fogunk követni, hogy győztesen hagyjuk el a pályát!

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 9. forduló, 2020. október 10. (szombat), 15.00:

Mátramindszent SE-Magyargéci Zöld Sasok SE

Dancsok Roland, a Mátramindszent SE vezetőedzője: – Elég jó sorozaton vagyunk túl, jobban sikerült, mint amire számítottam eddig, büszke vagyok a csapatomra! Nem lenne gond, ha veretlenül tudnánk befejezni az őszt, de ugye a labda gömbölyű, lesznek nekünk még ki-ki meccseink, amikből reményeim szerint jól jövünk ki. Kétarcú csapatnak gondolom a Magyargécet, és nem lehet tudni, hogy hétvégén melyik arcukat mutatják! Bízom a hazai pálya előnyeiben, ahogy egy normális játékvezetői hármasban is bíznék már. Győzelmet várunk! Hajrá, ‘Mindszent!

Oláh Róbert, a Magyargéci Zöld Sasok SE vezetőedzője: – Szerintem az elmúlt időszak elég jól sikerült, pláne otthon parádézott a csapat. Ha ezt tudja nyújtani a társaság otthon és idegenben is, akkor sok örömet fogunk okozni szurkolóinknak. Az ellenfélnek jó játékoskerete van, sok gólt rúgnak, nem véletlenül vannak az első helyen, ami dicséretreméltó. Nehéz mérkőzés vár ránk szombaton, hiszen szerintem a csoport legerősebb csapatához látogatunk, de bízok a csapatban. Remélem, még nagyon sokáig tudjuk folytatni ezt a jó szériánkat. Ha rendesen ki tudunk állni, és ott lesz a csapat gerince, akkor szoros eredményt várok. Mi mindenképpen a három pontért utazunk ‘Mindszentre, és ha az akaratunk kitart, akkor meglepetést tudunk okozni. Bízom a srácokban! Hajrá, Magyargéc!

Next Post

Az ősz rangadóját rendezhetik meg a megye kettőben

Szügyre hivatalos a Bátonyterenye, a Mihálygergét fogadja a Mátraverebély, a Szent Imre DSE ellen is nyerne a Bánk. A következő hétvégén a nyolcadik fordulót bonyolítják le a megye kettőben. Szombaton három, míg vasárnap két meccsre kerül sor. Lássuk, mire számítunk mi az aktuális mérkőzések kapcsán! Megyei II. osztály, 8. forduló: 2020. […]
error: Content is protected !!